
Azt a lap nem tudta megnevezni, hogy Moszkva pontosan milyen követeléseket fogalmazott meg az átadott listában, illetve az sem derült ki, hogy hajlandó-e belemenni egy tűzszünetbe azelőtt, hogy a felek megegyeztek volna a vitás pontokról. Az elmúlt hetekben alaposan felpörgött az amerikai és az orosz delegáció közötti kommunikáció, személyesen és virtuálisan is több alkalommal folytattak megbeszéléseket. A hírek szerint a Kreml széleskörű igénylistát adott be, nagyon hasonlót ahhoz, mint amilyet korábban már ismertettek Ukrajnával kapcsolatban. Akkor olyan feltételeket szabtak, mint
a kelet-európai ország NATO-tagságának elutasítása, a külföldi katonai csapatok távolmaradása, valamint az oroszok által elfoglalt területek nemzetközi elismerése.
A lépés azért különösen fontos, mert március 11-én jelentette be az amerikai és az ukrán delegáció, hogy számos kérdésben megállapodásra jutottak egymással, és egy 30 napos általános tűzszünetet is felvázoltak. A felek szerint a labda most Moszkvánál pattog, de azt egyelőre nem tudni, hogy Vlagyimir Putyin milyen álláspontot képvisel az ügyet illetően. Amerikai tisztségviselők attól tartanak, hogy egy átmeneti csendet az orosz elnök arra használna fel, hogy aláássa a nyugati tárgyalásokat.
Visszatérő elem, hogy Moszkva azt követeli, hogy a háborút kiváltó okokkal is érdemben foglalkozzanak a lezáráshoz.
Az elmúlt években több párbeszéd is volt a felek között, azonban ezek csak részkérdéseket érintettek, vagy teljesen kudarcba fulladtak. A mostani helyzet annyiban különbözik, hogy most minden fél egyaránt nyitottnak mutatkozik valamilyen megállapodásra a béke érdekében, egyelőre viszont az álláspontok nagyon távolinak tűnnek egymástól. A mai nap fejleménye, hogy egy részletes dokumentum szivárgott ki a The Washington Posthoz, amelyben az esetleges orosz követelésekről írnak részletesen, ezekről ebben a cikkben írtunk:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Trump a titkos amerikai-kínai háborús tervekről beszélt: tagadta Elon Musk érintettségét
Elmagyarázta azt is, miért.
Trump szerint nagyon közel az amerikai–ukrán alku, gázállomást támadott Ukrajna – Háborús híreink pénteken
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Fontos kijelentést tett Trump a vámokról
Máris kitáncolt a viszonossági alapon működő vámokból?
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen