Figyelmeztet Moszkva: világháború jöhet, ha a NATO átlépi ezt a vörös vonalat
Globál

Figyelmeztet Moszkva: világháború jöhet, ha a NATO átlépi ezt a vörös vonalat

Portfolio
Ha a NATO katonákat küld Ukrajnába, a katonai szövetség háborúba kerül Oroszországgal, ebben az esetben pedig egy olyan katonai konfliktus robban majd ki, amely az egész világra kiterjed és nukleáris fegyverekkel vívják majd meg – írta ki Twitter-oldalára Dmitrij Medvegyev orosz nemzetbiztonsági vezető, volt elnök.
Idén először szervez közösen konferenciát a Portfolio és a Wolters Kluwer a témában – körüljárjuk, hogyan hat a LegalTech és a DigitalCompliance a versenyképességre és melyek a digitális térben való jelenlétet meghatározó legfontosabb jogi-szabályozási területek. Vegyen részt Ön is a jogi, üzleti, informatikai és kiberbiztonsági területek aktív párbeszédében.

Medvegyev a hamarosan induló orosz katonai gyakorlatsorozatot kommentálta, mely során az orosz nukleáris harcászati képesség gyakorolja majd fegyvereinek bevetését.

A volt orosz elnök lényegében azt írja: a gyakorlatra a NATO fenyegetőzése miatt kerül sor, a politikus szerint ugyanis egyes vezetők Nyugaton katonákat akarnak küldeni Ukrajnába. Medvegyev úgy látja:

ha ez megtörténik, közvetlen háború robban majd ki Oroszország és a NATO közt, ezt pedig nyilván nukleáris összecsapás követi majd.

Ha katonákat küldenek a világ Ukrajna területére, az országaink háborúba kerülnek egymással, erre pedig reagálnunk kell. Ez nem a volt Ukrajna területén belül történik majd meg. Ebben az esetben senki nem fog tudni elbújni a Capitoliumban, az Élysée-palotában vagy a Downing Street 10-en. Globális katasztrófa lesz”

– írja Medvegyev.

A volt orosz elnök szerint ezt „megértette 60 éve Kennedy és Hruscsov is”, a jelenlegi nyugati vezetők viszont nem értik meg. Ezért van szükség a volt orosz elnök szerint a nukleáris gyakorlatra.

Dmitrij Medvegyev egyébként rendszeresen fenyegeti nukleáris csapással a NATO-t, arról, hogy ez miért történik így, nemrég brit elemzők részletesen írtak:

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 0526

Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz még kamatvágás, marad a mostani, viszonylag magas dollár alapkamat. A hír hallatára az am

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
GettyImages-2152037153