FONTOS Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
 
Előfizetői tartalom

Sorra robbannak fel a SpaceX rakétái, de Elon Musk legyint rá - A Mars meghódítása minden pénzt megér

Jóval 2030 előtt landol majd a SpaceX Starship űrhajója a Marson – twittelte nemrég az űripari cég vezére, Elon Musk. A Starship legújabb prototípusát múlt héten tesztelték, ami a korábbi három magaslégköri próbarepüléshez hasonlóan most is felrobbanással végződött. Szakértők szerint a SpaceX eddigi eredményei alapján képes lehet a vörös bolygón történő emberes landolás kivitelezésére, azonban szerintük az pár évvel később valósulhat meg a Musk által kitűzött 2026-os céldátumhoz képest. A befektetők bíznak a cégben, amely februárban 850 millió dollárnyi tőkét vont be a Starship-fejlesztések és egyéb projektek fedezésére.

Legalább a kráter a megfelelő helyen van – twittelte Elon Musk, a SpaceX vezérigazgatója azután, hogy az űripari cége által kifejlesztett űrhajó-prototípus, a Starship SN11 a múlt héten tartott tesztrepülése során a leereszkedés megkezdésekor felrobbant, és a földbe csapódott a SpaceX Mexikói-öböl partján lévő, texasi Boca Chica melletti telephelyén. Az így keletkezett kráter pedig azon a helyen alakult ki, ahol az űrhajónak eredetileg épségben landolnia kellett volna.

Ez volt sorozatban a negyedik magaslégköri – mintegy 10 kilométeres magasságig eljutó – tesztrepülése a Starship prototípusainak, és mindegyik robbanással végződött. Igaz, az SN10 jelű prototípus sikeresen landolt a március eleji tesztrepülése után, azonban nyolc perccel később felrobbant. A decemberben tesztelt SN8, illetve a februárban kipróbált SN9 prototípusok azonban már a landoláskor felrobbantak.

A most tesztelt Starship annak a rakétarendszernek a második fokozata, amely Elon Musk tervei szerint embert visz majd a Marsra. A szintén fejlesztés alatt álló, de még repülés közben nem tesztelt első fokozat (hordozórakéta) pedig a Super Heavy nevet kapta. Valójában a Starship mind a teljes rakéta/űrhajó, mind a második fokozat elnevezése.

Milyen témákkal foglalkozik a cikk kiemelten?

  • Elon Musk egymilliós kolóniát vizionál a Marson 2050-re
  • Év végére már Föld körüli pályára állítanák a Starship SN20-at
  • Ezer Starship űrhajót gyártanának
  • A Starship jóval 2030 előtt landolhat a Marson

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés