
Bár a konklávéra a legtöbben úgy gondolnak, hogy ezen elsősorban a világ legnagyobb egyházának következő vezetőjét választják meg, aki utat mutat a katolikusoknak a következő időszakban, azonban a pozíció ennél sokkal többet jelent: kemény politikai szerepkört. Az elemzés kiemeli a leggyakrabban visszatérő érvőket, a földrajz szerepét és az ideológiai megfontolásokat. Elsősorban
a progresszív és a konzervatív frakciók között alakulhatnak ki törésvonalak a döntésben.
A május 7-i konklávén 2 választásra jogosult bíboros nem vesz részt, mivel betegség miatt ki kell hagyniuk az eseményt, így összesen 133-an leszek a Sixtus-kápolnában. A következő egyházfő személyét eldöntő bíborosok közül összesen 108-at Ferenc nevezett ki, ez pedig valamelyest nyomatékot adhat annak is, hogy a testület pontosan milyen irányvonalat fog képviselni. Az argentin egyházfő nagy figyelmet fordított arra, hogy a katolikusok modern növekedési területeire koncentráljon a kinevezéseknél a Bíborosi Kollégium tagjainál, így Afrika és Ázsia is nagyobb súlyt kapott. Ez nem jelentette még Európa „trónfosztását”, a kontinens továbbra is 52 bíborost ad, ami kiemelt szerepbe helyezi.
A befogadóbb testület megváltoztathatja a hagyományos erőviszonyokat is egyben, mivel a Sky szerint éppen ezzel megosztottabbá is vált. Ferenc pápa kifejezetten progresszív irányvonalat képviselt, különösen az olyan megosztó témákban, mint a meleg párok megáldása, vagy a nők szerepének kérdése. Ezzel szemben sok afrikai vagy ázsiai bíboros kifejezetten konzervatív szemléletet vall, kevésbé nyitott az újításokra. Egy másik szempont, hogy az előző pápa kifejezetten elmozdult a decentralizáció irányába, sok esetben a püspökökre hagyta a döntés jogát fontos kérdésekben, ám egyesek attól tartanak, hogy ez a Szentszék pozícióját gyengíti. A konklávé előtti időszakban visszatérően elhangzott az érv, hogy
az új egyházfőnek hidat kell képeznie, ezzel jelezve, hogy össze kell tartania a különböző érdekcsoportokat.
Az életkor a másik visszatérő érv, méghozzá két szempontból: egyeseket túl fiatalnak, másokat túl idősnek tartanak a szerepre. Sokan attól tartanak, hogy a saját ambícióikat rontanák el azzal, ha most olyasvalaki vezetné a Vatikánt, aki évtizedekig hatalomban maradhat.
Fontos kiemelni továbbá, hogy az egyház szerepe a globális politikára is jelentős hatást gyakorol, mivel több olyan ügyben is megnyilvánulnak, amelyeket a legfontosabb politikusok is emlegetnek. Szemléletes példát nyújt erre Donald Trump amerikai elnök, aki például a klímaügyekben ismétlődően összetűzésbe került a pápával. A Vatikánnak ráadásul figyelembe kell vennie, hogy az Egyesült Államok katolikusai körében nagy népszerűségnek örvend a republikánus politikus, miközben a bevételeik körülbelül egyharmada onnan származik. Ezért a következő egyházfő nem lehet túl rosszban a Fehér Házzal, mivel könnyen nehéz helyzetbe sodorhatja a Vatikánt.
Címlapkép forrása: Vatican Media via Vatican Pool/Getty Images
Totális bukás az ukrán tűzszünet, minden fronton támadnak az oroszok - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Pápaválasztás 2025: fehér füst szállt fel, hamarosan kiderül, ki az új pápa – Percről percre híreink a Vatikánból
Cikkünk folyamatosan frissül.
Pápaválasztás 2025: fehér füst szállt fel, megvan az új pápa!
Hamarosan kiderül a személye is.
Donald Trump történelmi megállapodást jelentett be
Az Egyesült Királysággal kötött üzlet mérföldkő a vámháborúban.
Elmondták az oroszok, miért omlott össze a tűzszünet
Szokásos menetrend: Moszkva szerint Kijev, Kijev szerint Moszkva volt.
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.