Előfizetői tartalom

Mi áll Erdoğan fenyegetése mögött – Tényleg uniós tagállam lehet Törökország?

Recep Tayyip Erdoğan török elnök ma felvetette, hogy országa akkor hagyná jóvá a svéd NATO-csatlakozási kérelmet, ha cserébe beléphetne az Európai Unióba. A török uniós csatlakozás folyamata elég régre tekint vissza. Törökország 1999 decemberében kapott uniós tagjelölti státuszt és 2005-ben meg is kezdte a csatlakozási tárgyalásokat, azonban a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok terén tapasztalható folyamatos visszalépés miatt 2018 júniusa óta megrekedtek a tárgyalások. A fentiek tükrében azt is érdemes megvizsgálni, hogy milyen akadályai és előnyei lennének Ankara uniós csatlakozásának, és azt is megnézni, hogy miről is szólhat igazából a mostani kijelentés.

Az EU elődje, az Európai Gazdasági Közösség és Törökország 1963-ban kötött társulási megállapodást, amit az Ankarai Megállapodásnak neveznek, amelynek célja a gazdasági együttműködés és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok erősítése volt. Az elmúlt évtizedekben azonban a két fél közeledésének bár voltak fontos lépései és néha sikerei is, de alapvetően több ponton elakadtak, és úgy tűnik, hogy áthidalhatatlan problémákkal került szembe.

A csatlakozási folyamat története

Törökország 1987-ben kérelmezte az akkori Európai Gazdasági Közösséghez való csatlakozását, és az Európai Tanács az 1999 decemberi helsinki ülésén megadta Törökországnak az uniós tagjelölti státuszt. Ezek után a Tanács 2004-ben úgy határozott, hogy Törökország elegendő mértékben teljesíti a csatlakozási tárgyalások megnyitására vonatkozó kritériumokat, és 2005-ben megállapodott a Törökországgal folytatandó tárgyalások kereteiről. Ezzel egy kormányközi konferencia keretében egyből megkezdődtek az EU és Törökország közötti tárgyalások is.

A csatlakozási folyamatok azonban idővel egyre inkább lelassultak és végül 2018 júniusában a Tanács első alkalommal állapította meg, hogy

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés