Előfizetői tartalom

Brüsszel páros lábbal szállt bele a Volkswagenbe – Európai szintű kártérítést követelnek a dízelbotrány miatt, amely több tízezer magyar autóst is érinthet

Vélhetően sokak számára meglepő és váratlan közleménnyel rukkoltak elő a brüsszeli bürokraták, amelyben hat évvel a dízelbotrány kirobbanása után arra szólították fel a Volkswagen csoportot, hogy az ügyben érintett összes járműtulajdonost kártalanítsák az Európai Unióban. A német autógyártó Németországot kivéve ettől mostanáig mereven elzárkózott, mondván, a végrehajtott visszahívási akcióknak, elvégzett javításoknak köszönhetően az összes jármű biztonságos és megfelel a jogszabályi követelményeknek, a tulajdonosok pedig nem szenvedtek anyagi kárt. Az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi szervezetek viszont most megüzenték, hogy hajthatatlanok és fokozni fogják a nyomást. Amennyiben végül tényleg sikerül elérni, hogy a Volkswagen csoport fizessen több millió tulajdonosnak, köztük számos magyar vásárlójának, az elképesztő összegeket emészthet fel egy eleve kihívásokkal teli időszakban.

Biztos vagyok benne, hogy több mint hat évvel a dízelbotrány kirobbanása után, amely alapjaiban rengette meg a német autógyártást és adott hatalmas lökést az elektromos autózásnak, már kevesen számítottak arra, hogy látványos fordulat következhet be a kártalanítások ügyében. Pedig most pontosan erre kerülhet sor, ugyanis az Európai Bizottság és a fogyasztóvédelmi hatóságok...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés