Előfizetői tartalom

Drámai fordulat jöhet az ukrajnai invázióban? – Először tűnik úgy, hogy megváltoznak az orosz háborús célok

Egy pénteki orosz katonai vezetői nyilatkozat szerint az ukrajnai invázió, vagy hivatalos orosz terminológiával „különleges művelet” első fő szakaszának feladatait lezárták, így most már a Donbasz „felszabadítására”, vagyis megszállására koncentrálhatnak. Több szakértő szerint is ez arra utalhat, hogy fordulat jöhet az ukrajnai háborúban, Oroszország mérsékli eddigi céljait. Ha valóban így van, az állhat a döntés mögött, hogy az orosz hadsereg előrenyomulása lényegében leállt Ukrajnában, és egyre reménytelenebbnek tűnik Moszkva számára, hogy jelentős eredményeket érjen el, például hogy az ország nagy részét megszállja.

Szergej Rudszkoj, az orosz fegyveres erők vezérkari főnökének első helyettese, a vezérkar operatív főcsoportfőnökségének vezetője egy pénteki moszkvai sajtótájékoztatón azt mondta, minden az előzetes tervek szerint halad, és az első szakasz fő feladatait teljesítették. Rudszkoj szerint az ukrán katonai potenciál meggyengülése lehetővé teszi, hogy a fő célra, a Donbasz...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés