macron
Globál

Macron újra: Jupiter a puskaporos hordó tetején

Újraválasztásának estéjén Emmanuel Macron legnagyobb bosszúságára az Eiffel-torony fényei az ő kifejezett kérése dacára sem ragyogtak fel a győzelmi beszéd alatt: a franciák által „Vashölgyként” emlegetett látványosság sötétségbe burkolózva szemlélte a diadalt. Az ünneplés egyébként is feltűnően kurtára és visszafogottra sikeredett. De nem a kampány utolsó heteiben amúgy is náthaszintre lefokozott járványhelyzet okán, s nem is az elnök-elnökjelölt energiáit instagramképeken láthatóan lefoglaló ukrán háború miatt. Hanem mert eluralkodott a hangulat, miszerint újfent megválasztása egyrészt „jobb híján” alapon történt, másrészt bizonytalanságok tömegének nyitánya. S mert azok a folyamatok, amelyek első mandátumának két nagy, belső eredőjű eseményéhez – a sárgamellényesek tüntetéseihez és Samuel Paty középiskolai tanár lefejezéséhez – vezettek, továbbra is időzített bombaként ketyegnek Franciaország alatt.

Politikai kaméleon

A leszakadó, perifériára szorult dolgozó tömegek elégedetlensége, valamint a radikális iszlám viharos intenzitású térnyerése vitathatatlanul a két legsúlyosabb megoldatlan probléma. Márpedig Macron elnök ezekről is – mint a kényes politikai kérdésekről oly gyakran – hol ezt, hol pedig azt mondja. Az újraválasztását követő belpolitikai elemzésekben végigvonul ugyanaz a mozzanat: a kommentátorok lemondóan állapítják meg, hogy sem a kampánya, sem az elmúlt öt év nem nyújt semmiféle fogódzót arra nézve, hogy egyáltalán milyen irányban indul el az új ciklusban. Rosszmájúbbak azt is hozzáteszik, hogy valószínűleg ő maga sem tudja. Tény, hogy mostanra Emmanuel Macron védjegyévé vált az „ám egyúttal... is” kifejezés:

hívei szerint ez az elnöki gondolkodás komplexitását hivatott megjeleníteni, mások szerint pusztán a szilárd támpont és meggyőződés teljes hiányát leplezi.

Macron a választás éjszakáján a tőle megszokottnál jóval rövidebb és egyszerűbb beszédet mondott – nyoma sem volt sem diadalmámornak, sem az általa „jupiteri elnökség”-ként fémjelzett fenséges atmoszférának. Nem is nagyon lehetett. Már az első fordulóban kiderült, hogy bár végső győzelmét illetően – fő ellenfelének „szélsőjobb” imázsa miatt – aligha van kétség, a választók több mint fele olyan jelöltekre szavazott, akik nem kicsit más irányokat javasoltak, hanem az övétől gyökeresen eltérő, úgymond radikális politikai utakat. S bár a második forduló logikájában mögötte sorakozott fel minden „mérsékelt” szavazó – legnagyobb arányban egyébként a nyugdíjasok – sőt, a „szélsőjobb feltartóztatása” érdekében a kevésbé mérsékeltek egy része is rá adta le voksát, ám közben igen nagy hányaduk – mint mondta – „befogta az orrát”.

Ráadásul Macron előnyének az öt évvel ezelőttihez képest jelentős szűkülése azt is jól mutatja, hogy egyre nehezebben tartható Marine Le Pen (és általában a „szélsőjobb”) démonizálása. A kollektív kéztördelés-sopánkodás még Lionel Jospin volt szocialista miniszterelnök szerint sem más, mint „antifasiszta színház”.

Marine Le Pen programjának bevándorlás/iszlám részében egyetlen pont sem volt, mely keményebb lenne annál, mint amit ez ügyben a kilencvenes évek elején megfogalmazott a jobbközép gaullista párt.

Az állítólagos rasszizmusról pedig sokat elmond, hogy a második fordulóban a tengerentúli megyék túlnyomóan színesbőrű lakossága elsöprő többséggel Le Penre szavazott. Ami igaz viszont az az, hogy a választási szociológia elemzői szerint támogatottsága erősen társadalmi „osztályszavazat” jelleget ölt.

Érlelődő népharag

Emmanuel Macronra 2017-es megválasztása után szinte azonnal ráragadt a jelző, miszerint ő a „gazdagok elnöke”. A tehetőseknek, mozgékonyaknak, moderneknek juttatott kedvezmények mellett sokak – köztük a hónapokon át tüntető ún. sárgamellényesek – szemében eltörpül a hagyományos dolgozó rétegekre fordított figyelem. Ezt egy régebb óta tartó ideológiai pálfordulás előzte meg. 2011-ben a szocialista párt mellett működő Terra Nova kutatóintézet kerek-perec leírta: a baloldal nem lehet egyszerre a globalizáció híve és a szegények bajnoka. Az ellentmondás miatt a dolgozók úgyis elfordulnak tőle, jobban teszi tehát, ha elengedi a szociális témát, és inkább az egyre növekvő-gazdagodó nagyvárosokra koncentrál. A magát még mindig baloldaliként definiáló progresszív értelmiség manapság megvetően plouc-ként (a „proli” és a „vidéki bunkó” francia megfelelője) emlegeti a szegényeket. Macron elődje, Hollande szocialista elnök magánbeszélgetéseiben „fogatlanok”-nak hívta őket, a most újraválasztott államfő pedig nyilvánosan különböztette meg „a sikereseket és a senkiket”.

Christophe Guilluy földrajztudós-szociológus könyveiben sebészi pontossággal ábrázolja ahogy a népesség kb. 60%-a – az ún. alsóbb néposztályok (classes populaires) – mostanra a perifériára szorult.

A nagyvárosok korábbi munkásnegyedeiből a lakókat lassan kiűzték a folyamatosan érkező, jobbára saját szabályaik szerint élő bevándorlótömegek, a vidékre pedig egyébként sem igen jut az állami segélyekből, amik többségükben szintén a bevándorlóknak mennek (pusztán az illegálisan Franciaországban tartózkodók orvosi ellátása, a sürgősségi kezeléseket nem is számítva, évi egy milliárd euróba kerül). Guilluy szerint a szegény, nem bevándorló rétegek (a „kis fehérek”: les petits blancs) anyagi és kulturális értelemben is lefokozva érzik magukat. Ők, akik nem az online térben vagy két reptér között élik az életüket, egyrészt gazdasági értelemben a globalizáció vesztesei, másrészt mára a saját országukat is alig ismerik fel. A Figaro hasábjain Macron újraválasztásának másnapján megjelent interjújában a kutató úgy fogalmazott: „a kisemberek tiltakozása folytatódni fog, mert egzisztenciális kérdésről van szó”.

A fejkendő és ami mögötte van

Francia szemmel kevés annál látványosabb jele van egy tőlük idegen civilizáció térnyerésének, mint az országban immár úton-útfélen feltűnő muszlim fejkendő. A média és a politikusok hol vallási, hol nőjogi kérdést próbálnak csinálni az ügyből, noha ennél jóval átfogóbb a tét. A fejkendő körül immár harminc éve folyó vita a hagyományos francia „asszimilációs modell” (melyben a többségi társadalom adja a kulturális mintát, ehhez alkalmazkodnak az újonnan érkezettek) és az időközben elterjedt multikulturalista ideológia (mely szerint az ország csupán térbeli keret, aki oda megy, az úgy élhet és viselkedhet továbbra is, ahogy szülőhazájában tette) ütközését jelképezi. Emmanuel Macron ennek kapcsán is igyekszik a lehető legkétértelműbb maradni. A kampány finisében viszont most gratulált egy fejkendős hölgynek, aki magát feministának nevezve hangsúlyozta, hogy a fátylat saját szabad akaratából viseli. Csakhogy ugyanezen kampány során korábban egy másik hölgy, aki a kamerák előtt ugyanezt magyarázta, s le majd felvette a kendőt bizonyításképp, később halálos fenyegetések tucatját kapta hitetlen-szemérmetlen tettéért.

De Gaulle elnök saját elmondása szerint azért is ment bele Algéria függetlenedésébe, mert nem szerette volna, hogy szülőfaluja Colombey-les-Deux-Eglises (lefordítva: Két Templom Colombey) idővel Colombey-les-Deux-Mosquées (Két Mecset Colombey) legyen. Felmérésről felmérésre ma a lakosság 60-75 százaléka ért egyet olyan – általában sommásan csak „populista”, netán „szélsőjobb” címkével félresepert – kijelentésekkel, miszerint a muszlim fejkendő viseletét (csakúgy, mint a hölgyeket strandoláskor tetőtől-talpig fedő burkinit) nyilvános helyeken be kellene tiltani.

Vagy hogy a bevándorlás igenis problémát jelent Franciaországnak, mivel túl gyorsan, túl nagy számban, és az európaitól túlzottan eltérő kultúrájú idegen érkezik.

2021 tavaszán nagy port kavart egy nyílt levél, melyben nyugalmazott tábornokok fújtak riadót: ha a társadalom elvadulását, a rendőrség számára tiltott zónák elszaporodását nem sikerül sürgősen megállítani, akkor félő, hogy a közhatalom számára előbb-utóbb már csak a hadsereg bevetése marad az egyetlen opció.

Az EU mint csodaszer?

Pár nappal az elnökválasztás második fordulója előtt a német, spanyol és portugál kormányfők a Le Monde napilap hasábjain tették le voksukat Emmanuel Macron mellett. Miként öt éve, uniós és NATO-berkekben most is szinte mindenki egy emberként, lélegzetvisszafojtva szurkolt a győzelmének. Akkor az Economist címlapján vízen járva, „Európa megmentője?”-ként, a Time magazinén „Európa következő vezetőjeként” szerepelt. Idén az Economist azt mondja „Macron története óvatosságra kell, hogy intsen”, a New Statesman elején ripityára tört arccal látszik „Darabokra esett Franciaország” címmel, a Guardian pedig a címlapon azt kérdezi, vajon képes lesz-e Európát és Franciaországot egyben tartani. Erre Macron ugyanazt a választ adja, mint a francia politika évtizedek óta: az európai kihívásokat a fáklyaként utat mutató Franciaországon keresztül, a francia problémákat pedig összeurópai szinten kezelve lehet megoldani. Félő azonban, hogy mindkét vonalon csalódásra kell készülni.

Öt éve például nem tartottak sokáig az európai mézeshetek. A német Bundesbank elnöke hamar jelezte: senki nem gondolhatja komolyan, hogy változtatnak az álláspontjukon pusztán azért, mert örülnek a francia választási eredménynek.

Minden ország és intézmény továbbra is ragaszkodik a saját pozícióihoz – s ezek számos sarkalatos ponton egyelőre igencsak távol esnek a francia prioritásoktól.

Thierry Breton francia EU-biztos ugyan próbálja átküzdeni az autonóm, stratégiai ágazatként kezelendő digitális, hadiipari és világűrpolitikát, ám a többiek ebben csak a szokásos francia „protekcionista hajlamokat” látják. A Frontex uniós határügynökség francia vezetője a napokban azért mondott le, mert a schengeni külső határok tényleges védelméről lassan már beszélni is nehéz a masszív jogi-ideológiai ellenszélben.

Az ukrán háborúból Párizs partnerei láthatóan nem azt a következtetést vonják le, hogy az EU nem maradhat katonailag kiszolgáltatva a nagyhatalmi vetélkedések közepette, hanem hogy az eddigi önállósági próbálkozások hiábavalók, sőt veszélyesek voltak, Európának saját védelmét inkább egy lapra – a NATO-n keresztül Amerikára – kell tennie. S reménykedni, hogy az USA-nak nem lesz újra Trump-szerű vezetője. A francia, állampolgárság-alapú modell pedig egyenesen avíttnak tűnik a vallási-etnikai különbségeket magasztaló multikulturalizmus tengerében: az Európa Tanács kampánya szerint a muszlim fejkendő szabaddá tesz, a karikatúrákat megtorló iszlamista merényletek után pedig az európai vezetők reakciója rendre az, hogy „szörnyű, de” (ti. „de” nem kellett volna belegázolni mások ilyen-olyan érzékenységébe).

A kör négyszögesítésének mestereként Emmanuel Macron otthon mégis „védelmező Európát” ígér. Ismét.

Hiszen tisztában van vele: bár az Unióhoz a franciák továbbra is ragaszkodnak, az abban évtizedek óta zajló folyamatokkal mélységesen elégedetlenek. Gazdaságpolitikáját túl globalistának-neoliberálisnak látják, a külső határokat túl porózusnak tartják, a kül- és biztonságpolitikát pedig üresnek, Washingtontól függőnek. Mint azt Jean-Pierre Chevènement, korábbi szocialista miniszter fogalmazza: az EU ilyen formában való elfogadásával a baloldal a népet, a jobboldal a nemzetet árulta el. Macron elnök retorikai piruettekkel igyekszik túllendülni mindezen. Mondván egy erősebb Európában Franciaország is erősebb lesz. Csakhogy egyre átlátszóbb a turpisság: az erősebb Európa intézményi reformokat (egyhangúság helyett többségi döntéshozatalt) jelent ugyebár, ez esetben viszont a politikailag kulcsfontosságú pontokon újra és újra kisebbségben maradna Franciaország. Barbara Spinelli olasz Európai Parlamenti képviselő – az EU egyik alapító atyjának leánya – már másfél évtizede figyelmeztetett: „Európa jövője Párizsban fog eldőlni”. A kérdés csak az, hogy merre.

Az írás a szerző saját szakmai véleményét tartalmazza, s nem feltétlenül tükrözi a Foreign Policy Research Institute, valamint a Portfolio szerkesztőségének álláspontját.

EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO VÉLEMÉNY ROVATA.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Címlapkép: Benjamin Girette/Bloomberg via Getty Images

usa zaszlo
himlo kiutes
olajfinomito
fagylalt fagyi
irán
2022. május 17.
Hitelezés 2022
2022. május 31.
Financial IT 2022
2022. június 8.
Portfolio Property X 2022
2022. június 1.
Portfolio Digital Transformation 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Díjmentes online előadás
Hogyan csináld a gyakorlatban?
usa zaszlo