A piac megüzente – ez az orosz gáz kivezetésének valósága

Ahogy az várható, egy ilyen összetett témában számos szakmai véleménykülönbség van, és várhatóan marad is. Ugyanakkor üdvözölendő, hogy ezeket kulturált szakmai diskurzus keretében lehet megvitatni, ahol mindenki ki tudja fejteni saját álláspontját és érvrendszerét. A válaszreakciónkat az alábbiakban olvashatják.

Már az elején szeretnénk leszögezni a vita egyik legfontosabb kontextusát. A Portfolio és a Századvég Intézet között nem látszik ellentmondás abban, hogy az orosz gáz a tőzsdei - esetünkben az európai régiós - árakhoz igazodik,

vagyis Magyarország most is gyakorlatilag világpiaci árat fizet a gázért

- és legfeljebb költség oldalon (tranzitdíjak) kap kedvezményt az orosz partnertől, ami a molekula árához képest marginális tétel, főleg ha a gáz árának növekedésével számolunk.

Ezért alapvetően nem arról szól a vita, hogy a leválás esetén valamilyen speciális magyar ok miatt csak Magyarországnak lesz drágább a gáz. Hanem arról, hogy tényleg háromszorosra ugrana-e a gázár Európában, ha teljesen elzárnák az orosz gázcsapot, és egy köbméter sem jönne többé. Ezért a vita valójában azon módszertani kérdés körül forog, hogy az orosz import teljes eltűnésével a gázárak - és ezzel párhuzamosan a rezsiszámlák - háromszorosára ugranának az európai gáztőzsdén (TTF).

A Portfolio elemzésére megküldött válasz szerzőinek, Hortay Olivérnek és Lehotzky Somának az első állításuk, hogy az EU-ban még vita van a leválási határidőről, éppen ezért az azonnali teljes embargó lehetőségét is vizsgálni kell. Az Európai Parlament (EP) valóban jóval szigorúbb irányt képvisel az orosz földgázra vonatkozó tiltás ügyében. Az európai képviselők fóruma azonban csak az egyik lába az uniós döntéshozatalnak - és a döntés végül a politikai, iparági és ellátásbiztonsági szempontok összhatásán múlik.

Ezt támasztja alá az a tény, hogy az előző héten elfogadott, az EU döntéshozatali gyakorlatát figyelembe véve főbb pontjaiban véglegesnek tekinthető verzió az eredeti menetrendhez (és EP javaslatához) képest is megengedőbb. A nagy volumenű, hosszú távú szerződések esetében (LNG és vezetékes) 2027 második feléig - a betárolási időszakot is figyelembe véve - kapnak haladékot a tagállamok.

Vagyis továbbra sem azonnali leválásról van szó, hanem egy kétéves, fokozatos folyamatról.

Ez lehetőséget ad arra, hogy az uniós gázpiac alkalmazkodni tudjon, legyen szó LNG-beszerzés bővítéséről, a tárolói kapacitások megerősítéséről vagy a fogyasztás csökkentéséről.

A „menetrendről folytatott diskurzus álvita” állítással sem értünk egyet. A szerzők által említett német és a lengyel gyors leválás példája ugyanis nem általánosítható uniós szintre, és nem is piaci racionalitásból fakadt. Ezek elsősorban politikai-értékalapú döntések voltak, azonban Magyarország helyzete ettől gyökeresen eltér: nem látszik a politikai szándék az orosz gáz mielőbbi elhagyására. Épp ellenkezőleg, a kormány deklarált célja az orosz import fenntartása.

A legfőbb Századvég állítás, hogy az orosz gáz kitiltása háromszoros áremelkedést idézne elő az európai gáztőzsdén. A piaci várakozások azonban teljesen más képet mutatnak. Egyrészt az LNG-kínálati oldali kilátások sokkal kedvezőbbek, mint 2022-ben, hatalmas bővülés várható a cseppfolyósított gáz piacán. A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss előrejelzése szerint 2025 és 2030 között várhatóan példátlanul nagy,

300 milliárd köbméter új exportkapacitás jelenik meg a piacon, ami a teljes globális LNG-kínálat 50%-os bővülését jelenti

- és amely az évtized végére már túlkínálati piacot eredményezhet.

Hogy el tudjuk helyezni ezt a mennyiséget a térképen, az Európai Unió éves felhasználása az elmúlt években 330-340 milliárd köbméter volt. Az ügynökség azt is kiemeli, hogy az új kapacitások háromnegyede még nem lekötött, tehát akár rövid- (spot), vagy hosszú távú szerződések keretében is értékesíthetők.

Ez azért fontos, mert az orosz-ukrán háború kitörése, és a REPowerEU bejelentése óta az unió jelentős mértékben tért át a cseppfolyósított földgázra, ami mára a teljes import 42%-át teszi ki. Ennek ellenére bőven van még hely az LNG-nek Európában. Az Európai Bizottság adatai alapján a visszagázosítási kapacitások csak fele részben van kihasználva - és akkor a még folyamatban lévő LNG-terminál projektekről nem is beszéltünk.

A gázpiaci szereplők is tisztában vannak a helyzettel. A tőzsdén jegyzett határidős árak a következő 5 éves időtávon nem hogy nem magasabbak a jelenleginél, hanem jellemzően alacsonyabb szinten forognak. A határidős (futures) piac az egyik legjobb indikátora annak, hogy „a tűzhöz legközelebb álló szereplők” - akik naprakész információt birtokolnak a kínálati szerződésekről, kapacitásokról és valós keresleti kilátásokról - milyen jövőt áraznak.

A Századvég Intézet elemzői szerint a földgázpiaci határidős árakat azért nem érdemes alapul venni, mert „jelenleg elfogadott jogszabály sincs az orosz energiatilalomról”. Véleményünk ezzel szemben az, hogy a piac nem a jogszabályi szövegek kihirdetésének napjára reagál, hanem a döntéshozatal valószínűségét és irányát árazza - ezt pedig hónapok óta ismeri. Ha valóban az lenne az árnövekedés akadálya, hogy még nincs kihirdetett rendelet, akkor a tavaszi leválási tervek bejelentése és a most decemberben elfogadott, előrehaladott állapotú döntés között árfelhajtó mozgást kellett volna tapasztalnunk.

Ehhez képest pont ellenkező folyamatok kezdenek kibontakozni.

Az európai gáztőzsde (TTF) árjegyzése az idei évi februári csúcsához képest lefeleződött.

Ez azt mutatja, hogy

• a piac nem vár strukturált kínálati sokkot a leválás következményeként,
• a diverzifikáció előrehaladása és az LNG-kapacitások növekedése beépült a várakozásokba,
• és az orosz kitettség megszűnése nem hogy felfelé hajtja, hanem még csökkentheti is az árkockázatokat a kiszámíthatóbb ellátás miatt.

Ha lenne valós piaci félelem, azt már látnánk az árakban. A jelenlegi árképzés viszont éppen az ellenkezőjét jelzi: a piac kezelhető, előre kalkulált átmenetként értékeli az orosz gáz fokozatos kivezetését.

Nem gondoljuk megalapozottnak azt az állítást sem, hogy a mostani lépés egy 2022-es energiaválsághoz hasonló eseményt fog előidézni, mert a mostani helyzet alapvetően különbözik attól. Egyrészt az egy „black swan” jellegű esemény volt, egyszerre ütöttek be geopolitikai, infrastrukturális és piaci sokkok. A mostani folyamatok viszont előre bejelentett, fokozatosan életbe lépő szabályozási lépések, amelyekre a piacnak van ideje felkészülni.

Három év alatt gyökeresen átalakult az európai gázpiac: a fogyasztás közel ötödével esett (megközelítőleg 80 milliárd köbméterrel) köszönhetően az energiahatékonysági beruházásoknak, a gáz intenzív iparágak visszaesésének és az elektrifikációs folyamatoknak. Ezzel együtt az EU-s importforrások szerkezete is teljesen átrendeződött, és az orosz gáz részaránya a korábbi 40-45 százalékról mára nagyjából 13-15 százalékra esett vissza (vezetékes és LNG összesen).

Márpedig ha a rosszabb piaci körülmények között sikerült kicsivel több, mint három év alatt ilyen mértékben csökkenteni az orosz kitettséget, akkor nem tűnik a földtől elrugaszkodottnak az a gondolat, hogy a következő években a maradékot is kiváltsuk.

És végezetül az az állítás, hogy az orosz energiahordozókról való leválásnak „nincs értelme”, erősen vitatható. A döntés ugyanis nem csak a jelenlegi geopolitikai helyzetről vagy a háborús kontextusról szól. Már a 2022 februári támadást megelőzően is egyértelmű jelei voltak annak, hogy Oroszország stratégiai nyomásgyakorlásként használja az EU-ba irányuló gázszállításokat. Már 2006-ban és 2009-ben problémát okozott az, hogy részben vagy teljesen leállította a szállítást Ukrajna felé tranzit viták miatt, ami az EU-ellátást is megzavarta. De ott van az az eset is, amikor 2021-ben a Gazprom szándékosan csökkentette a kapacitásokat, hogy nyomást gyakoroljon az Északi Áramlat 2 jóváhagyására.

Ezek az esetek jól mutatják, hogy

Moszkva nem fél attól, hogy a monopol helyzetét geopolitikai fegyverként használja.

Az EU részéről tehát nem irracionális, hanem éppen hogy gazdaságilag észszerű és ellátásbiztonsági szempontból indokolt stratégiai döntés, hogy olyan beszállítókra támaszkodjon a jövőben, akik a földgázt nem geopolitikai fegyverként, hanem üzleti termékként kezelik.

Felmerül ugyanakkor, hogy az orosz függőséget nem csupán egy magasabb amerikai kitettség váltja fel? Ez egy legitim kérdés, ugyanakkor a történelmi tapasztalatok alapján a nyugati szövetségi rendszer lényegesen stabilabb és kiszámíthatóbb partnerségi viszonyt jelent, még az időszakos politikai turbulenciák - így a közelmúlt amerikai fejlemények - ellenére is. Fontos különbség továbbá, hogy az európai gázportfólió mára jóval színesebb forrás oldalon, és Amerika nincs olyan monopol helyzetben, mint anno Oroszország. Ráadásul az LNG források könnyebben is diverzifikálhatóak, mint a vezetékes import, így kevésbé jelent infrastrukturális függőséget.

Összegzésként továbbra is azt látjuk, hogy

sem a jelenlegi, sem a várható piaci fundamentumok nem indokolják az európai gázárak háromszoros emelkedését.

Bár a költségoldalon lehet számolni bizonyos növekedéssel, számításaink alapján ez legfeljebb 10–20%-os többletet jelenthet - ami messze elmarad a triplázástól. Éppen ezért, amíg a piaci környezetben nem következik be érdemi fordulat, a Portfolio részéről ezt a vitát lezártnak tekintjük.

Címlapkép forrása: Nicolas Koutsokostas/NurPhoto via Getty Images