ukrán gabona
Globál

Románia is nyilatkozott az ukrán gabonaimportról - Egy feltétel mellett nem hosszabbítják meg a tilalmat

Portfolio
Románia is nyilatkozott a múlt pénteken lejárt Uniós gabonaimport-tilalomról, mely az ukrán mezőgazdasági termékeket érinti. Marcel Ciolacu elmondta, hogy megegyezésre jutottak Ukrajnával, melynek betartása mellett eltekintenek attól, hogy egyoldalúan betiltsák a gabona beszállítását - Írja az MTI.

A román miniszterelnök kifejtette azt, hogy Kijevvel megállapodtak arról, hogy a gabonaszállítás szabályozását Ukrajna a jövőben nagyon szigorúan fogja ellenőrizni, erre pedig hétfőig egy akciótervet is az Európai Unió elé tár. Addig, amíg ez a tervezet nem születik meg, addig Kijev nem szállíthat gabonát Románián keresztül, amennyiben pedig mégis megpróbálkozik ezzel, úgy Bukarest 30 nappal meg fogja hosszabbítani az import tilalmát.

A kormányfő azt is elmondta, hogy kérték Ukrajnát arra, hogy a gabonatranzitot a jövőben igyekezzenek vasúton és a Dunán lebonyolítani, mivel a román közúthálózat nem bírja el azt a havi négy millió tonna mezőgazdasági terméket, melyet Kijev a Romániával kötött megállapodás szerint kamionokon szállít az országon keresztül.

Az ukrajnai gabona behozatalát tiltó Uniós korlátozás múlt pénteken járt le, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia azonban már most jelezte, hogy saját hatáskörben továbbra is csak tranzitot fognak engedélyezni az élelmiszereknek, mivel alacsony áruk a hazai termékek árát is lenyomja. Kijev ma délelőtt bejelentette, hogy Varsó, Pozsony, illetve Budapest ellen is eljárást fog kezdeményezni az EU-nál a döntés miatt.

A címlapkép illusztráció, forrása: Anna Koberska via Getty Images

teherhajók fekete-tenger
hőség stressz ipar meleg gyár raktár
egyiptom piramisok
maggiore tó olaszország
ukrajna-lengyelorszag-szlovakia-csehorszag
eso-zivatar-idojaras-magyarorszagon-milyen-idojaras-lesz-ma-milyen-ido-lesz-milyen-idojaras-varhato-esernyo-sarga-riasztas-sarga-figyelmeztetes-sarga-veszelyjelzes
niger

Holdblog Peak nonszensz

Vendégünk Kun-Welsz Edit, témánk számos, közte WeWorkkel, szunnyadó vulkánokkal, Matáv-kudarcokkal. Valamint megünnepeljük...

2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. szeptember 28.
Property Investment Forum 2023
2023. október 11.
Pécs - Új lendület a hazai vállalkozásoknak!
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
hőség stressz ipar meleg gyár raktár