Lakóház Harkiv
Globál

Sosem látott beszámoló jelent meg az ukrajnai háború pokoli valóságáról

Kiss Csaba
A Könyvhétre jelent meg magyarul Szergej Geraszimov ukrajnai sci-fi-író Harkivi napló. Feljegyzések egy ostromlott városból című könyve, amely az orosz invázió első két hónapjának történetét meséli el Ukrajna második legnagyobb városából, a nagyrészt oroszajkú Harkivből. A háborús napló az eseményekkel egy időben íródott, olyan körülmények között, mikor a békeidőben másfél milliós nagyvárost folyamatos orosz tüzérségi és légitámadások érték. Geraszimov könyve az ukrajnai háborúról szóló egyedülálló tudósítás, amely nemcsak a háború eseményeit beszéli el egy szemtanú szemszögéből, hanem segít jobban megérteni az oroszok és ukránok összetett és ellentmondásos viszonyát.

A szerző és könyve

Szergej Geraszimov – aki csak névrokona az orosz vezérkari főnöknek, Valerij Geraszimovnak – 1964-ben született az északkelet-ukrajnai Harkivban, de gyerekkorának egy részét Oroszország területén, az Ukrajnával határos Rosztov régióban töltötte. Harkiv az ukrán szovjet tagköztársaság fővárosa volt 1919 és 1934 között, ma pedig Ukrajna második legnépesebb városaként kulcsfontosságú szerepe van az ország életében. A város mindössze 38 kilométerre fekszik az orosz határtól, és mindig is többségében voltak benne az orosz anyanyelvűek.

Szergej Geraszimov maga is orosz anyanyelvű, akinek az ukrán tanult nyelve, mégis ukránnak tartja magát. Ahogy háborús naplójában írja, oroszul és angolul álmodik, ukránul sohasem. Könyveit is nagyrészt oroszul írta, és korábban jelentős orosz könyvkiadók tették azokat közzé. Több művét angolra is lefordították, a Harkivi naplót eleve angol nyelven írta, ő maga pedig orosz sci-fi-szerzőket fordít angolra. Geraszimov elméleti fizikusként végzett, később érdeklődése a kognitív pszichológia felé fordult, majd sci-fi- és fantasyszerzőként futott be írói karriert.

Geraszimov háborús naplója – melynek rendkívüli gyorsasággal elkészült fordítását a fiatal magyar írónak, Bartók Imrének köszönhetjük – több szempontból is egyedülálló. Először is nyilvánvalóan azért, mert az események egyik résztvevője beszéli el, mi történt az ukrajnai orosz invázió első két hónapjában – február 24. és április 18. között – Harkivban, így közvetlen beszámolót olvashatunk az orosz–ukrán háborúról.

Másrészt olyan szerzőről van szó, akinek orosz az anyanyelve, oroszul ír, élt is Oroszországban, mégis ukránnak tartja magát, ahogy több millióan Ukrajnában, így ő maga is példázza azt a számunkra furcsának tűnő identitást, hogy valaki egyszerre orosz anyanyelvű és ukrán nemzetiségű.

Harmadrészt Geraszimov szépíró, így nem pusztán háborús naplót olvashatunk tőle, hanem a háború szépirodalmi igényű leírását, ahol az események bemutatása rövidebb elmélkedésekkel, esszékkel és elbeszélésekkel váltakozik.

Ahogy a könyv előszavában olvashatjuk, háborús körülmények között nem könnyű írni, hiszen az ember állandó veszélyben van, épp ezért mindent gyorsan kell papírra avagy számítógépbe vetni, nincs lehetőség a szöveggel való hosszas foglalkozásra. Geraszimov szerint azonban a gyorsaságnak kifejezett előnyei is vannak.

A legnagyobb előny, hogy az ember ilyenkor hajlamosabb jóval őszintébb lenni, mert egyszerűen nincs rá ideje, hogy elmismásolja a dolgokat. Ehhez ugyanis idő kell

– írja.

A szerző valóban őszintén ad teret érzelmeinek, például arról a gyűlöletről, amelyet az orosz megszállók és személyesen Vlagyimir Putyin iránt érez. Előfordul az is, hogy a könyv egy későbbi pontján szabadkozik amiatt, amit első indulatból írt le, és többoldalúan, összetettebben fejti ki ugyanazt a témát. Őszintesége szintén hozzájárul a könyv erejéhez.

Az invázió kezdete

Geraszimov könyve is alátámasztja azt a több forrásból megerősített feltételezést, hogy Moszkva villámháborúra készült: arra, hogy gyorsan elfoglalja Ukrajna kulcsfontosságú területeit, beleértve az olyan nagyvárosokat, mint Kijev vagy Harkiv, megdönti az ukrán vezetést, az ukránok – különösen az oroszajkúak – pedig majd felszabadítóként fogadják őket. Igaz, kezdetben nyugati szakértők sem voltak túlzottan optimisták ukrán szempontból, Kijev elestének időtartamát például négy napra tették.

Nem így lett. Harkivba az orosz erők kisszámú katonával és néhány tankkal vonultak be bármiféle támogatás nélkül, az ukránok pedig gyorsan ki is üldözték vagy megsemmisítették őket.

„2022. február 24-én orosz csapatok lépték át a határt, és indultak meg Harkiv felé. Mivel senki sem próbálta megállítani őket, kevesebb mint egy óra alatt sikerült is odaérniük. Rögtön megpróbálták elfoglalni a várost, ám a környező utakon négy tankjukat is kilőtték. Ezután három napra megálltak, talán mert nem tudták, mitévők legyenek. Ezt követően az oroszok különböző irányból hatoltak be Harkivba. Lassan jöttek, és nem tűntek túlságosan óvatosnak, de még csak az sem látszott rajtuk, hogy készen állnának a harcra. Egyszerűen megindultak, és láthatóan nem sok fogalmuk volt róla, hogy mire számítsanak. Talán úgy vélték, hogy az ukránok majd kiszaladnak eléjük, és virágcsokrokkal a kezükben üdvözlik őket” – olvashatjuk az invázió első napjairól.

Miután azonban nem felszabadítóként, hanem megszállóként fogadták őket, alapvető változás állt be az orosz katonák hozzáállásában, ami Geraszimov szerint az ukrán civilek elleni kegyetlenkedéseket is magyarázza. Érdemes itt is kicsit hosszasabban idézni a könyvből:

A történtek után az oroszok úgymond megsértődtek. A visszautasítástól érezhetően csorbát szenvedett az önbecsülésük. Úgy vélem, hogy az első napokban a propagandától mérgezett katonák többsége valóban elhitte, hogy felszabadítóként érkezik az országunkba, és nem értették, hogy mivel szolgáltak rá erre a nem éppen barátságos fogadtatásra. A kognitív disszonancia feloldásának érdekében nácinak bélyegezték Harkiv lakóit, és hozzáláttak, hogy fáradságos munkával, módszeresen kiirtsák őket.

Ahogy az a hírekből már jól ismert, ekkor az oroszok más stratégiához folyamodtak, és szárazföldi műveletek helyett tüzérséggel és légierővel kezdték el támadni Harkivot. Jórészt megsemmisítették a történelmi belvárost, iskolákat, bevásárlóközpontokat támadtak, és persze lakóépületeket vettek célba, elsősorban a magasházakat, hiszen ezek voltak a legegyszerűbben támadható célpontok.

Geraszimov beszámol egy videóról, amelyben egy Harkiv egyik lakónegyedét, Szaltivkát lövő orosz tüzérrel készült:

A fickó elmeséli, hogy azért kell folyamatosan lőniük ezeket az épületeket, mert odabent ukrán nácik rejtőznek. Szerencsére nincs mitől tartani, mert az oroszok az összessel végezni fognak. Szaltivka magas épületei felé mutat, a kerület irányába, ahol egyébként félmillióan laknak.

A háború valósága

Geraszimov természetesen sokat ír a háború mindennapjairól, saját személyes élményeiről. A háború alatt a nem harcoló civilek számára az egyik legmindennapibb dologgá vált – a robbanások látványa és zaja, a katonai repülőgépek vészjósló hangja mellett – az alapvető szükségleti cikkekben keletkezett hiány és az állandó sorban állás.

Többórás sorok duzzadnak fel a gyógyszertárak, a boltok, az ivóvízautomaták mögött, annak ellenére, hogy sokszor már azok is kifogytak az áruból. Megszűnik a melegvíz-szolgáltatás, majd már víz sem folyik a csapokból, leáll a fűtés.

Háború idején a társadalom szokásos rendje felbomlik, de nem a káosz lép a helyére, hanem a polgárok maguk kezdik el megszervezni a rendet. Többórás sorok alakulnak ki gyógyszertárak és más üzletek előtt, mégsem tolakodik senki, aki pedig megpróbálja, azt a sorban állók móresre tanítják. Mikor az egyik sorban álló a gyógyszertár előtt epilepsziás rohamot kap, a körülötte állók megkérik az éppen ott strázsáló rendőrt, hogy menjen be gyorsan az épületbe gyógyszerért, mire a rendőr azt feleli, nem meri megtenni, mert az elöl állók szétszednék.

A rendőrök tekintélye semmivé foszlik a háborúban, a civilek viszont átveszik a rendfenntartó szerepét. A lakosság maga kapja el és bünteti meg a fosztogatókat: általában oszlophoz kötözik ki őket, fejjel az oszlop felé fordulva – ezt nevezik „oszlopcsókoltatásnak”. A tolvajokat adott esetben ütlegelik is. A háború tehát megteremti a maga bűnüldözését és igazságszolgáltatását, ha a hivatalos út már járhatatlan.

Fosztogató Kijev
Oszlophoz kötözött fosztogató Kijevben 2022. március 7-én. Murat Saka/ dia images via Getty Images

Ukránok és oroszok

A magát ukránnak tartó, de oroszul beszélő Geraszimov sokszor beszél az orosz és az ukrán nép különbségéről, amelynek lényegét a szabadsághoz való másfajta viszonyban látja.

Egyszerűen fogalmazva, ha az átlagos orosz kap egy darab vonalazott papírt, akkor fölé hajol, olyan szorosra hunyja a szemét, amennyire csak tudja, és bármit leír, amit diktálnak neki. […] Ha az ukránok elé tesznek egy vonalazott papírt, ők csak azért is másra írnak

– írja.

Visszatérő motívum, hogy Geraszimov szerint az ukránok általános jellemzője, hogy nem szeretik, ha valaki megmondja nekik, mit csináljanak. Személyes példával is illusztrálja ezt: a Putyin-párti, a majdani események után 2014-ben elüldözött elnök, Viktor Janukovics olyan plakáttal kampányolt Harkivban, melyen az szerepelt: „Harkiv Janukovicsra szavaz”.

Sosem szavaznék rá, hiszen rögtön azt éreztették velem, hogy a döntésemet már meg is hozták helyettem

– írja a szerző, megjegyezve, hogy a legtöbb ukrán hasonlóan érez.

Putyin Janukovics 2
Vlagyimir Putyin orosz és Viktor Janukovics akkori ukrán elnök a Kremlben 2013. december 17-én. Forrás: kremlin.ru / Wikimedia Commons

Propaganda

Geraszimov többször ír arról, hogy a Kreml propagandája milyen erőteljesen hatott olyan emberekre is, akik pedig képzettségük, társadalmi státuszuk miatt nem föltétlenül a propaganda célközönségét jelentik. A szerző egyik szomszédja például arról számol be, hogy korábban racionálisan gondolkodó orosz barátja most már az összes ukrán halálát kívánja: „csak úgy fröcsögött belőle a gyűlölet”, mikor telefonon beszélt vele.

A szerző maga arról ír, hogy korábbi oroszországi író- és költőbarátai körülbelül tíz éve elkezdték a véreskezű szovjet diktátort, Sztálint éltetni. Sztálin kultuszának feléledése valóban Putyin alatt vette kezdetét, és odáig jutott, hogy mára a hatalompárt, az Egységes Oroszország támogatói között népszerűbb történelmi személlyé vált, mint a Kommunista Párt szimpatizánsai körében.

Amikor emlékeztetni próbáltam őket arra, hogy kicsoda is volt valójában Sztálin, egyszerűen nem válaszoltak. Mentálisan elmaradott személyként kezdtek tekinteni rám, aki feltehetően csak azért húzta fel magát, mert valami rokonát egyszer régen elnyomta Sztálin vagy a sztálinisták

– írja Geraszimov.

Szintén beszédes momentum, hogy a szerző felesége beszélt telefonon egy Harkivban élő, de „Putyinért rajongó” idős hölggyel, aki szerint az ukránok valójában saját magukat bombázzák. A Kreml propagandája olyan erős, hogy még az eseményeket közvetlen közelről átélő ember is képes teljesen hamisan látni a valóságot.

Geraszimov elismeri, hogy ukrán propaganda is van, és Ukrajna valóságát is kritikusan látja, beleértve Volodimir Zelenszkij elnök szerepét is.

Való igaz, közel három évvel azután, hogy Zelenszkijt elnökké választották, nem sok minden változott Ukrajnában. A bürokrácia még mindig nem tette lehetővé a rendes embereknek, hogy bármi hasznosat létrehozzanak, a korrupció pedig továbbra is lehetőséget biztosított a bűnözőknek, hogy azt lopják el, amit akarnak

– írja.

Azt is elmondja, hogy valóban van egy kis nacionalista csoport, akik 2014 körül fontosabb szerepet kaptak,

Ukrajna azonban mostanra megszabadult tőlük.

Az oroszok viszont rájuk hivatkozva tekintik náciknak lényegében a teljes ukrán népet, ez pedig utat enged a gyűlöletnek. Geraszimov szerint ez az orosz fasizmus, amelynek Ukrajnában már neve is van: „rasizmus”, és amely jogossá teszi ukrán civilek bestiális meggyilkolását, árvaházak és óvóhelyek lebombázását. Február 24. előtt is volt az oroszokban némi lenézés az ukránok mint „kistestvérek” iránt, de ez az invázió óta az ukrán nép kollektív megbélyegzésévé és gyűlöletévé változott – írja Geraszimov.

***

Szergej Geraszimov könyve nem hatásvadász tudósítás, nincs tele borzongató részletek leírásával, hanem szikár stílusban előadott beszámoló arról, hogyan nézett ki Oroszország ukrajnai inváziója Ukrajna második legnagyobb városban, az oroszajkú Harkivban az első két hónapban. Az események leírását háború előtti emlékek felidézése és a szerző elmélkedései teszik színesebbé. A Harkivi napló nemcsak egyedülálló tudósítás, hanem egyben szépirodalmi teljesítmény is, amely segít közelebb hozni és jobban megérteni Európa több mint hetven éve legnagyobb háborúját. A Harkiv elleni orosz támadás a mai napig tart, Geraszimov pedig már készül naplója folytatásával.

Szergej Geraszimov: Harkivi napló. Feljegyzések egy ostromlott városból. Fordította: Bartók Imre. Helikon Kiadó, 2022

Címlapkép: Rommá lőtt lakóház Harkiv Szaltivka negyedében 2022. július 22-én. Wolfgang Schwan/Anadolu Agency via Getty Images

Budapest városkép lakás
fehér ház amerika elnök fehérház
3-as metró forrás bkk

Holdblog Mi is a Goldilocks?

Archívumunkból (2020) A tőkepiaci szaksajtó rendszeresen emlegette az elmúlt években, hogy épp "Goldilocks" gazdaság...

Holdblog Joe Biden mélypontja

Minden idők harmadik legnépszerűtlenebb elnökeként távozott a Fehér Házból 2021 januárjában Donald Trump. Joe...

Díjmentes online előadás
Hogyan működik a tőzsde, mik az alapok, hogy válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát?
Díjmentes online előadás
Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni?
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Model Validation Quantitative Analyst

Model Validation Quantitative Analyst
2022. október 18.
Portfolio Future of Finance 2022
2022. szeptember 6.
Sustainable World 2022
2022. október 4.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
2022. szeptember 7.
Private Health Forum 2022
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
GettyImages-1242488397