Ritka felvételen látható működés közben az ukrán IRIS-T SLS
Globál

Ritka felvételen látható működés közben az ukrán IRIS-T SLS

Portfolio
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök már régóta próbálja elérni, hogy a nyugati szövetségesek több légvédelmi rendszert, valamint lőszert szállítsanak Ukrajnába. A tavaly év végén megérkező IRIS-T SLS rendszerekről például már ki is került az első videó, amin működés közben láthatóak.

Németország korábban leszállított már hat darab IRIS-T SLM légvédelmi rendszert Ukrajnának (összesen 12-t ígértek),

tavaly év végén pedig megérkezett az első két IRIS-T SLS is.

Maga az IRIS-T egy német fejlesztésű rövid hatótávolságú légiharc rakéta, ennek a földi indítású verziója az SL (Surface Launched), az SLS magát a légiharc rakétát indítja szárazföldről, az SLM pedig egy nagyobb hajtóművel felszerelt fegyverrel teszi ugyanezt.

A videón látszódik is, amint az SLS függőlegesen indítja az IRIS-T rakétát, amely rövid repülés után megsemmisít egy repülő célpontot, bár a felvételen természetesen nem látszódik, hogy mi volt az.

Címlapkép forrása: Reuters

Kiszámoló

Elszaladt az infláció

Hatalmasat nőtt az infláció, egy év alatt 5,5%-kal nőttek az árak, az uniós módszertan szerint pedig 5,7%-kal. Ami még rosszabb adat lett, az az egyszeri hatásoktól megtisztított maginfláció,

Holdblog

Hatalmas áldozat, ha nem kockáztatsz

Magyarország legnagyobb portfóliókezelő csapata harminc éve dolgozik a megtakarítások szakszerű kezelésén, méghozzá kiválóan: a három évtized alatt nyolc alkalommal nyerte el az év alapkez

Holdblog

A legrosszabb fegyver tartja fenn a békét

Hiába a történelem legborzasztóbb fegyvere, mégis az atombombák tartják fent legalább valamennyire a világbékét. Atomhatalmak közt a második világháború óta legfeljebb proxy háborúk volt

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-2197411885