Közzétette Észak-Korea háborús veszteségszámait a brit hírszerzés
Globál

Közzétette Észak-Korea háborús veszteségszámait a brit hírszerzés

Portfolio
Az észak-koreai katonák harctéri teljesítményéről tett közzé friss jelentést a brit védelmi minisztérium hírszerzési osztálya.

A brit hírszerzés mai jelentésében a következő információkat lehet olvasni:

  • 2025 januárjának közepéig körülbelül 4000 katonát vesztett az észak-koreai haderő Kurszk megyében. Ebből körülbelül 1000 ember esett el, 3000 sérült meg.
  • Észak-Korea 11 000 katonát küldött Kurszkba, ami azt jelenti, hogy a kontingens kb. harmada már kiesett a harcból. A britek szerint emiatt már az észak-koreai erők támadóképessége nagyon jelentősen korlátozódott.
  • Az észak-koreai katonák hatékonyságát az is gyengítette, hogy nem tudtak megfelelően integrálódni az orosz haderő műveleti rendszerébe, mivel nem beszélnek oroszul. A britek szerint ezen tényezők miatt az észak-koreai intervenció csupán harcászati szintű sikereket eredményezett, a súlyos veszteségek ellenére.

Címlapkép forrása: Korea Pool/Getty Images

Holdblog

Az AI-fák sem nőnek az égig

A ChatGPT megjelenése óta szinte eszetlenül ömlik a pénz mindenbe, ami mesterséges intelligencia, óriási buborék alakult ki az amerikai részvénypiacon. Azonban bőven megvannak a jelenség... Th

Holdblog

Minden út Szaúd-Arábiába vezet

Nemcsak az USA, az Unió és Kína változott meg az elmúlt 20 évben, de változnak az arab országok is. Ma már olyan területekre érkeznek meg,... The post Minden út Szaúd-Arábiába vezet appeared

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellett mibe érdemes befektetni?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
orosz-ukrán háború