Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A demokráciák általában biztonsági kihívásokkal küzdenek. Ez volt a helyzet akkor is, amikor W.H. Auden az 1930-as éveket „nyomorúságos, becstelen évtizednek” nevezte. Ez a leírás a mostani évtizedre is helytállónak tűnik. Most is, mint akkor, könnyebb a politikai pózolás, mint a másik meggyőzése. Pedig a meggyőzés az, amire szükség van ahhoz, hogy szövetségeket építsünk, támogatást szerezzünk, és megőrizzük a nemzetközi stabilitást. Mivel Ukrajna meggyengült, és jelentős kihívásokkal küzd, Oroszország pedig biztonsági fenyegetést jelent a Baltikum és tágabb értelemben Európa számára, a diplomáciai és stratégiai koordinációra nagyobb szükség van, mint a hidegháború vége óta bármikor. Bár nagy a tét, a nyugati vezetők gyengének és megosztottnak tűnnek. Az 1930-as évekbeli megfelelőik, Édouard Daladier francia miniszterelnök és Neville Chamberlain brit kormányfő hozzájuk képest kevésbé tűntek szánalmasnak.
Németországban Olaf Scholz kancellárt a saját koalíciós partnerei hevesen támadták, amiért zavaros, összefüggéstelen magyarázatot adott arra, hogy miért nem fogja Ukrajnát Taurus rakétákkal ellátni. A háború kezdetén emlékezetesen módon még történelmi fordulópontról (Zeitenwende) beszélt. Nagyrészt azonban kitartott a megszokott politika mellett. Néha úgy tűnik, hogy az egyetlen politikus, aki megvédi őt, az az oroszpárti jobboldali vezető, Alice Weidel.
Ugyancsak az 1930-as évekre emlékeztet az a reakció, amely Emmanuel Macron francia elnök azon nyilatkozatát érte, amely szerint nem zárta ki, hogy francia csapatokat küldjenek Ukrajnába. A másik véleményt képviselő (és olykor oroszbarát) hangok azzal érvelnek, hogy Franciaország nincs felkészülve. Hasonlóképpen, a II. világháború elején a náci Németország nyilvánvaló fenyegetéseivel szemben a francia véleményformálók széles köre azt a kérdést tette fel, hogy miért kellene tőlük elvárni, hogy meghaljanak Danzigért (a mai Gdanskért): "Mourir pour Dantzig?"
Macronhoz hasonlóan Rishi Sunak brit miniszterelnöknek is helyes megérzései vannak. Korlátok közé szorítja viszont a saját pártján belüli népszerűtlensége és az a bizonyosság, hogy hamarosan elveszít egy választást. Mindeközben az USA elnökének, Joe Bidennek az amerikai izolacionista hangulattal kell szembenéznie, mind a baloldali demokraták, mind a Donald Trump által átformált Republikánus Párt részéről.
Az 1930-as években a politikusoknak legalább jó kifogásaik voltak a gyengeségükre.
Országaik legyengültek a nagy gazdasági világválság miatt, és sokan közülük élénken emlékeztek az I. világháború szörnyűségeire, veszteségeire. Az elzárkózás mai híveinek nincs ilyen hivatkozási alapjuk.
Az ukránok továbbra is mélyen elkötelezettek a demokrácia, az önrendelkezés és a politikai szabadság elveinek védelme mellett. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban a harcuk támogatására vonatkozó kezdeti érzelmi felbuzdulás azonban nem alakult át tartós, hatékony segítségnyújtássá. Ukrajna így került a maffiaellenes ügyész és bíró, Giovanni Falcone helyzetébe, akinek életét és mártíromságát Roberto Saviano olasz újságíró Solo è il coraggio című regényében írta meg.
Természetesen nem könnyű demokratikus konszenzust teremteni a szükséges, de kockázatos intézkedésekhez. Az 1952-es High Noon című film – amelynek főszerepében Gary Cooper a banditákkal szembeszálló magányos seriffet alakít – 1989-ben a lengyel demokratikus mozgalom ikonikus kulturális referenciájává vált.
Úgy tűnik, hogy a legkövetkezetesebben bátor hangot Európában mostanában Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke képviseli. Ennek oka a Bizottság intézményi működésének jellegéből adódhat. Miután a Bizottságnak nem kell napi szinten bonyolult parlamenti környezetben politikai kompromisszumokat kötnie, így figyelmen kívül hagyhatja azokat az erőteljes rövid távú nyomásokat, amelyek a demokratikus politikaformálást mindig is befolyásolják.
Ez lehetőséget ad von der Leyennek arra, hogy orvosolja az európai intézményi felépítés egy mélyreható hibáját. A kommunizmus összeomlását és a Szovjetunió felbomlását követően Scholz elődje, Helmut Kohl és François Mitterrand francia elnök belátta, hogy történelmi tettre van szükség. A legkézenfekvőbb lépés az lett volna, hogy Európát koherens biztonsági szereplővé teszik saját hadsereggel. A nagy országok védelmi lobbijai viszont attól tartva, hogy vesztesei lesznek ennek a folyamatnak, megakadályozták ezt a tervet. A nagy történelmi lépésnek ezért más formát kellett öltenie.
Az európai vezetők így a monetáris unió felé való elmozdulás és végül az euró létrehozása mellett döntöttek. Az Európai Tanács 1991. decemberi döntő fontosságú ülése, amely megnyitotta az utat a monetáris unió előtt, mindössze egy nappal egy másik, mára már szinte feledésbe merült megállapodás után történt. Viszkuliban (a fehéroroszországi Belovezha erdő közelében) a Szovjetunió három legnagyobb tagköztársasága – Fehéroroszország, az Orosz Föderáció és Ukrajna – megállapodott a Szovjetuniót létrehozó 1922-es szerződés megszüntetéséről. Ezzel a szovjet összeomlás befejezettnek tűnt, és az Oroszország felől érkező bármilyen biztonsági fenyegetés kezelése kevésbé látszott sürgető kérdésnek. Európa nyugodtan folytathatta a monetáris egységesítést.
A monetáris unió azonban feltűnően hiányos volt, ahogy azt Kohl és Mitterrand is tudta, és az európaiak az elmúlt évtizedet azzal a vitával töltötték, hogy miként lehetne a monetáris unióról szóló megállapodás gazdasági oldalát kiegészíteni egy tőkepiaci unióval, egy bankunióval, sőt egy társadalombiztosítási unióval is (amiért Scholz egy ideig lelkesedett). Mostanra azonban megváltoztak a prioritások.
A legsürgetőbb feladat az, hogy a Belovezha megállapodásokra adott hibás választ egy energiaunióval, illetve egy katonai vagy biztonsági unióval korrigálják.
Harmincöt évvel a döntő lengyel választás után, amely véget vetettek a kommunizmusnak az országban, Európa a maga High Noon-jával néz szembe. Ha Trump győz novemberben, Európa valóban egyedül maradhat a világban. A film nyitódalának („Ha férfi vagyok, bátornak kell lennem”) egy új biztonságépítő koalíció témájául kellene szolgálnia a júniusi európai parlamenti választásokon. Az európai vezetők egyben olyan valóságos hősöktől meríthetnek inspirációt, mint Falcone.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Harold James
A Princeton Egyetem történészprofesszora, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) történésze. Számos könyv szerzője, amelyek többek között a két világháború közötti Németország vagy a Nemzetközi Valutaalap történetével, az európai monetáris unióval, illetve a globalizáció kérdésével foglalkoznak.
Címlapkép forrása: Shutterstock
