Előfizetői tartalom

Történelmi mélypontra esett a valuta, tömegek vonultak az utcára: válságos órák a világ lőporos hordójában

Tavaly év végén Iránban látványos tüntetéshullám bontakozott ki, amely a teheráni bazártól indulva néhány hét alatt több tízezres demonstrációkká és erőszakos összecsapásokká szélesedett. A megmozdulások közvetlen kiváltó oka a megélhetési válság volt: a riál összeomlása, a közel 50 százalékos infláció és az árak elszabadulása egyik napról a másikra tette tervezhetetlenné a mindennapi életet. A gazdasági sokk nemcsak a legszegényebbeket, hanem a rendszer szempontjából kulcsfontosságú kereskedői és városi középrétegeket is elérte, így a tiltakozások gyorsan politikai tartalmat kaptak. A perifériákon, különösen Nyugat-Iránban, a helyzet hamar eszkalálódott, halálos áldozatokat követelő összecsapásokkal, miközben a hatalom gazdasági engedményekkel és karhatalmi fellépéssel próbálta kézben tartani a válságot. Az események összességében egy mélyebb gazdasági és társadalmi rezsimválságra utalnak, amely már nemcsak belpolitikai kockázatot jelent Irán számára, hanem az energiapiactól a geopolitikai stabilitásig nemzetközi következményekkel is járhat.

Iránban megint olyan volt a hangulat 2025 végén, mint az arab tavasz idején közel 15 éve, amikor a mindennapi élet egyszerre válik drágává és bizonytalanná, és az emberek hirtelen rájönnek, hogy már nem tudnak tervezni a holnappal. A látvány a teheráni bazár környékén kezdett összeállni: lehúzott redőnyök, zárt üzletsorok, kisebb csoportok vitáznak az utcán, aztán...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés