koronavírus vakcina oltás
Globál

A brit kormány nem javasolja 30 év alatt az AstraZeneca oltását

MTI
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) szerdai tájékoztatása szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszeripari csoport koronavírus elleni vakcinájának előnyei a beoltottak óriási többsége számára változatlanul messze meghaladják az alkalmazásával járó esetleges kockázatokat. A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) ugyanakkor azt javasolja, hogy a 18-29 éves korosztálynak lehetőség szerint más oltóanyagokat ajánljanak fel.

une Raine, az MHRA vezérigazgatója Londonban tartott szerdai sajtóértekezletén elmondta: az Oxford/AstraZeneca-oltóanyagból március 31-ig 20,2 millió adagot adtak be Nagy-Britanniában, és az e vakcinával beoltottak közül 79-nél - 51 nőnél és 28 férfinél - jelentkeztek a vérrögképződés egy ritka típusának tünetei, mindegyikük esetében az első dózis után. Az érintettek közül 19-en meghaltak.

Raine professzor elmondta: ezt azt jelenti, hogy egymillió beoltott közül négy ember esetében lehet észlelni megnövekedett vérrögképződési kockázatot.

Kijelentette: az MHRA által elvégzett vizsgálat megerősíti, hogy e ritka és jelenleg csak gyanítható mellékhatás jelentkezésének kockázata rendkívül csekély. A rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy az Oxford/AstraZeneca-vakcina alkalmazásával járó előnyök a Covid-19 betegség kialakulása és az ezzel járó kockázatok - a kórházi kezelés szükségessé válása és a betegség okozta halálozás - megelőzését tekintve a beoltottak óriási többsége számára továbbra is meghaladják a vakcina beadásával járó kockázatokat - mondta az MHRA vezetője a szerdai sajtótájékoztatón.

June Raine úgy fogalmazott: az előnyök és a kockázatok megoszlása különösen az idősebb beoltottak számára nagyon kedvező, a fiatalabb korosztályok esetében ugyanakkor "kényesebb" ez az egyensúlyi megoszlás. Wei Shen Lim, a brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (JCVI) Covid-19-albizottságának elnöke a sajtótájékoztatón közölte: a kockázatok megoszlása alapján a testület azt javasolja, hogy a 18-29 év közötti korosztály tagjai inkább a Pfizer- vagy a Moderna-vakcinában részesüljenek, olyan esetekben, amikor ez lehetséges.

Wei Shen Lim professzor hangsúlyozta ugyanakkor: a JCVI nem azt javasolja, hogy a brit kormány bármelyik korosztály esetében bármelyik vakcina alkalmazását leállítsa, a testület ajánlása csak azt jelenti, hogy véleménye szerint érdemes előnyben részesíteni "egy bizonyos oltóanyagot egy másikkal szemben egy adott korosztály esetében".

Hozzátette: a JCVI-t ennek az ajánlásnak a megfogalmazásában is csak a lehető legmagasabb fokú elővigyázatosság vezérli, nem pedig az, hogy súlyos aggályai lennének a Nagy-Britanniában alkalmazott vakcinák biztonságával kapcsolatban. Sir Munir Pirmohamed professzor, a brit kormány gyógyszerbiztonsági tanácsadó bizottságának elnöke a sajtótájékoztatón - az AstraZeneca-vakcina és a Covid-19 betegség kockázatait összevetve - elmondta: a koronavírus-fertőzés következtében kialakuló Covid-19 betegség súlyos formája az esetek 7,8 százalékában tüdőembóliát, a betegek 11,2 százalékánál mélyvénás trombózist okoz, és azok közül, akik a Covid-19 miatt intenzív osztályra kerülnek, 23 százaléknak a szervezetében alakul ki valamilyen vérrögtípus.

Pirmohamed professzor úgy fogalmazott: mindez összefüggéseiben mutatja meg, hogy a Covid-19 betegség kialakulása sokkal magasabb vérrögképződési kockázattal jár, mint amekkora kockázatot az Oxford/AstraZeneca-vakcina beadása után előforduló rendkívül csekély számú vérrögképződéses eset jelent. Hozzátette: még annak egyértelmű bizonyítása is további kiterjedt tudományos kutatómunkát igényel, hogy valóban létezik-e közvetlen okozati összefüggés a vakcina alkalmazása és az utána igen kis számban jelentkező vérrögképződéses esetek között.

Címlapkép: Getty Images

tizezer forint bankjegy
GettyImages-1211246431 (2)
oltas vakcina
vakcina koronavírus oltás
tűz
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Praktikus módszerek, portfólióépítés.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Elemző/Junior elemző

Elemző/Junior elemző

Osztályvezető

Osztályvezető

Hitelkockázati modellező

Hitelkockázati modellező

Üzleti modellező

Üzleti modellező
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-04-29
Lakossági hitelkockázatok & behajtás 2021 Meetup
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
jens stoltenberg