Szigorít Finnország a bevándorlási szabályokon
Globál

Szigorít Finnország a bevándorlási szabályokon

MTI
|
Portfolio
A bevándorlási politika szigorítását jelentette be csütörtökön Petteri Orpo finn miniszterelnök tavaly óta hatalmon lévő jobbközép kormánya.

A helsinki kormány közleménye szerint új menedékkérelmi eljárást terveznek bevezetni az ország határain, hogy kiszűrjék az alaptalanul benyújtott kérelmeket, illetve javítsanak az elutasított menedékkérők visszaküldésének folyamatán.

Az elképzelések szerint a menedékkérők mozgásszabadságát az eljárás lezárultáig Finnországon belül jelentősen korlátoznák azzal, hogy a határ közelében kellene maradniuk.

Emellett a kormány tervei szerint megtiltanák a migránsoknak, hogy menedékkérelmüket az elbírálás során a jövőben átválthassák egy - munkavégzés vagy tanulmányok céljából beterjesztett - tartózkodási engedély iránti kérelemmé.

Ezen felül nyolc évre emelnék a finn állampolgárság megszerzéséhez szükséges időt az eddigi öt évről.

A kormány továbbá olyan törvényjavaslatot terjesztene elő, amelyben a menedékkérelmeket a nemzetközi védelem hatálya alá eső esetekre szorítanák.

Finnország tavaly decemberben az illegális bevándorlók nagy száma miatt kénytelen volt lezárni Oroszországgal közös, 1340 kilométer hosszú határát. Helsinki azzal vádolja Moszkvát, hogy célzottan küld a közös határra menedékkérőket, hogy ezzel migrációs válságot idézzen elő. Oroszország tagadja ezeket a vádakat. Finnország a határzárat azóta több alkalommal is meghosszabbította, legutóbb április közepén határozatlan időre.

Címlapkép forrása: Getty Images. A címlapkép illusztráció, a fotó a belarusz határon készült.

Ricardo

Egy kritika kritikája

Az osztrák közgazdasági iskola kritikája szerint a monetaristák tévesen egy mechanisztikus mennyiségi pénzelméletet fogadnak el, ami a pénz semlegességén, a mikro- és makrogazdaság merev elk

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Ukrán tüzérség tüzel a frontvonal közelében