Portfolio signature

Íme a politikus, aki betartja az ígéreteit: pont ebből van a legnagyobb baj

Kereken 100 napja vezeti az Egyesült Államokat Donald Trump elnök: ilyenkor hagyomány, hogy amerikai lapok, elemzőházak sorra veszik, milyen ígéreteket tudott megvalósítani Amerika új vezetője, illetve hogy változtak ennek hatására a gazdasági, népszerűségi mutatók. Trump elnök egyébként kifejezetten nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy betartsa szavát és még radikálisabb elképzeléseit is gyakorlatba ültesse, ez pedig meglátszik az elnök munkájának megítélésén is.

Donald Trump amerikai elnök épp 100 napja, 2025. január 20-án ült be az Ovális Irodába második ciklusára, ilyenkor szokás, hogy amerikai lapok, elemzőházak sorra veszik az elnök intézkedéseit, sikereit, kudarcait, mivel úgy látják, adott ez az időszak remekül előre vetíti a következő négy év eseményeit is.

Donald Trump kifejezetten látványosan nekiállt annak, hogy megvalósítsa választási ígéreteit, amint ez lehetséges, még azokat is, melyek talán egy kicsit extrémebben hatottak a kampány során.

Nyilván, nem minden sikerült, hiszen például az orosz-ukrán háborút nem tudta lezárni egy nap alatt, de akárhogy is nézzük, Trump ígéretének megfelelően radikális reformokat tett bevándorlás, klímapolitika, energiapolitika, kereskedelem és belpolitika terén is.

Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!

Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés