FONTOS Okosban oldja meg a kormány a legnagyobb 2024-es problémáját
 
Előfizetői tartalom

Egyetlen mandátumon múlt a vágyott abszolút többség, mégis boldog lehet a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt

Bár egyetlen egy mandátum híján nem szerezte meg a skót parlamenti helyek abszolút többségét a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP), a szintén elszakadáspárti zöldekkel kiegészülve nőtt a függetlenségpárti képviselők száma az edinburghi törvényhozásban az előző parlamenti ciklushoz képest – derült ki a még csütörtökön megrendezett parlamenti választás járványügyi intézkedések miatt csak tegnap éjjel befejeződő szavazatszámlálását követően. A sorozatban már negyedik kormányzati ciklusára készülő SNP vezetője, Nicola Sturgeon kormányfő a kampányban tett ígéretének megfelelően közölte: 2023 végéig pártja egy újabb népszavazást kíván rendezni Skócia függetlenségéről. Boris Johnson brit kormányfő viszont tegnap ismét leszögezte: London nem járul hozzá a referendum megtartásához. Szinte biztosra vehető, hogy a népszavazás ügyében jogi csatározás alakul ki London és Edinburgh között, amiben majd a brit legfelső bíróság mondhatja ki a végső szót.

„A választási eredmény azt mutatja, hogy sem Boris Johnson brit miniszterelnöknek, sem bárki másnak semmiféle demokratikus jogosultsága nincs arra, hogy blokkolja a skót nép jogát arra vonatkozóan, hogy dönthessen a jövőjéről” – emelte ki tegnap esti választási győzelmi beszédében Nicola Sturgeon a függetlenségpárti Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője. Az újabb miniszterelnöki...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés