Előfizetői tartalom

A legfontosabb három cél közé kell emelni a digitalizációt Magyarországon

A digizalizáció az ipari forradalomhoz hasonlít, amely bizonyos területeket elsöpört, másokat felemelt, de sokkal gyorsabban fog lezajlani, így aki nem lép gyorsan, lemarad és komoly társadalmi feszültségekkel nézhet majd szembe - hangsúlyozta a Portfolio-nak Jánoskuti Levente. A McKinsey budapesti irodavezető partnere a minap a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén is bemutatta, hogy miért kell a három legfontosabb nemzetgazdasági cél közé emelni a digitalizáció kérdését és nagy nyitottságot érzékelt a testületben. Javaslata szerint az oktatás és a közszolgáltatások terén, illetve a kkv-k körében kell hathatós lépéseket tenni a digitalizáció irányába, ami versenyképesebb tudáshoz és vállalati működéshez is elvezet majd, így egy jól megtervezett, központi koordinációs egység által összefogott folyamat az ország versenyképességéhez is nagyban hozzájárulhat.

Portfolio: A Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülése után (az interjú február 19-én készült - a szerk.) Varga Mihály pénzügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy Magyarország versenyképességének a további erősödése a digitalizáción múlik, ezért a legfontosabb nemzetgazdasági célok közé kell emelni a témát. Említette azt is, hogy a kkv-k terén, a digitális készségek...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés