Kína impozáns adatokat produkált 2023-ban is, a reál GDP növekedését 5,4 százalékra becsülték előzetesen, amely a világ legtöbb országában kimagaslóan örömteli szám lenne. Az adatokon sokat vitatkoztak a közgazdászok és a statisztikusok idén, viszont az egyértelmű, hogy a korábbi évekhez képest sokkal több vészjósló jelentés érkezett a kínai belpolitikai és gazdasági állapotot illetően, amely arra engedi következtetni a Kína-kutatókat, hogy már közel sincs minden rendben. Ez azonban nem az egyetlen veszély, ami fenyegeti a globális szerepkörre törő ország álmait. Számos külső konfliktus fenyegeti Pekinget; ezek közül összeszedtünk 10 olyan geopolitikai problémát, amely próbára teheti 2024-ben a keleti nagyhatalmat.
(A cikkben a lehetséges veszélyek NEM valószínűségi vagy fontossági sorrendben vannak)
1. Az Egyesült Államok és a Kína közötti rivalizálás
Évek óta slágertéma a két, globális hegemón szerepkörre törő hatalom durvuló viaskodása. Washington régóta egyedül töltötte be a világ vezetőjének pozícióját, ám Kína felemelkedésével ez már sok szempontból megkérdőjelezhető. A Fehér Ház nem is tervezi tétlenül szemlélni, hogy lekörözzék, ezért már évek óta az fókuszban van a pekingi törekvés visszanyomása.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja 2 990 forint. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29 845 forint, az éves előfizetés keretében tehát 10 havi díjért cserébe 12 havi szolgáltatást kapnak olvasóink. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!