Trump két problémás ügyet is kreált magának

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Ami az amerikai külgazdasági politikát illeti, Donald Trump elnök adminisztrációjának két problémával is szembe kell néznie. Az adminisztrációra már jellemző mintát követve mindkét problémát saját maga okozta.

• Dél-Amerikában a Trump-adminisztráció erősen ki van téve az argentin peso stabilizálására tett kétes erőfeszítéseknek, ahol az amerikai kormányzat több mint 20 milliárd dolláros vállalást tett.
• Ázsiában pedig hol felerősödő, hol alábbhagyó kereskedelmi háborúba bonyolódott Kínával, amelyben Hszi Csin-ping kínai elnök áll nyerésre.

Javier Milei argentin elnök beváltotta ígéretét, és láncfűrésszel esett neki országa költségvetési hiányának. Az infláció csökkenésének megtámasztása érdekében azonban erősítette a peso dollárral szembeni árfolyamát, ami ártott az exportnak, és lassította a gazdasági növekedést – ez pedig magas munkanélküliséghez vezetett.

A kérdés az, hogy a nyugtalan közvélemény a végtelenségig támogatni fogja-e Milei politikáját. A történelmi tapasztalatok azt súgják, hogy nem – az októberi parlamenti választások ellenére sem, amelyek átmeneti enyhülést hoztak.

Itt az átmeneti a kulcsszó: a közhangulat ugyanis megváltozhat a dél-amerikai országban. Kollégámat a Berkeley-ről, Maurice Obstfeldet parafrazálva, Argentína a sikertelen árfolyamalapú stabilizációk temetője. E politika különböző variánsai többször is kudarcot vallottak a nem megfelelő szakpolitikai intézkedések miatt.

Mindezek fényében Milei stratégiája azt a kételyt is felveti, hogy Argentína képes lesz-e visszafizetni hitelét az amerikai állam felé. Az olyan elsőbbségi hitelezők, mint a Nemzetközi Valutaalap – amely korábban nyújtott hitelt Argentínának – először lesznek kifizetve az ország korlátozott devizatartalékaiból. Az a pénz, amit az amerikai államkincstár Argentínába pumpál, valószínűleg egyszerűen visszaszivárog majd a fedezeti alapokhoz, amelyek olcsón vásárolták fel argentin kötvényeket. És még ha Argentína valahogy vissza is fizeti az USA felé a hiteleit, de a dél-amerikai ország kormánya megbukik a 2027-es választáson, Scott Bessent pénzügyminiszter – aki Milei támogatását az USA hivatalos politikájává tette – rendkívül kellemetlen helyzetbe kerül.

Kína esetében Trump úgy gondolta, hogy bármilyen kereskedelmi vitában előnyben van Pekinggel szemben, mert az USA többet vásárol Kínától, mint Kína az USA-tól. És mivel az USA-ban a csúcstechnológiájú félvezetők terén fejlettebb tervezés folyik, Trump úgy gondolta, hogy az exportembargókkal nagyobb befolyása van, mint bármivel, amivel Kína fenyegethet.

A valóság természetesen épp az ellenkezője. Kína egyszerűen át tudja irányítani áru- és nyersanyagexportját az Egyesült Államokból a világ más részei felé – ezt már Trump Fehér Házba való visszatérése előtt elkezdte. A fejlett félvezetőket beszerezheti harmadik országoktól, vagy felturbózhatja a tavalyi modelleket. És amikor az Egyesült Államok további kínai vállalatokat ad hozzá az Entity Listhez – ahhoz a feketelistához, amely azon külföldi cégeket tartalmazza, amelyekkel szemben megtiltják a fejlett technológiához való hozzáférést –, Kína visszaüthet azzal, hogy embargót vet ki a ritkaföldfémek kivitelére, amelyek viszont a szórakoztató elektronikában, a gépjárműiparban és nem utolsósorban az amerikai haditechnikai eszközök terén kiemelten fontos alapanyagoknak számítanak.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Trump a Hszivel való legutóbbi találkozóját követően visszakozott. Xi üres ígéretet tett arra, hogy több amerikai szójababot fog vásárolni. Felfüggesztette a ritkaföldfémekre vonatkozó embargót, de ezt a damoklészi kardot függőben hagyta. Trump a maga részéről beleegyezett abba, hogy mérsékli büntetővámjait, felfüggeszti a kínai hajókra kivetett kikötői díjakat, és elhalasztja az Entity List tervezett bővítését, amely terv Kínát a ritkaföldfémekkel kapcsolatos korlátozásokkal való fenyegetőzésre késztette.

Fontos, hogy ez a tárgyalás mintát ad a jövőre nézve.

Amikor Trump legközelebb vámokkal, kikötői díjakkal vagy exportellenőrzéssel fenyegeti majd Kínát, válaszul Hszi a ritkaföldfémek exportjának korlátozásával fog fenyegetőzni, amire majd Trump meghátrál.

Kína ritkaföldfém-monopóliuma nem tart örökké, de túl fogja élni a Trump-adminisztrációt.

Argentína esetében, amely országnak eleve hiba volt feltétel nélküli kötelezettségvállalást tenni, a Trump-kormányzatnak az USA további támogatásának feltételeként meg kellene követelnie a Milei-kormánytól, hogy engedje leértékelődni a pesót, megszüntetve annak túlértékeltségét, majd ezt követően a valuta szabadabb lebegését kellene lehetővé tenni. Az argentin cégek így többet tudnának exportálni, ami hozzájárulna a növekedés és a foglalkoztatás stabilizálásához, miközben biztosítanák azt is, hogy az argentin kormány vissza tudja fizetni a felvett hiteleket.

Igaz, az infláció a korábban tervezettnél valamivel lassabban fog csökkenni, mert az importárak gyorsabban fognak emelkedni. A dezinfláció azonban politikailag fenntarthatóbb lesz, mert kisebb munkanélküliséget és társadalmi feszültséget fog okozni. Kisebb lesz a valószínűsége annak, hogy a közvélemény 2027-ben elutasítja a fennálló politikát és Mileit.

Milei semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy belátná a helyzetet; ehelyett még inkább ragaszkodik kockázatos monetáris stratégiájához. És bár Bessent, aki jól ismeri a valutaválságok természetét, akár rá is kényszeríthetné Milei-t a változtatásra, egyelőre azonban semmilyen hajlandóságot nem mutat erre.

A legjobb az lenne, ha az amerikai hatóságok kellő bölcsességgel eleve nem idéznének elő ilyen nemzetközi gazdasági és pénzügyi zavarokat. Ne számíthatunk azonban erre.

Copyright: Project Syndicate, 2025.

www.project-syndicate.org

Barry Eichengreen
A University of California (Berkeley) közgazdász és politológus professzora. 1997 és 1998 között a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezető tanácsadója volt. Kutatásai többek között az árfolyam-politika, az európai és az ázsiai gazdasági integráció, az IMF politikájának kérdéseit ölelik fel.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images