Az Axios szerint Jimmy Carter tiszteletére rendezvénysorozatot terveznek a szülővárosában, a Georgia állambeli Plainsben. A Georgia Public Broadcasting csatorna ma este "Jimmy Carter 100: A Celebration in Song" (Egy dalba zárt ünnep) címmel különkiadást fog sugározni a volt elnök, georgiai kormányzó, emberi jogi és humanitárius aktivista, illetve mogyorótermelő életének és örökségének felelevenítése céljából.
Az AP azt írja, az Egyesült Államok 39. elnöke az elmúlt 19 hónapot otthoni hospice-ellátásban töltötte szülővárosában. James Earl Carter Jr. 1924. október 1-jén született Plainsben, ahol 100 évéből több mint 80 évet élt. Születésnapját várhatóan ugyanabban az egyemeletes házban ünnepli, amelyet feleségével, Rosalynn-nel az 1960-as évek elején építettek – még azelőtt, hogy megválasztották volna Georgia állam szenátusába.
Carter egyetlen elnöki ciklusát 1977 és 1981 között töltötte, majd több mint négy évtizeden át vezette a Carter Központot, amelyet 1982-ben alapított feleségével, hogy "békét teremtsen, küzdjön a betegségek ellen, és reményt építsen." Az egykori first lady, aki szintén Plainsben született, tavaly novemberben 96 éves korában halt meg.
Happy 100th Birthday, President Carter.To put it simply: I admire you so darn much. pic.twitter.com/09DUDUlz9d
— President (Biden) October 1, 2024
Joe Biden amerikai elnök, aki első hivatalban lévő szenátorként támogatta Carter 1976-os elnökjelölti kampányát, közösségi oldalán méltatta régi barátját, aki "rendíthetetlenül hitt az emberi jóság erejében."
Mindig is erkölcsi erőt adtál nemzetünknek a világ színpadán
- mondta a 81 éves elnök a Fehér Házban, Carter elnöki portréja előtt állva.
A republikánus Ronald Reagan diadala miatt egy ciklusra korlátozott volt demokrata elnök unokája, egyben alapítványának vezetője, Jason Carter elmondta, 100 éves nagyapja követi a politikát, és izgatottan várja, hogy Kamala Harris alelnökre adhassa le szavazatát az idei elnökválasztáson. Carter egyébként csupán négy évvel azután született, hogy a nők is elnyerték a szavazati jogot az Egyesült Államokban, és négy évtizeddel azelőtt, hogy a színesbőrű amerikaiak is egyenlő választói jogokban részesültek volna.
A YouGov szerint 2024 második negyedévében
Jimmy Carter minősült a harmadik legnépszerűbb közszereplőnek az Egyesült Államokban,
Martin Luther King és II. Erzsébet után. Az összes korábbi amerikai elnök közül őt tekintik a 9. legnépszerűbbnek, és Carter a legkedveltebb élő politikus az Egyesült Államokban. Második helyen Arnold Schwarzenegger áll, a dobogó legalsó fokán pedig Barack Obama.
Címlapkép: George W. Bush volt amerikai elnök köszönti volt elnöktársait, Jimmy Cartert, Bill Clintont és Barack Obamát, valamint Rosalynn Carter, Hillary Clinton és Michelle Obama volt first ladyket édesapja, George H. W. Bush volt elnök állami temetésén a washingtoni Nemzeti Katedrálisban 2018. december 5-én. Címlapkép forrása: Getty Images