koronavirus varians
Globál

Aggódnak a tudósok, virológusok: már fertőz a koronavírus új szupervariánsa, amely elképesztő tüskefehérjével bír

Portfolio
Afrikában tűnt fel a koronavírus új variánsa, amely a vizsgálati eredmények szerint olyan sok mutációt hordoz, hogy az már a kutatókat is komoly aggodalommal tölti el. A B.1.1.529 elnevezésű koronavírus-variáns képes megkerülni az emberi szervezet védekezőrendszerét, amely egyes vélekedések szerint akár újabb járványhullámok kialakulását is okozhatja.

Eddig három országban, összesen 10 esetben állapították meg, hogy a koronavírus-fertőzést ez az új variáns okozta. A rendkívül alacsony regisztrált esetszám ellenére komoly aggodalmakat váltott ki kutatókból, ugyanis a vizsgálatok azt mutatják, hogy a B.1.1.529 variáns összesen 32 mutációt tartalmaz a tüskefehérjéjén, vagyis pont azon a részén, amelyet a legtöbb vakcina arra használ, hogy beindítsa az immunrendszer védekezőképességét a fertőzéssel szemben. Kutatók szerint a tüskefehérje mutációi befolyásolhatják a variáns fertőzési és terjedési képességeit, egyben megnehezítik az immunsejtek számára a védekezést.

Az új koronavírus-variánst először Botswanában észlelték, ahol mostanra már három esetet is regisztráltak. Dél-Afrikában további hat fertőzöttről derült ki, hogy az új variáns miatt betegedett meg, míg további egy esetről Hongkongban számoltak be.

Tom Peacock, az Imperial College London virológusa az új koronavírus-variánssal kapcsolatos részleteket egy genommegosztó portálon tette közzé, ahol megjegyezte, hogy

a hihetetlenül nagyszámú mutáció valóban aggodalomra adhat okot.

Peacock a Twitteren hangsúlyozta, hogy az új variánst kiemelt figyelemmel kell kísérni a tüskefehérje szörnyű felépítése miatt. Ugyanakkor hozzátette azt is, előfordulhat, hogy egy furcsa, de nem túlzottan fertőző változattal állnak csak szemben. Kiemelte, reméli, hogy ez utóbbi a helyzet.

A Guardian beszámolójából kiderült az is, hogy a tudósok kiemelten figyelik majd az új variánst, hátha bármilyen jelét látják annak, hogy begyorsulva, szélesebb körben kezd el fertőzni. Néhány dél-afrikai virológus máris aggódik, a közelmúltban ugyanis pont Gauteng tartományban kezdett emelkedni az esetszám, ahol az új variánst észlelték.

Ravi Gupta, a Cambridge-i Egyetem klinikai mikrobiológia professzora elmondta, hogy a laboratóriumában végzett vizsgálatok során kiderült, hogy a B.1.1.529-es vírus két mutációja növeli a fertőzőképességet és csökkenti az antitestek felismerését.

Elmondta, a jelenlévő mutációk alapján mindenképpen jelentős aggodalomra ad okot az új variáns.

Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy a vírus egyik kulcsfontosságú tulajdonsága a fertőzőképesség, amelyet egyelőre nem ismerünk pontosan.

Címlapkép forrása: Getty Images

bear_1
lélegeztetőgép kórház beteg halál covid
spanyolország turizmus tengerpart
Boris Johnson Twitter
forint készpénz bankjegy

Holdblog Fejlődő országok

Az amerikai részvénypiac meneteléséről naponta értesülhet az olvasó, ha máshogy nem is, de egyedi részvénysztorik...

Ingyenes online előadás
Könnyebb, mint gondolnád.
Online előadás
Hosszú távú befektetési módszerek, portfólióépítés.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Back-office munkatárs

Back-office munkatárs
2021. december 9.
Agrárszektor Konferencia 2021
2021. december 2.
Waberer's - Első kézből a jövő stratégiája
richard-moore-mi6-kulfoldi-hirszerzes-kem-egyesult-kiralysag