Kabát Krisztián

Cikkeinek a száma: 59
„A most bejelentett lakossági mellett egy újabb energiatároló programon dolgozunk” - exkluzív interjúnk Czepek Gábor miniszterhelyettessel

2025. december 29. 12:43 | Kabát Krisztián

„A most bejelentett lakossági mellett egy újabb energiatároló programon dolgozunk” - exkluzív interjúnk Czepek Gábor miniszterhelyettessel

Az atomenergia, a napenergia és az energiatárolás összehangolt fejlesztése hozhatja meg Magyarország számára a stratégiai áttörést a 2030-as évek elejére – mondta a Portfolio-nak Czepek Gábor energiaügyi miniszterhelyettes. Kiemelte, a kormány célja az eredeti tervekhez képest háromszor akkora energiatárolói kapacitás kiépítése az évtized végére, ennek eléréséhez pedig egy ipari energiatárolói programon dolgoznak, amelynek részletei tavasszal érkezhetnek. Az interjúból az is kiderül, hogy ezzel párhuzamosan zajlik az SMR-technológiák hazai alkalmazásának előkészítése, miközben, mint mondta, gáz fronton egyértelmű, hogy a hosszú távú orosz szerződés nélkül Magyarországot biztonságosan ellátni fizikailag nem lehet, ez jelenti a magyar gázellátás alapját és a fogyasztás több mint felét.

Hiánypótló piacfelmérés érkezett: kiderült, mennyibe kerül ma egy energiatároló, és megéri-e beruházni

2025. december 18. 17:00 | Kabát Krisztián

Hiánypótló piacfelmérés érkezett: kiderült, mennyibe kerül ma egy energiatároló, és megéri-e beruházni

Az akkumulátoros energiatárolás gazdasági környezete az elmúlt néhány évben drámai fordulatot vett: a nemzetközi projektek tapasztalatai alapján a nagyobb, vállalati méretű tárolói beruházások bekerülési költségszintje mára olyan tartományba süllyedt, amely mellett piaci alapon is értelmezhetővé válik a megtérülés. Ugyanakkor a finanszírozhatóság továbbra is kulcskérdés marad, így korántsem mindegy, hogy a beruházók milyen árkörnyezetben és üzleti modellek mentén vágnak bele egy-egy energiatárolói projektbe – ennek jártunk most utána.

Bejártuk azt a gyárat, ahol Európa fűtésének elektrifikációja formát ölt

2025. december 17. 14:00 | Kabát Krisztián

Bejártuk azt a gyárat, ahol Európa fűtésének elektrifikációja formát ölt

A Panasonic idén ősszel megnyitotta kibővített hőszivattyúgyárát a csehországi Plzenben, amely a vállalat európai gyártásának és elosztásának központja lesz. A több százmillió eurós beruházással modernizált komplexum a tervek szerint 2030-tól évente akár 1,4 millió beltéri és kültéri hőszivattyúegység előállítására lesz képes, ellátva ezzel az európai piacot, amivel a plzeni üzem Európa egyik legnagyobb hőszivattyúgyára lesz - beszámolónk a gyárban tett helyszíni látogatásunkról.

A piac megüzente – ez az orosz gáz kivezetésének valósága

2025. december 09. 10:30 | Kabát Krisztián

A piac megüzente – ez az orosz gáz kivezetésének valósága

November 17-én egyik elemzésünkben részletesen kifejtettük, miért gondoljuk úgy, hogy az uniós orosz földgázról szóló leválási terv nem fog háromszoros áremelkedést okozni a magyarországi rezsiszámlákban. Az írásban egy korábbi, a Századvég Intézet által közölt módszertant vettünk alapul. Az intézet szerzői időközben reagáltak írásunkra, amit tegnap publikáltunk - most a Portfolio viszontválaszát olvashatják.

Milos Stefanovic:

2025. december 02. 07:00 | Kabát Krisztián

Milos Stefanovic: "a piac készen áll, a nukleáris reneszánsz nem álom többé"

Az atomenergia ismét reflektorfénybe került: ezúttal azonban a magántőke is komoly részesedést követel magának a szektorból. A Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Milos Stefanovic, a Citi közfinanszírozási tevékenységekért felelős vezetője az Egyesült Királyság, Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban rámutat, hogy a „nukleáris reneszánsz” már javában zajlik, amit az az adatközpontok, a mesterséges intelligencia és a nettó zéró kibocsátási célok közösen hajtanak. A beszélgetésből az is kiderül, hogy miért éppen az olyan új finanszírozási modellek, mint a szabályozott eszközalapú megtérülési modell (RAB) és az árkülönbözeti megállapodás (CfD), teremthetik meg az atomenergia fenntartható újjászületésének alapját Európában.

Az energiatárolás úgy tarolja le Magyarországot, mintha nem lenne holnap

2025. november 27. 15:00 | Kabát Krisztián

Az energiatárolás úgy tarolja le Magyarországot, mintha nem lenne holnap

Mindössze tíz év alatt Magyarország napelem-nagyhatalommá vált, ami látványos siker ugyan, de a háttérben egyre nagyobb rendszerüzemeltetési kihívásokat okoz. Ebben az új, elektrifikációs korszakban a villamosenergia-tárolók a „svájci bicskát” jelenthetik. A hazai felfutásuk elképesztő tempót diktál, de a jelek szerint még csak most kezd igazán beindulni. Érdemes tehát közelebbről megvizsgálni, hogy hol tart most a magyarországi energiatárolói-piac - és hova tart.

Aki évente szerződik, évente kockáztat? - Az európai gázpiac globalizálódása jelentős kihívások elé állítja az ipari fogyasztókat is

2025. november 26. 14:00 | Kabát Krisztián

Aki évente szerződik, évente kockáztat? - Az európai gázpiac globalizálódása jelentős kihívások elé állítja az ipari fogyasztókat is

Az európai gázpiac már nem a Covid előtti világot idézi: globális összehasonlításban tartósan magas szinten beragadt árak, kontinentális beszerzési verseny és teljesen átalakuló kereskedés jellemzi. A MET Central Europe magyarországi kereskedelmét irányító Szépfy Márton, az E2 Hungary vezérigazgatója interjúnkban részletesen beszélt arról, miért van versenyhátrányban az európai régió, hogyan és miért szorultak ki a spekulánsok a piacról, és milyen következményekkel jár az LNG-alapú beszerzési modell az európai és a magyar gazdaság szereplőire nézve. A beszélgetésből ráadásul az is kiderül, hogy az amerikai Henry Hub tőzsde árazása felválthatja-e az európai piac árazását meghatározó TTF árait.

Mit tesz egy cég 600 MW-nyi napelemprojekt után? Megépíti Magyarország történetének legnagyobb szélerőműparkját

2025. november 19. 11:30 | Kabát Krisztián

Mit tesz egy cég 600 MW-nyi napelemprojekt után? Megépíti Magyarország történetének legnagyobb szélerőműparkját

A Green Energy Investhor (GEI) mindössze négy év alatt a hazai megújulóenergia-szektor élvonalába került: eddig mintegy 600 MW napenergia-kapacitást fejlesztett, és most egy közel 500 MW-os szélerőműprojekt megvalósításán dolgozik. Ritter Antal vezérigazgató a Portfoliónak adott exkluzív interjújában a sikerek kulcsaként a tudatos építkezést, a stabil finanszírozási hátteret és az alkalmazkodóképességet emelte ki a folyamatosan változó energetikai szabályozási környezetben. A beszélgetésből az is kiderül, hogyan készül a vállalat Magyarország legnagyobb szélerőmű-beruházására, és milyen megfontolások mentén értékesítette naperőmű-portfóliójának egy részét az MVM-nek.

Orosz leválás mellé háromszoros rezsiszámla? Hiába jön ki a matek, több dolog nem stimmel

2025. november 18. 17:00 | Kabát Krisztián

Orosz leválás mellé háromszoros rezsiszámla? Hiába jön ki a matek, több dolog nem stimmel

2025-ben egymást érték az olyan becslések, amelyek szerint az orosz energiahordozókról való leválás két-, három- vagy négyszeresére emelné a lakossági rezsiszámlákat. Eddig azonban csak találgatni lehetett, mert nem volt világos, mire alapozzák ezeket a számokat. Most egy olyan modellre bukkantunk, ami bár papíron igazolja a rezsiköltségek drasztikus megugrását, de közelebbről megvizsgálva az látszik, hogy a számítás logikai bukfencekre, leegyszerűsítésekre és kétes feltételezésekre épül.

Holnap jön a Trump-Orbán csúcs, ahol Magyarország ajánlata döntheti el az olajszankciók sorsát

2025. november 06. 17:00 | Kabát Krisztián

Holnap jön a Trump-Orbán csúcs, ahol Magyarország ajánlata döntheti el az olajszankciók sorsát

Magyarország hatalmas delegációval érkezik a holnapi amerikai-magyar csúcstalálkozóra, amelyen az egyik központi téma az energetikai együttműködés lesz. Hazánk számára a legfontosabb cél az, hogy felmentést kapjon a legújabb amerikai olajszkanciók alól. Trumpot ismerve ehhez alkukra lesz szükség, ami a magyar kormány számára sem jelenthet meglepetést. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy Orbán se üres kézzel érkezik: minden jel arra mutat, hogy egy atom- vagy LNG-megállapodás is az asztalra kerülhet. A cikk megírása óta új részletek is napvilágra kerültek a washingtoni látogatásról, ezeket a végén összefoglaltuk.

Nem a hiány, hanem a bizonytalanság korát éljük most a gázpiacon

2025. október 28. 15:00 | Kabát Krisztián

Nem a hiány, hanem a bizonytalanság korát éljük most a gázpiacon

Bár az európai gáztárolók töltöttségi szintje első ránézésre akár nyugodt piaci helyzetet sejtethetne, Kriston Ákos, a Magyar Földgáztároló Zrt. vezérigazgatója szerint inkább a szabályozási kényszereket és a kereskedelmi ösztönzők hiányát tükrözi. A vállalatvezető a lapunknak adott interjúban arról is beszélt, hogy Magyarország továbbra is az uniós élmezőnybe tartozik a fogyasztásarányos tárolói kapacitásban, ami nemcsak a hazai, hanem a régiós ellátásbiztonsághoz is nagyban hozzájárul. Ezen felül szó lesz az európai gázpiac új egyensúlyáról, az orosz forrásokról való leválás hatásairól, a tárolói rugalmasság szerepéről, valamint arról is, mikor válhat valós alternatívává a hidrogén, vagy éppen a biogáz.

A Mol leállása a régiós üzemanyagpiacra is hatással lehet

2025. október 21. 15:24 | Kabát Krisztián

A Mol leállása a régiós üzemanyagpiacra is hatással lehet

Tegnap éjjel tűz ütött ki a Mol százhalombattai finomítójának egyik legfontosabb egységében, az AV3-as desztillációs toronyban, amely a teljes feldolgozási kapacitás mintegy 40 százalékát adja. Bár a Mol szerint a hazai üzemanyag-ellátás nincs veszélyben, de nem zárták ki annak a lehetőségét sem, hogy a stratégiai tartalékokhoz is hozzá kell majd nyúlni. A kiesés hatása régiós szinten is érezhető lehet, különösen Szerbiában, ahol a NIS tulajdonában lévő olajfinomító az amerikai szankciók miatt amúgy is nehéz helyzetben van.

Bejártuk a hipermodern hódmezővásárhelyi napelemparkot, ahol a jövő zöld energiáját termelik majd

2025. október 04. 15:30 | Kabát Krisztián

Bejártuk a hipermodern hódmezővásárhelyi napelemparkot, ahol a jövő zöld energiáját termelik majd

Csütörtökön betekintést nyerhettünk egy igazán különleges energetikai projektbe: Hódmezővásárhely határában épül Magyarország egyik legmodernebb naperőműve, amely méretében, technológiai újításaiban és kivitelezési gyorsaságában is kiemelkedő. A létesítmény évente több tízezer háztartásnyi áramot termel majd nagyvállalati fogyasztók számára, miközben a legkorszerűbb megoldásokkal – kétoldalas napelemekkel, intelligens napkövető rendszerrel és fejlett vezérlőközponttal – valósul meg. A látottak alapján nyilvánvalóvá vált, hogy ez a beruházás nemcsak teljesítményével emelkedik ki, hanem a jövő hazai zöldenergia-projektjeinek is mintapéldája lehet.

Össztűz alá került Magyarország az orosz energia miatt – kritikus évek jönnek

2025. szeptember 26. 06:00 | Kabát Krisztián

Össztűz alá került Magyarország az orosz energia miatt – kritikus évek jönnek

Egyre nehezebb helyzetben van a magyar kormány: az unió után most már az amerikai vezetés is nyomás alá helyezte Magyarországot az orosz energia ügyében. Úgy néz ki, hogy hazánk olyan kényszerhelyzetbe kerülhet a következő 2-3 évben, amiben már nem saját maga fogja eldönteni, hogy milyen energiaforrásokra építi az ellátását. Ezért most megnéztük, hogy a leválás okozhat-e ellátásbiztonsági problémát valamint azt is, hogy ez milyen hatással lenne az árakra.

Dörzsölhetik a tenyerüket az ingyenes padlásszigetelésre vágyók, rekordárat hozott az új szabályozás

2025. szeptember 24. 10:30 | Kabát Krisztián

Dörzsölhetik a tenyerüket az ingyenes padlásszigetelésre vágyók, rekordárat hozott az új szabályozás

Nyáron komoly ráncfelvarráson ment keresztül az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR), amit legtöbben a tavaly ősszel berobbanó ingyenes padlásszigetelési programként azonosítanak. A változtatásokkal - amelyek a következő években a lakossági energiamegtakarításokat helyezik fókuszba - a kormányzat célja az volt, hogy új lendületet adjon a hitelesített energiamegtakarítások (HEM) piacának. Ugyanis a kezdeti felfutás után 2024 végére, 2025 elejére bezuhantak a tőzsdén kereskedett megtakarítások árai. Az előírások módosulása óta először tartották új aukciót, amely felemásan sikerült: miközben az új lakossági HEM termék rekord árat produkált, addig a korábban kibocsátott energiamegtakarítások lényegében a földbe álltak - mutatjuk a részleteket!

Paks II. szürke zónában: több száz milliárd forint állami támogatás sorsa vár Brüsszel döntésére

2025. szeptember 13. 16:00 | Kabát Krisztián

Paks II. szürke zónában: több száz milliárd forint állami támogatás sorsa vár Brüsszel döntésére

Ahogy arról részletesen beszámoltunk, az Európai Unió Bíróságának tegnapi ítélete megsemmisítette azt az uniós Bizottsági határozatot, amely engedélyezte a magyar állam számára a Paks II. atomerőmű projekt állami támogatását. Ez azt jelenti, hogy jelenleg nincs érvényben lévő jóváhagyás a Paks II-nek nyújtott támogatásokra. Felmerül a kérdés: mi lesz így a projekt indulása óta - vagy a jövőben - kifizetett hatalmas összegekkel?

Váratlan fordulat: az EU megsemmisítette a Paks II. engedélyét, nagy a bizonytalanság a projekt jövőjével kapcsolatban

2025. szeptember 11. 10:37 | Kabát Krisztián

Váratlan fordulat: az EU megsemmisítette a Paks II. engedélyét, nagy a bizonytalanság a projekt jövőjével kapcsolatban

Az Európai Unió Bírósága szeptember 11-én hozott ítéletével megsemmisítette az Európai Bizottság 2017-es döntését, amely engedélyezte a magyar kormány számára, hogy állami támogatást nyújtson a Paks II. atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez. A luxembourgi ítélet Ausztria fellebbezése nyomán született, és komoly fordulatot jelent a több éve vitatott projekt európai megítélésében.

Ijesztő számok: egy újabb energiaválság térdre kényszerítené Magyarországot

2025. szeptember 10. 06:00 | Kabát Krisztián

Ijesztő számok: egy újabb energiaválság térdre kényszerítené Magyarországot

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) friss jelentése szerint Magyarország az egyik legsérülékenyebb gazdaság Európában az energiaár-sokkokkal szemben, mivel egyszerre erősen importfüggő és kiemelkedően energiaintenzív. A számítások azt mutatják, hogy egy orosz gáz- és olajstop hazánknál idézné elő a legnagyobb GDP-visszaesést az unióban. Az elemzés ugyanakkor hangsúlyozza: átfogó reformokkal és a zöld átmenet gyorsításával érdemben mérsékelhetők a kockázatok.

Dróncsapások a Barátság olajvezetéken: veszélyben a magyar ellátás?

2025. augusztus 22. 12:30 | Kabát Krisztián

Dróncsapások a Barátság olajvezetéken: veszélyben a magyar ellátás?

Az elmúlt egy hétben több támadás érte a Barátság II. vezetéket, amely Magyarország kőolaj-ellátásának gerincét adja. Hazánk továbbra is nagymértékben függ az orosz kőolajtól, ezért azt vizsgáltuk, jelenthet-e komoly ellátásbiztonsági kockázatot, ha hosszabb időre megszakad az orosz szállítás. Mindeközben egy igen érdekes folyamat kezd kibontakozni az ukrán támadások hátteréről.

Az energiapiac orosz rulettje: egyetlen negyedóra dönthet a vállalatok sorsáról

2025. augusztus 19. 17:30 | Kabát Krisztián

Az energiapiac orosz rulettje: egyetlen negyedóra dönthet a vállalatok sorsáról

Az európai villamosenergia-piacot ma már nem csak a nagykereskedelmi árak, hanem a pillanatok alatt megugró vagy éppen mínuszba zuhanó extrém kiegyenlítő igények is formálják. A negyedórás egyensúlytalanságok miatt, amit sokszor a megújulók gyorsan változó termelése okoz, akár néhány perc alatt több ezer eurós ártüskék keletkezhetnek, amelyek egy kisebb energiapiaci szereplőt könnyedén térdre kényszeríthetnek. A jelenség miatt Finnországban már több kiskereskedelmi cég szűnt meg, Svédországban pedig közösségi szélerőműparkok veszítették el profitjuk jelentős részét egy szempillantás alatt. Magyarország sem kivétel: a hazai kiegyenlítőpiacon is egyre gyakoribbak a szélsőséges árkilengések, amelyek rövid idő alatt többszörösére emelhetik a költségeket. Többek között erről is szó lesz az immár hagyományos októberi energetikai csúcsrendezvényünkön, a Portfolio Energy Investment Forum 2025 Konferencián - érdemes minél hamarabb biztosítani a részvételt!

Részletes keresés