Őrizetbe vették a volt pakisztáni elnököt

MTI
2019. június 10. 18:24    
nyomtatás
 
Korrupció gyanújával őrizetbe vették Aszif Ali Zardari korábbi pakisztáni elnököt, az ellenzéki Pakisztáni Néppárt (PPP) volt vezetőjét hétfőn, miután az iszlámábádi legfelsőbb bíróság elutasította, hogy a politikus óvadék ellenében szabadlábon védekezhessen.


Zardarit és nővérét, Farjal Talpurt azzal vádolják, hogy 2013 és 2015 között hamis bankszámlák segítségével több millió dollárt utalt külföldre. Talpurt egyelőre nem vették őrizetbe. A helyi sajtó szerint a pénzmosás gyanúja miatt indult vizsgálatok és a kényszerintézkedés súlyos csapást jelentenek a PPP-re, amelyben még mindig jelentős befolyással bír Zardari.

A 2007-ben meggyilkolt Benazír Bhutto pakisztáni kormányfő özvegyét a pakisztáni korrupcióellenes hatóság, a Nemzeti Elszámoltatási Hivatal (NAB) munkatársai vették őrizetbe. A volt államfőt a NAB egyik különleges börtönébe vitték, ahol orvosi kivizsgáláson esett át. A pakisztáni törvények értelmében egy gyanúsítottat legfeljebb 90 napig tarthat fogva a korrupcióellenes hatóság.

A volt államfő és nővére mindig is tagadta, hogy pénzügyi szabálytalanságot követtek volna el, a PPP pedig politikailag motiváltnak nevezte az ellenük felhozott vádakat, s bejelentette, fellebbezést nyújtanak be a legfelsőbb bíróságon. A dpa felidézte, hogy a hatósági intézkedés akkor történt, amikor a PPP a szintén ellenzéki Pakisztáni Muszlim Liga-Navaz (PML-N) párttal közösen akart fellépni Imran Hán kormányával szemben, amely csak vékony többséggel rendelkezik az ország törvényhozásában.

Ejaz Sah belügyminiszter a parlamentben kijelentette, hogy bírósági döntés alapján került sor a kényszerintézkedésre. "A NAB illetékes ebben. A kormánynak nincs semmi köze ehhez" - hangoztatta.

Zardari - bár sosem ítélték el - 11 évet töltött börtönben korrupciós és gyilkossági vádakkal mielőtt 2008-ban elnökké választották volna. A politikus tagadta, hogy bármilyen törvénybe ütköző cselekedetet követett volna el.

Sajtójelentések szerint az őrizetbe vett Aszif Ali Zardari hétfőn fiával, a PPP-t jelenleg vezető Bilaval Bhutto Zardarival hagyta el iszlámábádi otthonát. A PPP hívei "Soká éljen Bhutto" felkiáltásokkal köszöntötték a Pakisztánt függetlensége óta több alkalommal is vezető posztokat betöltő politikusi dinasztia tagjait.

A 2008 és 2013 között elnöki tisztséget ellátó Aszif Ali Zardari azt követően került hatalomra, hogy feleségét, a miniszterelnöki tisztséget kétszer is betöltő Benazírt, iszlamista szélsőségesek meggyilkolták.

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Tematikus cikk

II. HUNGAROMED kiállítás és konferencia (x)

Három napos egészségipari konferencia és kiállítás a HUNGEXPO-n. 
Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Rendezvényszervező
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium