Új ellenfelet kapott Trump a szomszédból, már nem csak a hazájában figyelnek a leendő vezetőre
Globál

Új ellenfelet kapott Trump a szomszédból, már nem csak a hazájában figyelnek a leendő vezetőre

Portfolio
Hamarosan új miniszterelnöke lesz Kanadának, a pozícióba kerülő Mark Carney pedig sokak számára ismeretlen volt eddig. Bár a kanadai és a brit jegybank vezetője is volt, a pártpolitikától eddig távol álló vezető korábban még saját hazájában is "radar alatt" maradt. A Google Trends segítségével megnéztük, választási kampányával és sikerével mekkora érdeklődést generált hazájában, valamint hogyan alakultak a Carney-ra való keresések az Egyesült Királyságban és a szomszédos, a kanadaiakkal elmérgesedő viszonyba kerülő Egyesült Államokban.

Új vezetőt kap Kanada, Trumpnak is üzent

A korábbi jegybankár, Mark Carney vasárnap magabiztos győzelmet aratott a kanadai Liberális Párt új vezetőjét kiválasztó szavazáson, így akár már a héten beiktathatják az ország következő kormányfőjévé, miután Justin Trudeau januárban előzetesen bejelentette lemondását. 

Amerika nem Kanada. Kanada soha, semmilyen módon, formában nem lesz Amerika része

- üzente győzelmi beszédében Donald Trumpnak Kanada leendő vezetője, arra utalva, hogy Trump többször is azzal fenyegetőzött, hogy gazdasági nyomásgyakorlással az "51. állammá" tenné Kanadát.

Carney nemrég kijelentette: készen áll új kereskedelmi megállapodást kötni Donald Trumppal, amennyiben az amerikai elnök tiszteletben tartja Kanada szuverenitását.

A két ország között Trump januári hivatalba lépése óta fokozódik a feszültség. Carney szerdán indokolatlannak minősítette az amerikai vámemeléseket, hangsúlyozva,

mindannyian jobban járunk, ha a világ legnagyobb gazdasági és biztonságpolitikai partnerségét megújítjuk, újraindítjuk.

Carney a Google Trends-ben

Korábbi írásunkban már részletesen bemutattuk a Google Trends alapjait, a Google Trends használatának főbb tudnivalóit, és összefoglaltuk, pontosan hogyan kell értelmezni a Google Trends grafikonjainak adatait, és a program "Jelenleg felkapott" aloldalát ahhoz, hogy megtudjuk, mik a legnépszerűbb témák, hírek a világban és Magyarországon.

Nemrég a Google Trends segítségével megnéztük, hogy alakult az érdeklődés az év egyik legfontosabbnak számító német Bundestag-választások alatt, valamint azt is, mennyire mozgatta meg az internetezőket a botrányos kimenetelű Trump-Zelenszkij találkozó.

A Google Trends elmúlt 12 havi adatait vizsgálva leírható, hogy a Mark Carney iránti érdeklődés csak 2024 végén, 2025 elején kezdett kiemelkedni, a Trudeau lemondásával előállt helyzetig, a vezetőválasztásig nem volt látványos keresésmennyiség.

mark-carney1
Kép forrása: Google Trends

Érdemes megnézni a Carney iránti érdeklődést az Egyesült Királyság területét nézve, hiszen a politikus 2013-ban első külföldiként lett a Bank of England kormányzója. A kanadai 2020-ig dolgozott a brit jegybank vezetőjeként, így kinevezésekor, valamint a Brexit idején is több alkalommal kiemelkedett a korábbi jegybankelnökre való keresés.

mark-carney2
Kép forrása: Google Trends

Amennyiben a Mark Carney-ra való kereséseket a Pierre Poilievre, vagyis a kihívó konzervatívok vezetője iránti érdeklődéssel vetjük össze, jól látható, hogy Carney a pártpolitikán kívülről érkezik, és egészen mostanáig nem volt számottevő érdeklődés. Nemcsak Poilievre-hez képest volt csekély, de az is látszik, hogy Carney 2008 és 2013 közötti kanadai jegybankelnöksége sem mutatott olyan kiugrásokat, mint az Egyesült Királyságban, mikor a brit központi bankot vezette.

mark-carney3
Kép forrása: Google Trends

A mostani kiugrás mértékéhez jó viszonyítási alap a Kanadában heves reakciókat kiváltó, Donald Trump amerikai elnök iránti érdeklődéssel való összevetés.

A Google Trends szaggatott vonala hiányos adatokat jelent: ez voltaképp a Google előrejelzése arról, hogy a keresőkifejezés hogyan fog teljesíteni a közeljövőben.

mark-carney4
Kép forrása: Google Trends

A Kanada és Amerika közötti feszült helyzet miatt Mark Carney iránti egyesült államokbeli érdeklődést is érdemes megvizsgálni. A leendő miniszterelnök pártvezetői választáson aratott győzelme ott is hatást ért el, most már lenyomva a jóval ismertebb Justin Trudeau iránti érdeklődést is.

mark-carney5

Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.

Címlapkép forrása: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images

RSM Blog

Szja-bevallási tervezet - ellenőrizze!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített 2024. évi Szja-bevallási tervezetek 2025. március 15-től elérhetőek az eSZJA-oldalon. Fontos azonban, hogy minden adózó alaposan ellenőrizz

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet