Egyik legfontosabb támogatója hátrálhat ki Ukrajna mögül? – Súlyos ügy mérgezi a két ország kapcsolatát

A volhíniai vérengzés

1943. július 11-e volt a legvéresebb napja annak a tömeggyilkosság-sorozatnak, amelyet az ukrán nacionalisták – a náci Németországgal kollaboráló Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) fegyveresei – követtek el a helyi lengyel lakosság ellen Volhíniában, amely ma Ukrajna északkeleti részét jelenti, de a közép- és újkori történelem folyamán évszázadokig Lengyelországhoz tartozott, beleértve a két világháború között létezett Második Lengyel Köztársaságot. A területen a második világháború idején vegyesen laktak lengyelek és ukránok, a népirtás következtében azonban mintegy 100 ezer lengyel vesztette életét, ami átrendezte az etnikai viszonyokat. A lengyelek elleni gyilkosságokat megtorlás követte, amelyben 10-15 ezer ukrán halt meg. Volhínia a második világháború után a Szovjetunióhoz, azon belül az ukrán tagköztársasághoz került, majd Ukrajna 1991-es függetlenedésével annak része lett.

Az 1943. július 11-i „véres vasárnap” emlékére 2016-ban Lengyelország emléknapot hozott létre, a múlt szerdán pedig a lengyel alsóház,

a Szejm elfogadta azt a törvényt, amely hivatalosan is nemzeti ünneppé és szabadnappá nyilvánította a tragédia napját.

A jogszabályt – amelyet még a szenátusnak és az államfőnek is jóvá kell hagynia – a centrista kormánykoalíció legjobboldalibb résztvevője, a Lengyel Néppárt (PSL) kezdeményezte, és a rendkívül polarizált Szejmben pártokon átívelő egyetértésben szavazták meg.

A volhíniai tömegmészárlást Lengyelország népirtásként tartja nyilván, nem így Ukrajna, amely ugyan elismeri, hogy történtek atrocitások, de tagadja, hogy genocídiumról lenne szó. Az ukrán külügyminisztérium a törvény elfogadását követően kritikus hangvételű közleményt adott ki, amelyben azt írták, az „úgynevezett népirtás” emléknapjának megünneplése „szembemegy az Ukrajna és Lengyelország közötti jó kapcsolatok szellemével”. Megjegyezték, az ukránoknak és a lengyeleknek nem szabadna ellenséget keresniük a másik között, mert egy közös ellenségük van, Oroszország.

A volhíniai vérengzés kérdése évtizedek óta mérgezi a lengyel–ukrán kapcsolatokat, és a valóban közös ellenség ellenére mind a mai napig nem sikerült megnyugtató megoldást találni rá.

Ugyan Andrzej Duda lengyel és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a 80. évfordulón, 2023-ban közösen vett részt az áldozatok emlékére rendezett megemlékezésen a kelet-ukrajnai Luckban, a téma időről időre napirendre kerül, és felszínre jönnek a nézeteltérések.

Lengyel feltétel az uniós csatlakozáshoz?

Tavaly júliusban Władysław Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter, a mostani törvényt jegyző PSL elnöke kijelentette,

Lengyelország addig nem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását, amíg pont nem kerül a két ország között a volhíniai tragédia kérdésére.

Ehhez tartozik, hogy exhumálni kellene a tömeggyilkosság áldozatait, ami a mai napig nem kezdődött el. Tavaly augusztusban Donald Tusk miniszterelnök szintén azt mondta, Ukrajna addig nem csatlakozhat az EU-hoz, amíg meg nem felel a lengyel elvárásoknak.

Ukrajna nem lesz az Európai Unió tagja Lengyelország beleegyezése nélkül. Ukrajnának különböző normáknak kell megfelelnie – ez nem csak a határokról, a kereskedelemről vagy a jogi-gazdasági elvekről szól. Ez magában foglalja azt is, amit én kulturális-politikai normáknak neveznék

– fogalmazott akkor Tusk. Andrzej Duda most leköszönő, a legnagyobb ellenzéki erő, a Jog és Igazságosság (PiS) támogatottságát élvező államfő minderre szeptemberben úgy reagált:

Ha valaki ezzel kapcsolatban azt mondja, hogy megakadályozza Ukrajna hozzáférését az Európai Unióhoz, az Vlagyimir Putyin politikáját követi.

Duda leendő utódja, az ugyancsak PiS által támogatott Karol Nawrocki viszont a magyar Mandinernek nemrég adott interjújában azt mondta, ebben a pillanatban nem támogatja Ukrajna európai uniós csatlakozását. A megválasztott elnök szerint Ukrajnának meg kell értenie, hogy az uniós tagállamoknak megvannak a saját érdekei: Lengyelország érdekei között konkrétan a volhíniai áldozatok exhumálását említette. Nawrocki Zelenszkijnek is üzent az X-en, méghozzá az ukrán elnök gratuláló posztjához fűzött bejegyzésében:

Örömmel várom országaink további, kölcsönös tiszteleten és megértésen alapuló partnerségét. Úgy vélem, hogy ehhez nemcsak jó párbeszédre van szükség, hanem az elmaradt történelmi kérdések megoldására is

– mondta, valószínűleg elsősorban a volhíniai mészárlásra utalva. Nawrocki egyébként történész, a lengyel Nemzeti Emlékezet Intézete vezetője, így várható, hogy a volhíniai tragédia ügye kiemelt szerepet kap majd elnöksége alatt.

A volhíniai mészárlás lengyel áldozatainak exhumálása 2017-ben elakadt, amikor a délkelet-lengyelországi Monasterz faluban ismeretlenek megrongálták az Ukrán Felkelő Hadsereg helyben elesett fegyvereseinek emlékművét. A vandál akció után az eredeti, az elesettek nevét tartalmazó emléktábla helyére egy olyat helyeztek, amin nevek már nincsenek, de Kijev azt követelte, hogy a régihez hasonló emléktáblát helyezzenek el az emlékműre. Idén áprilisban azonban ezt az emléktáblát is eltávolították ismeretlenek, és egy olyat helyeztek a helyére, amely a „védtelen lengyel, ukrán és zsidó lakosság elleni terrorért és népirtást felelős UPA-tagoknak” állít „emléket”. A tettet mind a lengyel, mind az ukrán kulturális minisztérium elítélte.

Idén januárban Tusk bejelentette, hogy több év szünet után újrakezdődhetnek az exhumálások Nyugat-Ukrajnában. Április 24-én aztán ukrán és lengyel kutatók részvételével újraindult az áldozatok exhumálása a néhai Puzsniki faluban, ami az első ilyen 2017 óta. Friss hír, hogy szerdán a Ukrajna engedélyt adott még 1939-ben megölt lengyel katonák exhumálására, akik a ma Lvivhez tartozó Zboiszka falunál estek el a második világháború elején. Cserébe Lengyelország pedig engedélyt adott Ukrajnának arra, hogy exhumálásokat végezzen a lengyelországi Jureczkowa falunál.

Rohamosan csökkenő szimpátia

Az Ukrajna elleni orosz invázió kezdeti hónapjaiban a lengyel lakosság szimpátiája az ukránok iránt nagyon magas volt. Lengyelország fogadta be a legtöbb ukrán menekültet, Lengyelországon keresztül megy be a legtöbb fegyverszállítmány Ukrajnába, GDP-arányosan Lengyelország Ukrajna egyik legnagyobb katonai támogatója. Történelmi okokból Lengyelország számára az első számú biztonsági fenyegetés Oroszország, a lengyelek ezért úgy gondolják, Ukrajna az orosz hadsereg ellen küzdve őket is védi.

Idővel azonban a szinte egyöntetű szimpátia megváltozott, és egyre jobban felütötték a fejüket a problémák. Kezdődött 2023-ban a lengyel gazdákkal, akik azt kifogásolták, hogy az olcsó ukrajnai gabona és más termény elárasztja Lengyelországot és az Európai Uniót, a lengyel árukra pedig csökken a kereslet. A lengyel gazdák többször is lezárták a határátkelőket, ukrán gabonaszállítmányokat borogattak ki, az ukrán kamionok pedig több napon keresztül kilométeres sorokban vártak, hogy átkelhessenek. Bár ez a válság azóta részben megoldódott, az ukránokkal szembeni ellenérzések növekedtek.

A felmérések jól jelzik, hogyan csökkent drasztikusan a lengyelek Ukrajnával és ukránokkal szembeni szimpátiája. Míg a háború kitörésekor a lengyel 94 százaléka támogatta az ukrán menekültek megsegítését, 2024 végére ez 40 százalékra csökkent. Az ukránok iránt pozitív attitűdöt mutató lengyelek száma a tavalyi év végén 23 százalékos volt, míg a negatív attitűdöt mutatóké 30. Az Ukrajna katonai támogatásával egyetértők aránya egy év alatt 54-ről 49 százalékra esett, míg egy márciusi felmérés szerint a lengyelek 86 százaléka elutasítja, hogy Lengyelország csapatokat küldjön Ukrajnába. Ezt ugyanakkor Donald Tusk miniszterelnök is határozottan kizárta.

Lengyelországban időközben a harmadik legnagyobb politikai erővé nőtte ki magát a szélsőjobboldali Konföderáció, melynek egyik politikai terméke éppen az ukránellenesség. A Konföderáció elnökjelöltje, Sławomir Mentzen a harmadik lett az elnökválasztás első fordulójában csaknem 15 százalékos eredménnyel. A második forduló előtt támogatásáért cserébe Nawrockival aláíratott egy 8 pontos ígéretcsomagot, melyben a későbbi győztes elkötelezte magát amellett, hogy nem támogatja Ukrajna NATO-tagságát.

Ennek ellenére

az elnökválasztás után sem várható, hogy Lengyelország alapjaiban változtatna Ukrajna-politikáján.

A vitás kérdések, elsősorban a volhíniai mészárlás ügye, valószínűleg továbbra is napirenden lesznek, hiszen mind a kormány, mind az elnök profitálni akar a lengyel társadalomban meglévő ukránellenes nacionalista érzelmekből. Ugyanakkor Lengyelország számára hosszú távú stratégiai kérdés, hogy Ukrajna ellenálljon az orosz hódítási törekvéseknek, és Oroszország ne kerüljön még közelebb Lengyelországhoz (amellyel a kalinyingrádi exklávé révén így is közvetlenül határos, de a keleti szomszédon, Belaruszon keresztül talán még ennél is nagyobb fenyegetést jelent). Ezért nem valószínű, hogy belátható időn belül olyan fordulat legyen Lengyelországban, amely elmozdítaná Varsót Kijev stratégiai támogatásától.

Címlapkép: Lengyel megemlékezés a volhíniai tragédia emléknapján, 2022. július 11-én. Forrás: Dominika Zarzycka/NurPhoto via Getty Images