Heteken belül eltávolítják Merkelt?

2019. május 17. 21:52    
nyomtatás
 
A Kereszténydemokrata Párt élén Angela Merkel utóda Annegret Kramp-Karrenbauer lett tavaly, aki most azt tervezi, hogy az EP-választás után a kancellári posztról is lemondatja a politikust - tudta meg a Bloomberg két forrásból. Sőt, június elejére már össze is hívta a párt kongresszusát, hogy megpróbálja lemondásra bírni Merkelt.


Tavaly jelentette be Angela Merkel, hogy visszavonul a politikától, de még kitölti jelenlegi kancellári mandátumát 2021-ig. A kereszténydemokrata Párt élére azonban már megválasztották az utódát. Azt az utódot, aki most állítólag mindent megtesz, hogy lemondassa a kormányfőt.

A párt várhatóan veszít majd erejéből a jövő heti EP-választáson, ami jó indok lehet Kramp-Karrenbauer számára, hogy akcióba lépjen. A Bloomberg forrása szerint már össze is hívta a párt kongresszusát június 2-ára, hogy ott próbálja lemondatni Merkelt. A források szerint azonban ez vissza is üthet, ugyanis a párt többsége egyelőre tartja magát ahhoz, hogy a kancellár 2021 szeptemberégi hivatalban maradjon.

Korábban megjelentek olyan hírek, hogy az EP-választás után Merkel lehet az Európai Tanács elnöke, de a politikus a hét elején cáfolta, hogy bármilyen politikai pozícióért harcba szállna.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír


 

hirdetés
Állásajánlatok
Szerkesztő-újságíró
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium