Gyarmati István: Ukrajna EU-s tagsága belátható időn belül nem reális, de van egy alternatívája

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Annál is inkább, mert

úgy tűnik, hogy a kevés kérdés egyike, amelyben Donald Trump, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij egyetért, az, hogy Ukrajna valamikor tagja lehessen az Europai Uniónak.

A tagságra való felkészülés, ahogy azt az eddigi tagfelvételek esetén mi magunk is láttuk, hosszú és bonyolult folyamat. Ezt a folyamatot kvázi leegyszerűsíteni, felgyorsítani a lehetetlennel határos. Annál is inkább, mert a folyamat sebességét és időtartamát objektiven nézve, és az Európai Unió, a jelenlegi tagok, de még a belépni szándékozó érdekeit előtérbe helyezve csak úgy lehet felgyorsítani, ha a tagjelölt felgyorsítja a belső reformfolyamatokat, az Unió előírásainak teljesítését. Csak a folyamat bonyolultságát érzékeltetetendő: az uniós joganyag összességében mint egy 22 000 oldalt jelent.

Persze az Unió is felgyorsíthatja a folyamatot, aminek azonban egyetlen módja van: ha engedünk a felvétel és a tagság követelményeiből.

Ez azonban durván ellentmond az Unió és a tagországok érdekeinek, de hosszabb távon nem szolgálja a tagjelölt érdekeit sem.

Ezért azt gondolom, hogy aktuálpolitikai okokból gyorsításról beszélni ócska rövidlátó propaganda. Vagy nem lehetséges, vagy nem szabad megtenni. Arról nem is beszélve, hogy felelőtlen módon várakozásokat és reményeket kelt a tagjelöltben – és itt nemcsak a kormányzatról, de még csak nem is csak a politikai elitről beszélünk, hanem az egész népről. Ennek az eredménye – ahogy azt a Nyugat-Balkán országaiban látjuk – kiábrándulás, elfordulás az Uniótól, ami a belső reformok lassulását, akár leállítását is eredményezheti, külpolitikailag pedig a Nyugattól való elfordulást. Itt, azt gondolom, elég Szerbia példáját említeni. 

De elismerem, „valamit csinálni kell”. A demokratikus Európa helyes elkötelezettsége Ukrajna mellett – és itt csak egy független és demokratikus Ukrajna jöhet szóba – azt jelenti, hogy ebben a kérdésben lehetséges az előrelépés. Annál is inkább, mert, mint mondtuk, ebben a kérdésben jelenleg nem kell orosz vagy amerikai ellenállással megküzdenünk. Ki kell használni ezt az állapotot, mert nem biztos hogy örökké tart. Ukrajna EU-s tagságának kérdésében a konkrét előrelépés szükséges és lehetséges. Ez valószínűleg nem mindig lesz így: Oroszország egyszer sajnos majd felismeri, hogy Ukrajna uniós tagsága sokkal „veszélyesebb” számára, mint a NATO-tagság lenne (idővel lesz is).

Csak nem úgy, ahogy ezt mostanában demagóg politikusok szorgalmazzák, azaz nem a felvételi folyamat „felgyorsításával”, hanem egy új, az új helyzethez alkalmazkodó megoldás kidolgozásával és megvalósításával .

Kiindulópontként megállapíthatjuk, hogy a tagság Ukrajna számára jelenleg nem elsősorban gazdasági vagy a demokráciaépítési kérdés. Sőt: az esetleges „felgyorsítás” olyan kötelezettségeket róna Ukrajnára, amelyeket még ha valóban komolyan elkötelezett is a demokrácia és a jogállamiság mellett, gyorsan nem lehet megvalósítani.

Igazából a teljes tagság jelenleg életveszélyes lenne Ukrajna gazdaságára is, hiszen az áruk szabad áramlása a sok területen az ukrán gazdaság lerombolását eredményezné.

Ukrajna első számú problémája ma a biztonság. Ezért követel kétségbeesetten NATO-tagságot, illetve mivel látnia kell, hogy ez jelenleg lehetetlen, valamifajta biztonsági garanciákat. 

Itt és most nem kívánom megismételni, amit már számos alkalommal több elemzőtársammal együtt megírtunk, nevezetesen, hogy milyen biztonsági garanciákat adhatnánk mi, európaiak és amerikaiak Ukrajnának, de szükségesnek tartom megemlíteni, hogy az uniós tagsággal kapcsolatban komoly félreértések vannak.

Az Unió teljes jogú tagság esetén olyan biztonsági garanciákat is kínál, amelyek jogilag egyenértékűek a NATO híres ötödik cikkelyével.

Az Európai Unió alapszerződése, a lisszaboni szerződés 42(7) cikkelyében a következőket mondja:

A tagállamok valamelyikének területe elleni fegyveres támadás esetén a többi tagállam – az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkével összhangban – köteles minden rendelkezésére álló segítséget és támogatást megadni ennek az államnak. Ez nem érinti az egyes tagállamok biztonság- és védelempolitikájának egyedi jellegét.

Az e területen vállalt kötelezettségeknek és együttműködésnek összhangban kell lenniük az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének keretein belül tett kötelezettségvállalásokkal, amely szervezet az abban részes államok számára továbbra is a kollektív védelem alapját képezi, és annak végrehajtási fóruma marad

Ha alaposan megvizsgáljuk és értelmezzük, akkor ez bizony egy virtigli biztonsági garancia.

Két komoly probléma látszik.

Az egyik egy általános probléma: sem a szerződő felek, sem a többi állam nem veszi komolyan. Nemcsak arról van szó, hogy kétségbe vonják, hogy az Európai Uniónak van-e képessége ezt a biztonsági garanciát alkalmazni – van –, hanem elsősorban arról, hogy a képességeket az Unió hajlandó-e alkalmazni. És el kell mondanunk, hogy sajnálatos, már-már bűnös módon nem hajlandó. Az első lépés tehát azt kell hogy legyen – Ukrajnától teljesen függetlenül is – hogy az Európai Unió realizálja a meglévő képességeket és demonstrálja, hogy képes és kész ezek alkalmazására. Nem „európai/EU hadsereg” létrehozásáról van szó – egyébként NATO-hadsereg sincs –, hanem a meglévő képességek összerendezéséről. A 42(7) cikkely 2. bekezdését elolvasva világosan látszik, hogy ebben az Unió jogilag megalapozottan együttműködhet a NATO-val. 

Mint az előbb mondtuk, ez a lépés Ukrajnától függetlenül is szükséges lenne, és nagy mértékben erősítené az Európai Unió tekintélyét, lehetőségeit és befolyását más területeken is. 

Ez mind szép és jó, de hogyan segít ez Ukrajnán? 

A biztonsági garanciákra Ukrajnának most van szüksége, nem sok év múlva, amikor remélhetőleg teljes jogú tagja lesz az Uniónak.

Ezt a dilemmát azonban fel lehet oldani. Giorgia Meloni olasz miniszterelnök már kapiskálja, amikor azt javasolja, hogy a NATO 5.cikkelyét terjesszuk ki Ukrajnába. Ez nem lehetséges, mert a NATO egésze a kollektív védelemről szól. 

Az azonban lehetséges lenne, hogy az Európai Unió kiemelje az acquisból a politikai és biztonsági integrációt, és egy szerződésben ebbe bevonja Ukrajnát, de akar Moldovát is.

Erre akár egy külön szerződés, akár a Nyugat-európai Unió újjáélesztése alkalmas lenne.

A csatlakozási tárgyalások pedig menjenek a maguk útján, azzal a sebességgel, amit az ukrán belső reformfolyamatok meghatároznak és megengednek.

Címlapkép forrása: Sebastian Gollnow/picture alliance via Getty Images