joe biden kongresszus beszed
Globál

Sokat javult Amerika megítélése, amióta Joe Biden az elnök

Portfolio
Jelentősen javult az Egyesült Államok megítélése a nemzetközi porondon, amióta Joe Biden az elnök a Pew Research Center mérése szerint  - írja az NBC.

A kérdések természetétől függően 12, illetve 16 ország vett rész a mérésben. A 12 országból származó válaszadók összesen 75%-a bízik Bidenben, míg Donald Trump esetében ez a mutató 12% volt tavaly.

Ami a 16 ország körében mért adatokat illeti, a kutatás szerint a megkérdezettek több mint 60%-a gondolta úgy minden egyes ország vonatkozásában, hogy bízik Bidenben, illetve abban, hogy a jól cselekszik majd a világpolitikában.

Érdekes viszont, hogy ezen országok jelentős hányada csupán „némileg megbízható partnerként” tekint az Egyesült Államokra, nem több mint 20% nyilatkozott úgy, hogy „nagyon megbízható partnert” lát Amerikában.

Beszédes lehet az is, hogy a 16 ország milyennek ítéli meg az amerikai demokrácia állapotát. A válaszadók többsége, 57%-a úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok már nem az a demokratikus mintaország, amely korábban volt, 23% úgy gondolja, hogy még mindig az, míg 17%-nak az a véleménye, hogy soha nem töltött be ilyen szerepet.

Címlapkép forrása: Melina Mara/The Washington Post/Bloomberg via Getty Images

paradicsom Tomato brown rugose fruit virus
mnb
fehérorosz zászló
építőipar munkás
bear_1
europai bizottsag
london_shutter-20170512

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Hasznos tippek, trükkök, használati gyorstalpaló
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
fehérorosz zászló