Donald Trump szerint nem dolgoznak eleget az amerikaiak
Globál

Donald Trump szerint nem dolgoznak eleget az amerikaiak

Portfolio
A rabszolga-felszabadításról megemlékező, Juneteenth nevű szövetségi munkaszüneti nap alkalmából arról panaszkodott az amerikai elnök, hogy szerinte túl sok az ünnepnap az Egyesült Államokban, és kevés a munka.

Túl sok a munkaszüneti nap Amerikában. Több milliárd dollárba kerül az országunknak, hogy bezárnak ezek a vállalkozások. A dolgozók sem akarják ezt! Lassan az év minden egyes munkanapjára jut egy ünnepnap. Változtatni kell ezen, ha azt akarjuk, hogy AMERIKA ÚJRA NAGY LEGYEN

- fogalmazott Donald Trump a Truth Socialön (kiemelések az eredetiből - a szerk.).

Bár az elnök név szerint nem említette, a Juneteenth ünnepnapján tette ki a bejegyzését, amely a rabszolga-felszabadításról emlékezik meg.

Az amerikai polgárháborút követően a "szabad" Észak katonái 1865. június 19-én hozták el a szabadság hírét a texasi Galvestonba, ahol – több mint két évvel azután, hogy Abraham Lincoln elnök aláírta az emancipációs kiáltványt –, még mindig éltek feketék rabszolgasorban. A galvestoniakat az utolsóként felszabadított rabszolgák között tartják számon.

A Newsweek emlékeztet, hogy a fekete amerikaiak már jóval azelőtt megemlékeztek a Juneteenth-ről, hogy 2021-ben, Joe Biden elnöksége alatt törvénybe iktatta volna azt a Kongresszus mint szövetségi munkaszüneti nap. Erre George Floyd 2020. májusi megölése és a Black Lives Matter-tüntetések után került sor.

Jóllehet Trump az első ciklusa alatt rendszerint megemlékezett a jeles napról, és 2020-as kampányában még azt ígérte, hogy munkaszüneti nappá nyilvánítja június 19-ét,

idén nem adott ki elnöki proklamációt az ünnepnapról, és a Fehér Ház más módon sem emlékezett meg arról.

Trump ugyanakkor megemlékezett idén az apák napjáról, a zászló napjáról és a függetlenségi háború Bunker Hill-i csatájának 250. évfordulójáról is, melyek nem számítanak hivatalos szövetségi ünnepnek Amerikában - gyűjtötte össze a New York Times.

A legtöbb szövetségi alkalmazott ilyenkor szabadnapot kap, míg a magánvállalkozások eldönthetik, bezárnak-e vagy nyitva tartanak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet