usa kongresszus vihar kormány parlament szenátus felhő sötétség amerika
Globál

Tovább feszül az ellentét az amerikai kongresszusban az adósságplafon kapcsán

Portfolio
Vezető demokrata politikusok úgy nyilatkoztak, hogy fenntartják szándékukat az amerikai adósságplafon felfüggesztésére, a republikánusok azonban ellenzik a javaslatot – írja a Reuters.

A Képviselőház elnöke, a demokrata Nancy Pelosi, valamint Chuck Schumer a demokrata frakció vezetője is megerősítették, hogy a fel kívánják függeszteni az amerikai adósságplafon alkalmazását a 2022-es kongresszusi időközi választásokig.

Ezt azzal indokolták, hogy szerintük így lehet elkerülni azt, hogy költségvetési viták miatt ismét leálljon a szövetségi állam működése.

Republikánus szenátorok azonban ellenzik a javaslatot, a két párt közötti ellentét pedig olyan bizonytalanságot idézhet elő, amely negatív hatást gyakorolhat a piacokra.

A törvénycsomag szavazásra bocsátásához legalább 60 szenátor hozzájárulása szükséges, a két párt pedig egyenlő számú szenátorral rendelkezik a törvényhozás felsőházában.

A demokraták eddig visszautasították Mitch McConnell republikánus szenátusi frakcióvezető azon javaslatát, hogy költségvetési kiigazításként fogadják el a szükséges forrásokat, amelyhez nem kell a republikánusok beleegyezése. A demokraták azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy kétpárti konszenzus alapján egyezzenek meg.

Címlapkép forrása: Getty Images

parlament getty stock
csed-csecsemogondozasi-dij-2021-csaladok-jovedelem
európai bizottság brüsszel eu európai unió
forint érme
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Megmutatjuk, hogyan tudtok akár már holnap kereskedni.
Online előadás
Megnézzük az összes izgalmas befektetési, illetve spekulatív pozícióra vonatkozó lehetőséget.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021.10.19
Budapest Economic Forum 2021
2021.11.18
Portfolio Property Awards 2021
2021.12.09
Agrárszektor Konferencia 2021
2021.11.18
Global trends in Banking 2021
mun kim