Előfizetői tartalom

Brutális sereg indult Kijev elfoglalására - A háború eddigi legnehezebb órái előtt állunk

Portfolio
Egyre hevesebb harcok folynak Ukrajnában, az orosz csapatok minden oldalról támadnak, de az ukrán védők ellenállása is folytatódik. Oroszország láthatóan egyre keményebb eszközökhöz nyúl: hétfőn már tüzérségi támadást indítottak Harkov lakónegyedei ellen, amely számos civil életet követelt. A főváros bevételére pedig jelentős erőt indítottak útnak, hatalmas orosz páncélos konvoj ért Kijev közelébe. Míg Vlagyimir Putyin a harctéren fokozza a nyomást, a világ országai korábban soha nem látott szankciókról döntöttek és döntenek folyamatosan, amellyel az orosz gazdaságot döntenék romba. Ilyen körülmények között került sor az első hivatalos tárgyalásokra az orosz-ukrán delegáció között, amely az előzetes várakozásoknak megfelelően áttörés nélkül ért véget, de nyitva hagyta az ajtót az újabb körös egyeztetések előtt. Az oroszok időközben figyelmeztették Kijev lakosságát, hogy vonuljon fedezékbe, ugyanis ma célzott támadásokat fognak indítani a fővárossal szemben. Miközben északon akadozik az orosz támadás, úgy tűnik, délen továbbra is erős az inváziós sereg, gyakorlatilag a teljes Azovi-tenger melletti partszakaszt elfoglalta az orosz haderő. A legfontosabb tudnivalók az elmúlt órák történéseivel kapcsolatban ezen a linken olvashatók.

2022. március 02. 06:45 Megosztás Folyamatosan frissülő legújabb cikkünk A Portfolio folyamatosan beszámol az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos legfrissebb hírekről, eseményekről, az aktuális helyzetet friss elemzéseinkben értékeljük. A legfrissebb...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés