Előfizetői tartalom

Koronavírus: teljes lezárás jön a németeknél, itthon talán tetőzik a járvány

Portfolio
Továbbra is tombola koronavírus-járvány a világban, hiszen egy nap alatt 680 ezer új fertőzöttet azonosítottak, így már 68,9 millió embernél igazolták a betegséget. Közülük 1,57 millióan már sajnos elhunytak, 44,4 millióan meggyógyultak. A járvány második hulláma minden eddiginél nagyobb nehézséget okoz Európa-szerte is, az egészségügyi rendszerek hatalmas terhelés alatt állnak még úgy is, hogy sok országban már hetek-hónapok óta egyre szigorúbb korlátozások vannak, de a jelek szerint ez például Németországban, Európa legnagyobb gazdaságában nem elég, hiszen karácsonytól január 10-ig az ország teljes lezárásáról döntöttek, így a mindennapi élethez nélkülözhetetlen üzletek kivételével fel kell függeszteni a kiskereskedelem és a szolgáltatási ágazat működését. Ez gyakorlatilag a tavaszi legsúlyosabb lezárási intézkedésekkel azonos. Ausztriában is nagyon nehéz hetekre készülnek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter jelzése szerint remélhetőleg tetőzik itthon most a járvány, és a december 24-re vonatkozó döntést tényleg csak 21-én hozzák meg, addig pedig a bolti létszámkorlát és a 24-i nyitva tartás kérdése, valamint az idősek vásárlási sávjának eltörlése is felmerül. A friss adatok alapján idehaza sem enyhül érdemben a járvány, egy hónappal a kijárási korlátozások életbe lépése után sem, így a karácsonyi ünnepek körül nagy fegyelmezettség kell majd a magyar lakosságtól is. Friss híreink a koronavírus-járvány témájában.

2020. december 10. 18:45 Megosztás Magyarországon is kampány indul a koronavírus-oltásról A kormány tájékoztató kampányt indít a koronavírus elleni oltás regisztrációjával kapcsolatban. A csütörtöktől megjelenő kisfilmekben Győrfi Pál ismerteti...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés