Előfizetői tartalom

Követhet-e el egy hacker háborús bűnöket?

Az orosz-ukrán háborúban a fizikai hadműveletek mellett a kibertérben is folyamatosan zajlik a küzdelem. A harcoló felek mindent bevetnek, hogy megszerezzék a kiberfölényt, és megbénítsák az ellenség infrastruktúráját. Csakúgy, mint a fegyveres hadműveletekhez, a virtuális harcokhoz is egyre több irreguláris egység csatlakozik mindkét oldalon. Róluk azonban nem rendelkezik a háborús jog, így nem egyértelmű, hogy a kibertámadások milyen esetben számítanak háborús bűnnek, illetve, hogy az elkövetőket az ellenség tekintheti-e legitim célpontnak, vagy a megtámadásuk a civilek életét fenyegető hadműveletekhez hasonlóan nemzetközi jogba ütközik.

A Rest of the Worldnek nyilatkozó jogi szakértők szerint a nemzetközi háborús jog rendelkezései alapján azok az önkéntes hackercsoportok, amelyek az egyik, vagy a másik oldalon bekapcsolódtak az orosz-ukrán konfliktusba, aktív harcoló résztvevőknek számítanak. Ez azt jelenti, hogy szabad célpontjaivá válhatnak katonai megtorló intézkedéseknek, és akár könnyen találhatják magukat olyan helyzetben is, hogy az ellenoldal háborús bűnökkel vádolja őket. A következőkben ezeket a különleges eseteket fogjuk körbejárni.

Mit mond a genfi egyezmény?

A genfi egyezmény, amely a második világháború óta van érvényben, a fegyveres konfliktusokra vonatkozó nemzetközi jogi szabályokat állapítja meg. Bár több kiegészítéssel is rendelkezik, a kiberhadműveletekre és érintettjeire nem tér ki, így nehéz megállapítani pontosan, hogy mi számít kiberfegyverekkel elkövetett háborús bűnnek, illetve, hogy kiket terhel a felelősség egy pusztító hackertámadás esetében.

A háborús események megítélésének legfontosabb kitétele az egyezmény szerint a harcoló és a nem harcoló egységek szétválasztása. Utóbbi csoporthoz tartozik például az összes civil, de az egészségügyi személyzet is. Háborús bűnnek általában az ellenük irányulú katonai műveletek számítanak, de idetartozik a hadifoglyok kínzása és a személyazonosságuk felfedése is. Utóbbi kapcsán ukrán részről számos kihágással találkozhattunk az elmúlt hetekben, ami miatt már több civilszervezet is felszólította az ukrán védelmi erőket, hogy hagyjanak fel ezzel a gyakorlattal.

Követhet-e el egy hacker háborús bűnöket?

  • Mit mond a genfi egyezmény?
  • Lehet-e háborús bűn egy kibertámadás?
  • Civil hacker is lehet háborús célpont?
  • Hosszadalmas eljárások

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés