Előfizetői tartalom

Tényleg kihalnak a tankok a csataterekről? Nem, de valami nagyon megváltozik majd

Százával pusztítják a modern páncéltörő fegyverek, drónok Ukrajnában a régi, szovjet gyártmányú tankokat; a kilőtt, üszkös harckocsironcsokat látva jogosan alakulhat ki az emberben az a vélemény, hogy a harckocsizó fegyvernemnek leáldozott, nincs többé szükség tankokra a csatatéren. A nyugati fegyvergyárak, haderőfejlesztési döntéshozók viszont egyáltalán nem osztják ezt a véleményt. Az elmúlt hetekben szinte egymást érték a bejelentések: újraéleszti a Párduc-tankot a Rheinmetall, lesz új Abrams, az amerikai hadsereg kap új könnyűtankot is. A frissen bemutatott harckocsikoncepciók persze még az Armatára reagálnak, de már látszanak azok a technológiai újítások, melyekkel például az ukrajnai konfliktusban széles körben használt felülről érkező páncéltörő rakétákat akarják semlegesíteni. Jól látszik már most, hogy milyenek lesznek a jövő tankjai és az is, hogy egy ideig még biztosan nem fognak teljesen eltűnni a harckocsik a csataterekről.

Az orosz-ukrán háború kezdete óta, de különösen az első hetek során, jelentős nemzetközi figyelmet kaptak a nyugati országok által ezerszám leszállított páncéltörő fegyverek, különösen a Javelin és NLAW fire-and-forget páncéltörő rendszerek. Mellettük hatékonyan pusztították az orosz katonai járműveket az ukrán katonai drónok is, élen a török Bayraktar TB2-esekkel....

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés