Szakadék felé sodródik a helyzet - Reagálnak az európai országok a közel-keleti eseményekre
Giorgia Meloni kormányfő azonnali nemzetbiztonsági ülést tartott a közel-keleti konfliktus súlyosbodása miatt a helyzet értékelésére és az esetleges következmények felmérésére - közölte a római miniszterelnöki hivatal kedd este. Közben Keir Starmer brit miniszterelnököt aggasztja, hogy a térség a szakadék felé sodródik.
Úgy fest, rögtön csődöt mondhatott Irán félelmetes szuperfegyvere
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda bejelentette, új típusú hiperszonikus rakétát vetett be az Izrael elleni támadásban - írta meg a Sky News.
Három óriásgép szállt le Budapesten a közel-keleti konfliktus miatt
Budapesten szakítja meg az útját három, az Emirates által üzemeltetett nagygép a közel-keleti konfliktus miatt, ami több mint 1200 fős utasforgalmi többletet okoz ma este a budapesti repülőtéren – írja Facebook-posztjában a Budflyer.
Kemény üzentet küldött Izrael
Az iráni támadást követően Izrael határozott válaszlépéseket helyezett kilátásba. Daniel Hagari ellentengernagy, az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője tájékoztatta a sajtót a kialakult helyzetről és az esetleges következményekről - közölte a Times of Israel.
Szijjártó Péter: jól vannak a tel-avivi nagykövetségen dolgozók
Az Izraelt ért súlyos rakétatámadást követően konzultáltunk a tel-avivi nagykövetségünket vezető ügyvivővel, miután lefújták az egyórányi légiriadót; a nagykövetségen dolgozó munkatársak és családjaik jól vannak - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán kedd este.
Megnyitották az izraeli légteret
Az izraeli légtér újra megnyílt - közölte az Izraeli Légügyi Hatóság.
Tájékoztatásuk szerint a fel- és leszállások várhatóan a következő órában folytatódnak.
Kiderült, ki adott parancsot Izrael megtámadására
Az iráni-izraeli konfliktus újabb fordulóponthoz érkezett, miután Irán legfőbb vezetője, Ali Hamenei ajatollah utasítást adott több száz rakéta kilövésére Izrael ellen - számolt be a Reuters hírügynökség.
Véget ért a támadás, Irán nem lőtt ki több rakétát
Az izraeli hatóságok szerint a lakosság előjöhet az óvóhelyekről, véget ért az iráni támadás. Teherán nemrégi nyilatkozata alapján egyelőre nem is fognak több rakétát indítani.
Az izraeli hatóságok arról számoltak be, hogy nagyjából 200 rakétát lőtt ki Irán, áldozatokról eddig kevés hír érkezett (ők is csak könnyebb sérültek) az anyagi károk azonban valószínűleg magasabbak lesznek, mint áprilisban.
Elmondták, hány rakétával támadták meg Izraelt
Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda közleményében arról számolt be, hogy "több tíz rakétát" lőtt ki izraeli célpontokra - írja a Sky News.
Nem okozott komoly károkat Tel-Avivban a támadás
A tel-avivi mentőszolgálat szerint az iráni rakétatámadásban közvetlenül csak két ember sebesült meg könnyebben, viszont több embert kellett ellátni pánikroham miatt, illetve azért, mert a menedékhelyre menekülve elesett.
Az ország más részéről még nem érkeztek ilyen jelentések, de az anyagi kár valószínűleg az áprilisinál komolyabb lesz.
Lezárták a légtereket, Jordánia segített Izraelnek
Izrael, Irak és Jordánia fölött lezárták a légteret az iráni rakéták miatt.
Külföldi hírforrások szerint a jordániai légtérben is észleltek olyan rakétákat, amelyeket megsemmisítettek, ezeket valószínűleg a jordániai légierő lőtte le, hasonlóan az áprilisi támadáshoz.
Elindult az iráni támadás, esnek a tőzsdék, kilőtt az olajár
Tegnap este Izrael elkezdte támadni Libanon határmenti területeit, a piacokon azonban az a hír hozta meg igazán a hangulatromlást, hogy Irán Izreal közvetlen megtámadására készülhet az USA szerint, ami az esti órákban be is következett. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a részvénypiac esni kezdett, a befektetők a menekülőeszköznek számító arany felé kezdtek el fordulni, és megugrott az olaj ára. Európában a kezdeti felpattanás után délután hamar megjött a lefordulás a közel-keleti hírre, míg az USA-ban begyorsult az esés.
Újabb terrortámadásról érkeztek hírek
Az izraeli hatóságok nyomoznak egy bejelentés miatt, mely szerint a Tel-Avivtól északra található Herzila város egyik hotelében terrortámadás történt.
Nem tud mindent megfogni a Vaskupola
Az izraeli hatóságok rakétabecsapódásokról számoltak be Tel-Avivban, a Holt-tenger környékén, a közép-izraeli Sharon-régióban és az ország déli részén is.
Additional Footage of Iranian Ballistic Missile Impacts in Israel. pic.twitter.com/IcXBtauk4Q
— OSINTdefender (@sentdefender) October 1, 2024
Áldozatokról egyelőre nincsenek hírek, de a lakosságot már jóval a támadás megindulta előtt óvóhelyekre terelték az ország nagy részében.
Záporoznak az iráni rakéták, lángol az ég Izrael fölött
Sorra jelennek meg a videofelvételek az izraeli légtérbe beérő iráni fegyverekről. Nagyon úgy néz ki, hogy Teherán ezúttal nem finomkodott.
Terrortámadás volt Jaffában
Az izraeli hatóságok szerint két két fegyveres palesztin férfi ma este lövöldözni kezdett Jaffa városában. A támadásban négy civil életét vesztette, heten megsebesültek. A két támadót lelőtték.
Összeült az amerikai válságstáb, segítenek Izraelnek
Az iráni támadásra számítva ma reggel már összeült Joe Biden amerikai elnök. Kamala Harris elnökhelyettes, valamint a nemzetbiztonsági tanácsadók tanácsa. Az ülés tényéről csak a támadás megindulása után jelentek meg hírek.
Washington az ülés után bejelentette: az amerikai légierő segíteni fog Izraelnek elfogni az iráni rakétákat.
Elérték az első iráni rakéták Izraelt - Dolgozik a légvédelem
Az interneten terjedő videók alapján elérték az első iráni ballisztikus rakéták Izrael légterét. Működésbe lépett a Vaskupola.
Elindult az iráni támadás, esnek a tőzsdék
Tegnap este Izrael elkezdte támadni Libanon határmenti területeit, a piacokon azonban az a hír hozta meg igazán a hangulatromlást, hogy Irán Izreal közvetlen megtámadására készülhet az USA szerint, ami az esti órákban be is következett. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a részvénypiac esni kezdett, a befektetők a menekülőeszköznek számító arany felé kezdtek el fordulni, és megugrott az olaj ára. Európában a kezdeti felpattanás után délután hamar megjött a lefordulás a közel-keleti hírre, míg az USA-ban begyorsult az esés.
Egyelőre nem tudni, milyen fegyvereket használ Irán
Az iráni arzenálban található ballisztikus rakéták egy része kevesebb, mint 15 perc alatt eléri az izraeli légteret. Ennek az útnak a megtételéhez egy öngyilkos drónnak két órára van szüksége.
Irán megtámadta Izraelt
Az IDF szerint Iránból ballisztikus rakétákat lőttek ki Izraelre.
Egész Izraelben megszólaltak a szirénák, amelyek a közelgő támadásra figyelmeztetnek.
Hatalmas támadást hajthat végre Irán
Daniel Hagari ellentengernagy, az IDF szóvivője nagyszabású iráni támadásra figyelmeztet.
Komolyan követjük a fenyegetést. Az Iránból érkező tűz nagy kiterjedésű lehet
- jelentette ki egy sajtótájékoztatón.
Eldőlt: Irán megtámadja Izraelt, közölték a részleteket
Az iráni-izraeli konfliktus újabb fordulóponthoz érkezett. Amerikai források szerint Irán tájékoztatta a nemzetközi közösséget egy Izrael elleni támadás részleteiről - írja a Times of Israel.
Figyelmeztetnek: teljes körű háború robbanhat ki
A New York Times által megszólaltatott izraeli szakértők arra figyelmeztetnek, ha Irán valóban újra megtámadja Izraelt, az a konfliktus eszkalációjához vezethet - tudósított a Times of Israel.
Azonnali tűzszünetet követel Guterres
António Guterres ENSZ-főtitkár a libanoni konfliktus de-eszkalációját sürgeti, mivel attól tart, hogy Izrael fokozódó offenzívája a Hezbollah ellen, növeli egy regionális konfliktus kirobbanásának esélyét - közölte Guterres szóvivője kedden.
Stephane Dujarric kijelentette:
Guterres azonnali tűzszünetre szólít fel.
Hozzátette, hogy mindenáron el kell kerülni egy totális háborút Libanonban, és tiszteletben kell tartani Libanon szuverenitását és területi integritását.
Figyelmeztetést adott ki az amerikai nagykövetség
Az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége arra kéri munkatársait, hogy családjaikkal keressenek menedéket, mivel Irán hamarosan rakéta- és dróntámadást indíthat az ország ellen.
Egyiptom is reagált az izraeli offenzívára
Badr Abdelati egyiptomi külügyminiszter elítélte Izrael libanoni szárazföldi akcióját. A tárcavezető szerint Jeruzsálem a támadással az egész régiót lángba boríthatja.
Kairó hozzátette: semmiféle olyan status quot nem hajlandóak elfogadni, ami Libanon területi egységét veszélyeztetné.
Washington szerint az áprilisihoz hasonló akcióra készül Irán
Az Egyesült Államok arra számít, hogy Irán a következő órákban egy áprilisihoz hasonló léptékű támadást indít Izrael ellen, válaszul Jeruzsálem libanoni offenzívájára.
Áprilisban Irán több mint 300 ballisztikus rakétát, "cirkálórakétát" és drónt lőtt ki Izraelre. A támadás minimális kárt okozott, a fegyverek nagy részét az Izraeli és a vele szövetséges államok légiereje elfogta.
(CNN)
Hollandia is menekíti az állampolgárait Libanonból
Hollandia bejelentette, hogy megkezdi az állampolgárai evakuációját Libanonból.
Figyelmeztette Washington a közelgő iráni támadásra Izraelt
Daniel Hageri ellentengernagy, az IDF szóvivője magyar idő szerint délután négykor közölte, hogy az Egyesült Államok figyelmeztette Izraelt egy lehetséges iráni rakétatámadásra.
A szóvivő szerint az ország légvédelme készen áll a fegyverek elfogására, Teherán akciójának pedig "következményei lesznek".
Pattanásig feszült a helyzet a Közel-Keleten, egyből megmozdultak a tőzsdék
Irán állítólag rakétatámadásra készül Izrael ellen, ami a Közel-Keleti konfliktus további eszkalációját jelentené. A hírre azonnal reagált a piac, a részvénypiacok esése begyorsult, az olajár felpattant, és a menedékeszközök is erősödni kezdtek.
Ugrik az olaj ára!
A Fehér Ház magas rangú tisztségviselőjének információi szerint Irán hamarosan ballisztikus rakétatámadást készül indítani Izrael ellen. A hírre hevesen reagálnak a piacok, többek között megugrott az olaj ára.
Irán hamarosan támadást indíthat Izrael ellen
Az Egyesült Államok figyelmeztetést adott ki mely szerint Irán hamarosan rakétacsapást indíthat Izrael ellen. A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője szerint konkrét jeleket észleltek erre vonatkozóan - írta meg a Bloomberg.
Északra vezénylik a tartalékosokat
Az IDF jelezte, hogy négy tartalékos dandárt (nagyjából 20 ezer katonát) és egyéb alakulatokat vezényelnek az ország északi részébe, hogy segítsék a Libanon déli területei ellen indított támadást.
Elmondta Izrael, meddig terveznek elmenni Libanonban
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy bejelentette, hogy az izraeli csapatok nem terveznek nagyobb libanoni városokba, köztük Bejrútba bevonulni. Az északi szomszéd ellen indított szárazföldi művelet a lehető legrövidebb ideig fog tartani - tudósított a Times of Israel.
Támadásba lendült Izrael - Hogyan reagálnak a tőzsdék?
Tegnap este Izrael elkezdte támadni Libanon határmenti területeit, a piacokon egyelőre azonban mérsékelt reakciókat hozott az esemény. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a befektetők a menekülőeszköznek számító arany felé kezdtek el fordulni. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Európában a tegnapi esést követően kisebb felpattanás láthatunk, Amerikában pedig kisebb esés jöhet.
Szíriában radarokat lőtt ki az IDF
Szíriai katonai források szerint dróntámadás ért három, az ország déli részén található légvédelmi radarállomást. A három célpontból egy egy katonai reptéren volt. A támadást drónokkal hajtották végre.
Felfedte Izrael: szép csendben pokollá tették a Hezbollah életét az elmúlt egy évben
Izrael az elmúlt egy évben több mint 70 alkalommal lépte át a libanoni határt különleges egységekkel és mintegy 1000 Hezbollahhoz köthető objektumot számoltak fel – közölte az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezetése.
Libanon az ENSZ-hez fordul
A libanoni parlament segélyt kért az ENSZ-től, annak érdekében, hogy el tudják látni azt a körülbelül egymillió menekültet, akik az izraeli bombázások miatt kénytelenek voltak elhagyni az otthonukat. Megkérték a libanoni Vöröskeresztet is, hogy segítsenek a segélyek elosztásában.
Korlátozások Tel-Avivban
Izrael több nagyvárosában, köztük Tel-Avivban korlátozásokat rendeltek el a Hezbollah potenciális támadásai miatt. A nagyobb összejöveteleket betiltották és beszüntették az oktatást olyan intézményekben, amelyek nincsenek elég közel az óvóhelyekhez.
(Times of Israel)
Az Al-Jazeera tovább pörgeti a legyőzött izraeli hadsereg témáját
A katari székhelyű lap több posztot is közzétett az elmúlt órákban, melyben azt állítják bejrúti források alapján, hogy szétverte a Hezbollah az izraeli hadsereg első támadását.
Ismét fontos hangsúlyozni: izraeli és / vagy független forrásból erre semmilyen bizonyíték nincs, Izrael szerint pedig a katari médiacég extrém módon elfogult az iszlamisták irányába.
Bejrúti tudósító: kivonult az izraeli hadsereg
Továbbra is zajlik az információs ködösítés az izraeli invázióval kapcsolatosan, az Al-Jazeera bejrúti tudósítója azt állítja:
az IDF bement Libanonba, majd rövid tűzharc után távoztak is.
Izrael az Al-Jazeerát egyébként iszlamista propagandalapnak tartja és be is tiltották idén a katari székhelyű vállalatot az országban.
Egymásnak totálisan ellentmondó hírek jönnek az izraeli invázióról: most akkor vannak vagy nincsenek IDF-katonák Libanonban?
Izrael azt állítja, hogy megindult Libanon területén a Hezbollah elleni támadás, az iszlamista szervezet szerint viszont nincsenek izraeli katonák az országban. Ori Goldberg izraeli politikai kommentátor elmondta az Al-Dzsazírának, hogy lehetséges feloldani az ellentmondást.
20 település kiürítését rendelte el Izrael
Izraeli oldalról is megérkezett annak megerősítése, hogy elrendelte a hadsereg libanoni települések kiürítését, összesen 20 város lakossága kapott ilyen felhívást.
Az IDF közölte: nem akarják bántani a civil lakosságot, de mindenki, aki a Hezbollah létesítményei körül tartózkodik, életveszélyben van.
A Hezbollah szerint nincsenek is izraeli katonák Libanonban
Miközben Izrael arról kommunikál, hogy Dél-Libanonban heves harcok dúlnak, a Hezbollah médiakommunikációs vezetője azt nyilatkozta, hogy nincsenek izraeli katonák az ország területén.
(Reuters)
Kimenekítési parancsot adott ki az izraeli hadsereg
Arab nyelvű üzenetben szólította fel az izraeli hadsereg több mint egy tucat Dél-Libanonban található település lakosságát, hogy azonnal hagyják el lakóhelyeiket és induljanak északnak.
Fadi-4-est lőttek ki Izrael központjára
A Hezbollah vállalta a felelősséget az Izrael központját ért támadásokért, azt is megosztották, hogy Fadi-4-es rakétákat lőttek ki és a Moszad központját célozták.
Észak-Izrael elég súlyos támadás alatt áll
A Hezbollah folyamatosan lövi Izrael északi részét, az IDF közlése szerint milliók vonultak fedezékbe a támadások miatt.
Megrakétáztak egy amerikai bázist, átjutottak a légvédelmen
Rakétatámadás érte kedden az iraki főváros nemzetközi repülőterén található amerikai katonai bázist. Az AFP-nek nyilatkozó biztonsági források szerint három rakétát lőttek ki a Victory bázisra, amelyek közül kettőt sikerült elhárítani a védelmi rendszernek.
Videó: rakéta csapott Izrael központjába, hatalmas robbanás rázta meg Kfar Kászim városát
Rakétatalálat érte Kfar Kászim települést, egy arab lakosságú várost Izrael központjában – jelentette az izraeli hadsereg.
Ez nagyon ciki: Moszad-ügynök volt Irán Moszad-vadász különleges ügynökségének vezetője
Izrael nemzetközi hírszerzési szervezete, a Moszad teljes mértékben beépült az iráni hírszerzésbe, olyannyira, hogy Irán Moszad-ellenes szervezetének vezetője és mintegy 20 tagja is Izraelnek dolgozott – mondta Mahmud Ahmadinezsád, Irán volt elnöke egy interjúban.
Mit akar elérni Izrael a Libanon elleni invázióval? - Ez a 3 legfontosabb stratégiai cél
Ma hajnalban izraeli deszantosok lépték át Libanon határát: megkezdődött ezzel az Északi Nyilak hadművelet szárazföldi komponense. Izrael kormánya limitált betörést és korlátozott célokat emleget, a helyzet azonban mindenképpen veszélyesnek és kockázatosnak nevezhető.
Újabb rakétákat lőtt ki a Hezbollah
Nagyjából 10 perce megszólaltak a légvédelmi szirénák az észak-izraeli Civon faluban is. A kilőtt lövedékek számáról egyelőre nem érkeztek hírek.
(X)
Figyelmeztet Izrael: a civilek ne menjenek a Litáni folyótól délre
Avicsaj Andrae ezredes, az IDF arab nyelvű szóvivője az X-en közzétett bejegyzésében felszólította a libanoni civil lakosságot, hogy a Litáni folyótól délre található területeken ne közlekedjenek gépjárművel.
A szóvivő szerint a térségben intenzív harcok folynak, a Hezbollah pedig civil járművekkel közlekedik a környéken. Ezért kérik a lakosságot, hogy mellőzzék a járművek használatát.
(X)
Damaszkuszt is lebombázta az izraeli légierő
Egyelőre nem világos, pontosan mit támadtak Szíria fővárosában, a közösségi médiában lángoló lakóházakról érkeztek felvételek.
Iránhoz köthető források szerint egy televíziós műsorvezető is meghalt a támadásokban, független források ezt nem erősítették meg.
Megjött az első videó a Libanon elleni invázióról: izraeli elitalakulat lépett át a határon
Videót publikált az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hivatalos X-oldala a Libanon elleni invázió kezdetéről.
Bejrútot bombázza az izraeli légierő
Az IDF közlése szerint lőszerraktárakat és más katonai objektumokat vettek célba a libanoni fővárosban. A célpontok a Hezbollahhoz köthetők.
Megindult a Hezbollah megtorlása: támadás alá került Metula
Riadószirénák szólnak Izrael északi részén, a határon található Metulát és térségét lövi a Hezbollah.
Megtörte a csendet a Fehér Ház: véleményt mondtak Izrael libanoni inváziójáról
Izrael önvédelemből jár el, az Egyesült Államok ezért mindenben támogatja Jeruzsálemet – idézi a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivőjét a Times of Israel.
Műveleti célok
Az izraeli haderő csak "néhány napig" tervez Libanon területén tartózkodni, még csak nem is hetekkel számolnak - írja a Sky News.
Közben az is kiderült, hogy "Északi Nyilak" névre hallgat a Libanon elleni hadművelet.
Megindult a támadás: betört Libanonba az izraeli hadsereg
Tegnap behatoltak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái Libanonba, egyelőre a sajtó limitált támadást emleget, amely néhány határ menti településre és objektumra korlátozódik.
Aktiválódott a légvédelem Szíriában
A szíriai állami média közleménye szerint Damaszkusz közelében megsemmisített a légvédelem egy "ellenséges repülő célpontot". Arról pillanatnyilag nincsenek információk, hogy mit lőttek le a főváros közelében, illetve hogy kihez tartozott az eszköz.
Az éjszakai ülésen döntött az izraeli kormány a kommandósok bevetéséről
A ma hétfő éjszakai biztonsági kabinetülésen döntött úgy az izraeli kormány, hogy "időben és térben" korlátozott szárazföldi támadást indít a határ menti célpontok ellen.
Jeruzsálem közleménye szerint a különleges alakulatok célja nem libanoni területek megszállása volt, csak a határ közelében található célpontok kiiktatása.
Ennek fényében nem lehet teljesen kizárni, hogy az Egyesült Államok végül tényleg le tudta beszélni Jeruzsálemet arról, hogy komolyabb offenzívát indítson Libanon ellen, bár továbbra is kérdéses, hogy egy kizárólag a határ menti településeket célzó rajtaütéssorozat után miért döntene úgy a Hezbollah, hogy visszavonja csapatait a Litáni folyó mögé.
(Axios)
Beismerte Izrael: órákkal ezelőtt átlépték a libanoni határt - Akcióban az elit kommandósok
Ahogyan arra számítani lehetett, Izrael komolyan vette a műveleti titoktartást, így órákon keresztül nem lehetett tudni, megindult-e már a szárazföldi támadás Libanonban. Most kiderült, hogy igen - írja a Times of Israel.
Újabb európai ország kezd evakuációba
Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.
Kiderült, meddig tervezi visszaszorítani a Hezbollahot Izrael - Nagy fába vágták a fejszéjüket
A Times of Israel-nek nyilatkozó amerikai tisztségviselők elmondták: Jeruzsálem nem kisebb célt tűzött ki magának, mint hogy a Litáni folyó mögé szorítsa vissza a Hezbollah fegyvereseit.
Legalább hat robbanást jelentettek Bejrútból
A libanoni hatóságok "legalább hat, vagy hét" robbanást jelentettek azt követően, hogy az izraeli légierő támadást mért a főváros déli részén található Hezbollah-központ ellen. Az IDF arab nyelvű közleményben az akció előtt egy órával felszólította a lakosságot a környék elhagyására.
Újabb rakéták indultak Izrael felé, az amerikaiakat is lőtték
Beindultak a légitámadást jelző szirénák Izrael egyik legészakibb településén, Misgav Am kibucban. A falu egyike annak a három településnek, amiket ma este Izrael műveleti területté nyilvánított. A környék lakosságát már hónapokkal ezelőtt evakuálták. Károkról nem érkeztek hírek.
Ezzel nagyjából egy időben két Katyusa-rakétát lőttek a Bagdadi Nemzetközi Repülőtér közelében állomásozó amerikai katonákra. A légvédelem a lövedékeket elfogta. Arról nincsenek információk, hogy a támadásnak köze van-e a libanoni konfliktushoz.
Kiszivároghatott az első videó az izraeli csapatmozgásokról
Azóta, hogy magyar idő szerint este kilenc óra környékén az izraeli tüzérség elkezdte lőni Libanon déli részét, meglehetősen kevés videós tartalom került fel a közösségi médiafelületekre.
Az X-en azonban elkezdett terjedni egy felvétel, melyen elméletileg az látható, amint az IDF katonái teherautókon (talán jelentősen átalakított amerikai M35-ösökön, de a videó alapján nehéz megállapítani) tartanak a libanoni határ felé.
BREAKING:Trucks carrying Israeli soldiers are moving toward the border with Lebanon pic.twitter.com/ufUjmIBWsu
— Visegrád (24) September 30, 2024
Az IDF nyomatékosan kérte az izraeli lakosságot, hogy ne osszanak meg felvételeket a csapatmozgásokról, így nem lehet minden kétséget kizáróan igazolni, hogy a fenti videó valóban ma éjszaka készült-e (a Visegrád24 fiók általában többé-kevésbé megbízható tartalmakat tesz közzé, de őket sem kerülik el a pontatlanságok).
A Hezbollah állítólag már lövi az IDF alakulatait
A siíta terrorszervezet közleménye szerint nagyjából fél órája kiszúrták a határ közelében mozgolódó izraeli csapatokat, és tüzet nyitottak rájuk.
Jeruzsálem egyelőre nem kommentálta a Hezbollah bejelentését, ahogyan arról sincsenek információk, hogy az IDF egyáltalán átlépte-e már a Libanont Izraeltől elválasztó Kék Vonalat.
Videón a libanoni főváros elleni támadások
Az X-en friss videó jelent meg, melyen a Bejrút elleni ma éjszakai izraeli légicsapások láthatóak és hallhatóak. A robbanások csak a horizonton láthatóak.
Israeli artillery striking southern Lebanon pic.twitter.com/fqzmGsUvNF
— Visegrád (24) September 30, 2024
Az IDF a város déli részén elterülő hezbollah-központ épületeit támadja, hivatalosan három légicsapást jelentettek be, melyek előtt egy órával felszólították a civileket az érintett terület elhagyására.
A Hezbollah is lőni kezdte Izraelt
Az izraeli légierő három ballisztikus rakéta indítását észlelte Libanon területéről. A fegyvereket az északi határ mellett fekvő Shtula falu irányába lőtték ki.
A rakéták a lakott területen kívül csapódtak be, a légvédelem nem aktiválódott.
Hivatalos: az izraeli védelmi kabinet rábólintott a konfliktus "új szakaszba léptetésére"
Az izraeli biztonsági kabinet hivatalosan is rábólintott a Hezbollah elleni harc új szakaszba léptetésére, amely most már szinte biztosan egy korlátozott szárazföldi offenzívát fog magában foglalni.
Az északi katonai körzet vezérkara már órákkal ezelőtt elfogadta a haditervet, részletek azonban erről egyelőre érthető okokból nem elérhetőek.
(Ynet)
Két órája tart a tüzérségi előkészítés
Az izraeli tüzérség két órája lövi Libanon déli részét. A rendelkezésre álló információk szerint az ütegek néhány percenként megeresztenek egy-egy sorozatot.
A szárazföldi akciókat általában ilyen tüzérségi támadásokkal szokták előkészíteni, arról azonban egyelőre nincsenek információk, hogy az IDF határon állomásozó mintegy száz harckocsija, illetve egyéb szárazföldi egységei megindultak volna Libanon felé.
(BBC)
Bejrútot bombázta az izraeli légierő
Alig egy órája figyelmeztette az IDF arab nyelvű szóvivője a bejrúti civileket, hogy hagyják el a Hezbollah központjának számító Darije kerület három épületének környékét, libanoni hírforrások szerint már meg is semmisítették az izraeli gépek a három célpontot.
Aggódik Washington: eszkalálódhat a konfliktus
Egy neve elhallgatását kérő amerikai képviselő arról nyilatkozott, hogy Washingtonban aggódnak amiatt, hogy a "korlátozott" akcióan induló izraeli támadás kicsúszhat Jeruzsálem irányítása alól, és egy szélesebb körű konfliktussá eszkalálódhat.
(Axios)
Hátrahagyhatta a lakosságot a libanoni hadsereg
Egy CNN-nek nyilatkozó dél-libanoni civil szerint a libanoni katonák anélkül vonultak vissza a határ mellől, hogy megpróbáltak volna segíteni az ott rekedt civileknek az evakuációban. A nyilatkozó nő megerősítette, hogy bő egy órája tart az izraeli tüzérségi támadás a térségben.
Az IDF kéri a lakosságot: ne osszanak meg információkat a csapatmozgásokról
Az IDF szóvivője, Daniel Hagari ellentengernagy arra szólította fel az izraeli lakosságot, hogy ne osszanak meg és ne higgyenek el olyan médiatartalmakat, amelyek az izraeli csapatmozgáshoz köthetőek, de nem hivatalos forrásból származnak.
Az izraeli katonai vezetésnél (illetve a világ legtöbb fegyveres erejénél) sztenderd procedúra erre kérni a lakosságot. Jeruzsálem ilyen kéréseket intézett a civilekhez a gázai invázió során többször is.
Véget ért a biztonsági kabinet ülése Izraelben
Véget ért az izraeli biztonsági tanács ülése Tel-Avivban. Benjamin Netanjahu miniszterelnök most egy szűkebb körrel kezdett tanácskozásba kormányzat helyi központjában, a Krijában.
Hamarosan Bejrútot fogják bombázni az izraeli gépek
Avichay Adraee ezredes, az IDF arab nyelvű szóvivője az X-en osztott meg egy bejegyzést, amelyben arra szólította fel a bejrúti civileket, hogy sürgősen hagyják el a Hezbollah bejrúti központjának számító Danijeh városrész három épületének 500 méteres környékét, mivel hamarosan bombatalálatot fognak kapni.
️ انذار عاجل إلى سكان الضاحية الجنوبية في بيروت إلى جميع المتواجدين في المباني المحددة في الخرائط المحددة والمباني المجاورة لها في الأحياء التالية: ⭕️الليلكي ⭕️حارة حريك ⭕️برج البراجنة أنتم متواجدون بالقرب من مصالح ومنشآت تابعة لحزب الله الإرهابي ولذلك سوف يعمل جيش #عاجل
— افيخاي (ادرعي) September 30, 2024
Egyelőre nem érkeznek megbízható jelentések a szárazföldi támadásról
A közösségi médiafelületeket ellepték az izraeli támadás szárazföldi szakaszának megindulásáról szóló bejegyzések, ezeket az információkat azonban sem független források, sem Izrael nem erősítette meg.
Jeruzsálem a műveleti biztonság szavatolása érdekében valószínűleg megtiltotta a katonáknak, hogy videókat és fotókat készítsenek, így az ilyen tartalmak csak az IDF hivatásos fotósaitól, illetve civilektől várhatóak.
Kétes értelmű nyilatkozatot tett Iránról a Hezbollah
A Hezbollahhoz köthető Hasszán Fadlallah libanoni parlamenti képviselő az al-Dzsadíd helyi rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a milícia nem kért segítséget szövetségesétől, Irántól, mert ez az ország - mint fogalmazott - eleve "az oldalukon áll".
Nem lehet biztosra tudni, hogy Irán ki fog-e maradni a konfliktusból, ugyanakkor a perzsa állam Iszmail Hanijeh, a Hamász politikai vezetőjének halála után sem indított támadást Izrael ellen.
(MTI)
Egy izraeli politikus "buktatta le" az inváziót
Arijeh Deri, az izraeli Shah párt országgyűlési képviselője egy harcba induló katonáknak szóló imát osztott meg X-fiókján. Deri az elmúlt időszakan részét képezte a katonai döntéshozás felső szintjének, így valószínűleg megbízható információkkal rendelkezik a hadműveletről.
A libanoni határon egyelőre még csak az izraeli tüzérség kezdett akcióba, a szárazföldi műveletek előtt azonban jellemző az, hogy a tüzérség előkészíti a terepet. Valószínűleg néhány órán (talán néhány percen) belül megindul a szárazföldi támadás.
(X)
Indul az izraeli offenzíva, végóráit éli a Hezbollah? - Híreink Izrael libanoni inváziójáról
Magyar idő szerint este kilenckor elkezdte megdolgozni az izraeli tüzérség Libanon határ menti területeit. Az Egyesült Államokkal történő egyeztetést követően Jeruzsálem bejelentette, hogy a korábbi elvárásokkal ellentétben nem fogják megszállva tartani Libanon déli részét, "mindössze" a Hamász infrastruktúráját semmisítik meg. A libanoni reguláris erők már a támadás előtt visszavonultak, a nemzetközi közösség több tagja pedig még most is fegyvernyugvásra szólít fel. Cikkünk folyamatosan frissül Izrael libanoni inváziójának legfontosabb híreivel.
Címlapkép: izraeli Merkava IVM harckocsi Gázában. A címlapkép illusztráció, forrása: IDF Spokesperson's Unit via Wikimedia Commons