
Figyelmeztet az Egyesült Államok: napokon belül jelentős támadásra készül Oroszország
Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége figyelmeztetést adott ki egy esetleges jelentős légitámadás veszélyéről, amely a következő napokban érheti Ukrajnát.

Szép csendben leszállíthatta az egyik legújabb fegyverét az Egyesült Államok Ukrajnának
Az AeroVironment bemutatta új, Red Dragon nevű kamikaze drónját, amely akár GPS-jel nélkül is képes autonóm feladatvégzésre akár 400 kilométeres hatótávolságban is. A harci eszközt állításuk szerint már valós harctéri körülmények között is tesztelték, ami erősen utal arra, hogy az AeroVironment korábbi termékeit (nevezetesen a Switchblade-ket) is használó ukrán fegyveres erők próbálhatták ki az új fegyvert - közölte a Defence Express.

Új korszak köszöntött be a modern háborúkban: föld alá bújtak az egykor rettenthetetlennek tűnő páncélosok
Az orosz-ukrán háborúban a drónok nagy száma és fenyegetése miatt a páncélozott járművek és legénységük egyre inkább a föld alá kényszerül. A korábban nagy mozgékonyságukra támaszkodó páncélosokra mára leginkább a bujkálás és a rejtőzködés lett jellemző, egyes elemzők ezt már az "óvatos páncélosok" korszakának nevezi - közölte a Forbes.com.

Itt a bejelentés: újabb retorziós lépést tesz Kijev Magyarország ellen a kém-ügy miatt
Két magyar diplomatát utasít ki Ukrajnából a kijevi külügyminisztérium – jelentette be pénteken Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter az X-en. Az ügy előzménye, hogy péntek reggel az ukrán elhárítás bejelentette, hogy két Magyarországnak dolgozó ukrán állampolgárt vettek őrizetbe kémkedésért. Erre válaszul a magyar külügy tagadta a vádakat, de kiutasított két ukrán, állítólag diplomáciai fedésben dolgozó titkosszolgát.

Friss képek bizonyítják: teljes átverésre épül Oroszország erőfitogtatása
Egy japán OSINT-elemző tette közzé friss értékelését az X-en, miszerint Oroszország makett Sz-300-as és Sz-400-asokkal próbálja elrejteni a tényt, hogy kivonta a légvédelmi egységeket a távol-keleti térségből.

Felvétel: közel hetvenöt éves járművet küldtek a frontra az oroszok, hamar utolérte a végzete
Oroszország elvesztette az első GAZ-69-es terepjáróját a fronton. A jármű különlegessége, hogy „legfrissebb” példánya is több, mint ötven éve gördült le a gyártósorról.

Komoly fenyegetést küldött Putyinnak 37 európai ország
Európa támogatja egy bíróság felállítását Putyin Ukrajna elleni bűncselekményeinek felelősségre vonására – jelentették be pénteken a lengyelországi Lvivben tartott külügyminiszteri találkozón a TVP World szerint.

A legfelsőbb szinten hozhat döntést Kanada: a világ egyik legnagyobb orosz repülőgépét adná oda Ukrajnának
A kanadai kormány újabb jogi lépéseket tett egy több mint három éve a Toronto Pearson repülőtéren veszteglő hatalmas orosz teherszállító repülőgép teljes birtokbavételéért - jelentette az insauga.com.

Elmondta Medvegyev, szerinte miért fog Oroszország győzni a háborúban
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a náci Németország feletti szovjet második világháborús győzelem napja alkalmából azt mondta, Oroszország készen áll arra, hogy ismét szétzúzza a nácikat, utalva ezzel arra, hogy a Kreml propagandája szerint Ukrajnát náci vezetés irányítja.

Friss részletek derültek ki az ukrán-magyar kémbotrányról
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) állítása szerint leleplezte a magyar katonai hírszerzés Ukrajna ellen kémkedő hálózatát. Ez az első alkalom, hogy Kijev egy NATO-tagállamot vádol kémkedéssel - írta a Militarnij.

Friedrich Merz: a labda Moszkva térfelén pattog
A labda Moszkva térfelén van, hogy elfogadja-e a harmincnapos tűzszüneti javavaslatot, amivel bizonyíthatja, komolyan akarja-e a békét Ukrajnában – jelentette ki Friedrich Merz német kancellár a NATO brüsszeli székházában pénteken.
Merz a megválasztását követő első brüsszeli útjának délutánján Mark Rutte NATO-főtitkárral folytatott megbeszélést.
Sajtótájékoztatóján a német kancellár kijelentette: Oroszország háborúja Ukrajna ellen frontális támadást jelent nemcsak a területi egysége, hanem Európa 1990 utáni teljes politikai rendje ellen.
Azt mondta, támogatja és esélyét látja, hogy a felek egy 30 napos tűzszünetben állapodjanak meg. A labda most Moszkva térfelén van. Ott dől el, hogy van-e esély egy hosszabb tűzszünetet létrejöttére, ami lehetőséget teremthet a tartós ukrajnai békéről szóló tárgyalásoknak is – mondta.
Közölte, noha Németország eddig is jelentősen hozzájárult a szövetségesek biztonságához, még többet kell tennie. Az új német kormány úgy döntött, hogy függetlenül az ukrajnai háborútól növelni fogja védelmi erőfeszítéseit a védelmi finanszírozások lehetőségeinek bővítésével – közölte.
(MTI)
Szijjártó Péter: két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet utasított ki Magyarország
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy két ukrán „diplomáciai fedésben dolgozó kémet” kiutasítottak Magyarországról.

Virágokkal köszöntötték a diktátort: Sztálin-szobrot avattak az oroszok a megszállt ukrán városban
Orosz kommunisták Sztálin-szobrot állítottak a megszállt Melitopolban a II. világháborús győzelem napja alkalmából – írja a The Kyiv Independent.

Nem kertelt a román elnökválasztás esélyese: visszakérné Ukrajnától az eddigi támogatást
A romániai elnökválasztás favoritja, a szélsőjobboldali George Simion kompenzációt követel Ukrajnától a katonai és humanitárius segítségnyújtásért cserébe, és ellenzi a további támogatást – írja a The Kyiv Independent.

EU-s védelmi vezető: öt súlyos hibát készül elkövetni a Nyugat az ukrajnai háborúban
Andrius Kubilius, az Európai Bizottság védelmi és űrkutatási biztosa a második világháború tanulságaira hivatkozva öt olyan történelmi hibát sorolt fel, amelyeket a nyugati országok elkövethetnek az orosz-ukrán háborúban – írja az Ukrajinszka Pravda.

Figyelmeztet a NATO-ország vezetője: Oroszország pillanatok alatt megtámadhatja Európát
Az RBC Ukraine számolt be Dick Schoof holland miniszterelnök szavairól, aki szerint nagyon közel lehet Moszkva támadása Európára.

Moszkva különleges tüzérséggel szórja tele a feszült térséget, emiatt több katonai hatalom feje is fájhat
Oroszország jelentősen megerősíti a Csendes-óceáni Flottáját a korszerűsített A-222M "Bereg" parti tüzérségi rendszerrel, amely kétszer nagyobb hatótávolsággal elődjénél - jelentette az Army Recognition.

Nem történt ukrán dróntámadás
Az interneten és az orosz sajtóban is forró téma volt az elmúlt napokban, hogy vajon megtámadja-e Ukrajna a moszkvai győzelmi parádét, potenciálisan célba véve Vlagyimir Putyin orosz elnököt. Pontosan lehetett tudni, hol és mikor fog beszélni az orosz vezető, az ukrán haderőnek pedig megvan a képessége arra, hogy nagy hatótávolságú drónok százait indítsa egyszerre az orosz főváros ellen.
Különösen akut kérdés volt ez a médiában, hiszen május 6-7 éjjel, két nappal a parádé előtt az ukrán haderő egy tucat katonai drónt indított Moszkva ellen - orosz katonai szakértők egy része ezt egyfajta "tesztként" értékelte.
Ukrajna végül nem támadta meg a győzelmi napi parádét.
Nem csak Moszkvában van parádé
Oroszország több városában, régiójában is rendeztek parádét a május 9-ei győzelem emlékére az orosz katonák: Dagesztánban, Szentpéterváron, Szamarában, Volgográdban is volt megemlékezés.
Mindemellett arról is jönnek hírek, hogy a volt Szovjetunió több országában is volt valamilyen emlékesemény, köztük Kazahsztánban, Grúziában, Belaruszban, Üzbegisztánban és Kirgizisztánban is.
Európai vezetők Lvivben
Miközben az orosz hadsereg Moszkvában parádézott a Kreml szövetségeseinek és partnereinek jelenlétében, Európa vezetői Ukrajnába mentek, hogy az orosz-ukrán háborúban elesett ukrán katonák emlékhelyére helyezzenek el virágokat.
Kaja Kallas, az EU külügyi küldötte, Johann Wadephul, Németország külügyminisztere is Lvivben van jelenleg.
Véget ért a parádé
Ma budapesti idő szerint 9 órakor kezdetét vette Moszkvában a győzelmi napi parádé, az eseményen számos külföldi vezető, köztük Hszi Csin-ping kínai elnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Robert Fico, a NATO-tag Szlovákia miniszterelnöke is részt vettek.
Az eseményen Vlagyimir Putyin orosz elnök beszédet mondott, főleg a második világháborúról és a nácizmus elleni harcról beszélt, az ukrajnai konfliktust egyetlen mondat erejéig említette közvetlenül, bár beszédében sok volt az áthallás.
A beszédet követő felvonuláson számos külföldi ország is részt vett, köztük Kína, Mianmar, Egyiptom, Azerbajdzsán katonái is.
Előkerültek a tankok is: az elmúlt években csak egyetlen T-34-est lehetett látni a parádé élén. Most számos második világháborús harckocsit és páncélvadászt, modern tankokat, lövészpáncélosokat és gyalogsági harcjárműveket láthattunk, mindemellett az orosz erők megmutatták a katonai drónjaikat, az Iszkander hiperszonikus rakétaindítót és a Jarsz interkontinentális rakétarendszert is.
A parádé rövid légibemutatóval és személyes gratulációkkal zárult.
Az eseménnyel részletesen ebben a cikkben foglalkoztunk:
Súlyos vád Ukrajnából: azt mondják, magyar kémeket fogott el az SZBU
Az ukrán Ukrajinszka Pravda írta meg az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) jelentését, amely szerint magyar hírszerző ügynökhálózatot lepleztek le.

Putyin: a Győzelem Napja Oroszország legfontosabb ünnepe
Az orosz elnök beszéde szerint a Győzelem Napja Oroszország legfontosabb ünnepe. Egy perces csendet tartottak a második világháború áldozatai emlékére.
Putyin tart beszédet
Egy rövid ceremoniális felvonulást követően az orosz elnök mond beszédet a Vörös téren.
Élőben beszél Vlagyimir Putyin a moszkvai katonai parádén
Beszédet mond Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott szovjet győzelem 80. évfordulójának alkalmából. Az eseményt élőben követjük.

Érkezik Andrej Removics Belouszov
Az orosz védelmi miniszter egy Szenattal érkezett meg a Vörös térre. Ezt a járművet kifejezetten a legfontosabb politikai vezetők számára gyártották le.
Megérkeztek a kiemelt vendégek, indulhat a felvonulás
Pontban 9 órakor (moszkvai idő szerint 10-kor) megkezdődik a parádé a Vörös téren.
Nincs túl meleg egyébként Moszkvában
Napos, de kifejezetten hűvös idő fogadja ma a világ fontos politikusait a Vörös téren, mindössze 7 fokot mérni az orosz fővárosban.
Putyin Hszivel vonul fel a pulpitusra
Hamarosan indulhat a parádé legfontosabb része a Vörös téren, a katonai felvonulás a politikai vezetők jelenlétében. Vlagyimir Putyin Hszi Csin-pinggel érkezett meg az emelvényre, ez jelzi a kínai vezető kiemelt fontosságát.
Érkezik a legfontosabb vendég: Hszi Csin-ping
Ebben a pillanatban érkezett meg a Kremlbe Hszi Csin-ping kínai elnök. Az elmúlt években egyértelműen Peking vált Moszkva legfontosabb szövetségesévé, különösen gazdasági téren, ezért a kínai vezető jelenléte különösen fontos Putyinnak.
Putyin fogadja az érkező politikusokat
A bevonulást követően Vlagyimir Putyin üdvözli az érkező vendégeket. Az orosz elnök a közvetítés alapján kissé diszorientáltnak tűnik.
Putyin legfontosabb szövetségei mind jelen vannak
Éppen ezekben a pillanatokban vonul be a Kremlbe Aljakszandr Lukasenko fehérorosz elnök, aki Moszkva egyik legfontosabb szövetségese. Olyan vezetők lesznek még jelen rajta kívül ma, mint Hszi Csin-ping kínai elnök, Nicolás Maduró venezuelai elnök, vagy Alekszandr Vucsics szerb elnök.
Megtelt a Vörös tér
Az esemény kifejezetten fontos Vlagyimir Putyin számára reprezentációs célokkal, mivel egyszerre tudja mutatni befelé és kifelé is a világnak a hatalmát. A katonai felvonulás fontos kérdése, hogy villantanak-e valami izgalmasat haditechnikai szempontból. Az érkező politikai vezetőket vörös szőnyeg és zenekar fogadja.
Érkeznek a politikusok
Sorra vonulnak végig a vörös szőnyegen a ceremónián megjelenő politikusok. Ebben a pillanatban éppen Robert Fico, szlovák miniszterelnök sétál be a Kremlbe. Az ő megjelenése egyébként komoly politikai vihart kavart az Európai Unióban.
Gyülekeznek a politikusok a Vörös téren
Az Oroszországban csak Nagy Honvédő Háború néven emlegetett második világháború lezárásának 80. évfordulóját ünneplik meg látványosan Moszkvában. A Vörös téren tartandó eseményen Vlagyimir Putyin orosz elnök több fontos politikai szövetségese is megjelenik, összesen 29 ország vezetőjét várják a rendezvényre.
Fél óra és kezdődik a hatalmas katonai parádé Moszkvában
Május 9-én ünneplik Oroszországban a Győzelem napját, vagyis a második világháborús győzelmet a náci Németország felett. Az esemény hosszú ideje a moszkvai politikai vezetés egyik legfontosabb villongását jelenti, amikor a Vörös téren egy katonai parádéval ünneplik a jeles eseményt. Az idei, 80. évfordulón sincs ez másként, országvezetők sora érkezik az orosz fővárosba a ceremóniára. A látványos felvonulás hamarosan kezdődik.
Ukrajna szoros szövetségese bedobta, kik vehetnék át Trump szerepét a tárgyalásokon az amerikai kivonulás után
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerint Törökország vagy Kína is közvetíthetne Ukrajna és Oroszország között, ha az Egyesült Államok tényleg kilépne a tárgyalásokból - írja a Kyiv Independent.

Hatalmas katonai parádé készül ma Moszkvában, összeomlóban a tűzszünet Ukrajnában – Háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Tegnapi tudósításunkat itt olvashatja vissza:
Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images
Zelenszkij: hétfőn életbe kell lépnie a teljes és feltétel nélküli tűzszünetnek
Macron szerint a betartásának a figyelését elsősorban az amerikaiak fogják biztosítani.
Vasfüggönyt emlegetve szállt bele Fico az Európai Bizottságba, miután Moszkvában bejelentette a vétót
Őrültségnek tartja, hogy az EU leállítsa az Oroszországból érkező energiaszállításokat.
Tényleg akkora a baj, hogy szükség van az új árbeavatkozásra?
Mennyivel emelkedtek az árak?
Oroszország elutasítja a 30 napos tűzszünetet, felkészül inkább az újabb szankciókra
Az ukrajnai fegyverszállítások leállítása kellene ehhez - mondja Peszkov.
A mesterséges intelligenciának is szerepe van abban, hogy a XIV. Leó nevet választotta az új pápa
Az új egyházfő már most kijelentette: Ferenc pápa örökségét kívánja folytatni.
Fényre lépnek az AI-munkások: van, ahol bukta, máshol óriási költségcsökkentés lett belőle
Egyre több tapasztalatot szereznek a cégek.
Itt a megerősítés: tényleg megállapodott India és Pakisztán
Elsőként Donald Trump jelentette be a sikert.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Midász király érintése
Folytatva a szombati sorozatot, most egy nyolcéves cikket teszek ki. Gyakran látni anyagilag jómódú vállalkozókat, akit éjt nappallá téve nagy odaszánással nagyon sikeresek lettek, ahogy vannak
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és az emberi viszonyok alakításával sikert elérő vállalkozó között. Miért van ez
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam (12 havi előretekintő): 5,47%.A portfóliómCompany NameSymbolCurrencyA
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel. Az Európai Unióban fejenként 12 kg felesleges texti
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon két évet kellene várnia a műtétre. - A sérvét meg kell...
The post Egy lág
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét az eladók és a vevők közt. Azonban erősen hozzájárul az is, hogy a szemé
A szén-dioxid-árazás és a zöld iparpolitika
A karbonárazás hatékony eszköz lenne a kibocsátás csökkentésére, bevezetése mégis sok helyen politikai ellenállásba ütközik.


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen