„Putyin lassan túltolja a biciklit” – Vajon mikor fogy el Trump türelme?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

NATO-csúcs feltűnő hiányosságokkal

A NATO-csúcstalálkozó talán legfeltűnőbb hiányossága, hogy durván elhanyagolta a napjainkban folyó két konfliktust.

Bár mondott néhány gyenge szót az orosz–ukrán háborúról, de nem tartotta említésre méltónak a közel-keleti háborút, és szót sem ejtett Kínáról.

Értjük, hogy ez a csúcstalálkozó alapvetően magáról a szervezetről szólt. Erre szükség is volt, és legalábbis jó kezdetnek bizonyulhat. Persze a puding próbája az evés, térjünk vissza erre fél-egy év múlva.

Azt azonban nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy

a NATO-nak, úgy tűnik, jelenleg nincs hivatalos közös véleménye sem az orosz–ukrán, sem a közel-keleti háborúról. És ez nagy baj.

Értjük persze, hogy ez a csúcstalálkozó alapvetően arról szólt, hogy elégítsük ki Donald Trump jogos és kevésbé jogos igényeit és szeszélyeit. Ezek között is mindenekelőtt erősítsük és demonstráljuk elkötelezettségét a híres ötödik cikkely iránt. Ez úgy tűnik – legalább ideiglenesen – sikerült is. De engedtessék meg, hogy belenézzünk napjaink két nagy konfliktusába, ha már a NATO nem tette.

Orosz–ukrán konfliktus: Putyin a győzelemre játszik

Az orosz–ukrán konfliktus esetében a helyzet tulajdonképpen nagyon egyszerű:

Oroszországnak esze ágában sincs tűzszünetet kötni, még kevésbé feladni maximalista és egyre növekvő követeléseiből.

A kérdés és a feladat, hogyan tudunk olyan helyzetet teremteni, amikor Vlagyimir Putyin belátja, jobban jár egy fegyverszünettel.

Oroszország magatartásának több oka van. Mindenekelőtt Putyinnak az a meggyőződése, hogy lehetséges győzelmet aratnia a hadszíntéren. Ez a reménysége nem is alaptalan. Az orosz erők folyamatosan kisebb sikereket érnek el. Igaz, a stratégiai áttörés nem sikerült, és valószínűleg nem is fog sikerülni. Úgy látszik, most épp a régóta tervezett nagy orosz nyári offenzíva kezdetén vagyunk, aminek eredménye valószínűleg Oroszország területnyeresége lesz, de nem lesz ereje stratégiai jelentőségű eredményeket elérni.

Azt gondoljuk, hogy erre a jelenlegi helyzetben nincsenek meg a képességei. Nagyobb sikereket az orosz haderő akkor érhetne el, ha lenne megfelelő ereje ahhoz, hogy egy második frontot is nyisson, Belarusz felől támadja Ukrajnát, és fenyegesse a fővárost. Ez irreálisnak tűnik, meghaladja Oroszország jelenlegi képességeit.

A nyár ennek jegyében fog eltelni. Év végétől azután Oroszországnak jelentős gazdasági problémái lesznek. Ezt most nem az elfogult Nyugat jósolja, hanem az orosz gazdasági miniszter. Sőt: maga Putyin, amikor bejelenti, hogy csökkentik a katonai költségvetést.

Ez két dolgot jelenthet: vagy arra számít, hogy a harcok mérséklődnek – állóháború alakul ki –, vagy fegyverszünet lesz (persze orosz feltételekkel).

Ukrajnának még van ereje ellenállni, bár egyre nagyobb nehézségek árán. Úgy tűnik, ennek a helyzetnek a fenntartásához, legalábbis az év végéig, elég lesz az európai országok által nyújtott segítség, minimális amerikai részvétel mellett.

És itt elérkeztünk a legnagyobb bizonytalansági tényezőhöz, ahhoz, hogy mit tesz Amerika. Pontosabban Donald Trump, mert mostanában Amerika nagyon hasonlít egy rendes diktatúrához: egy ember döntésein múlik az ország politikája. Ennek minősítésétől most eltekintünk. A kérdés, mi várható.

Azt gondoljuk, Putyin lassan túltolja a biciklit. Trump közeledik ahhoz a ponthoz, amikor már kellően feldühödik, és akár cselekvésre is készteti. Minden Putyin iránti szimpátiája ellenére kezd elfogyni a türelme. Első lépésként beleegyezhet, hogy Ukrajna amerikai fegyvereket vásároljon (sic!) – mindenekelőtt Patriotokat – európai pénzen. És fontolóra vehet szankciókat. Ha idáig eljut, főként az 500%-os vámig az orosz energiahordozókat szállító vásárlókkal (benne sajnos Magyarországgal) szemben, az game changer lehet.

Közel-keleti konfliktus: Izrael és az Egyesült Államok győzött

A helyzet nem kevésbé bonyolult a másik hadszíntéren sem. Nem túlzás azt állítani, hogy

a Közel-Keleten alapvetően megváltozott a helyzet – Izrael és a nyugati civilizáció javára.

A Hezbollah teljesen lebénult. Az izraeli csapások megfosztották attól a képességétől, hogy komoly veszélyt jelentsen Izrael számára. Politikailag is úgy tűnik, visszaszorulóban van Libanonban. Nem elképzelhetetlen, hogy belátható időn belül enyhül a libanoni–izraeli viszony.

A Hamász vélhetően az utolsókat rúgja katonailag – igaz, még képes rúgni, és több tucatnyi túszt fogva tartani. Nehezen érthető, miért ezt a hosszan elnyúló hadviselést választotta Benjamin Netanjahu, amely jelentős részben ürügyül szolgál az Izrael-ellenes, „palesztinpárti” reakciónak.

Szíriában új kormány van hatalmon. Úgy látszik, békét akar Izraellel: hivatalos béketárgyalások (nem fegyverszünet!) folynak Szíria és Izrael között, és a szíriai fél jelezte, akár a Golán-fennsík (egy részének) Izrael általi annektálását is elfogadja egy békeszerződésben. Ha ez megtörténik, Izrael minden arab szomszédjával békét köt, kivéve Libanont, de azt gondoljuk, ott is megindult ez a folyamat.

És végül, de elsősorban – és ez a legfontosabb fejlemény, ami alapjaiban megváltoztatja a közel-keleti erőviszonyokat –, Irán olyan mértékben meggyengült, hogy aligha lesz képes a továbbiakban az eddigit akár megközelítő mértékben is támogatni proxyjait, a Hamászt, a Hezbollahot, a jemeni húszikat, nem is beszélve arról, hogy elvesztette Szíriát, és folyamatban van Libanon elidegenedése is.

Az elmúlt hetek legfontosabb történése ezek mellett az, hogy Izrael és az Egyesült Államok közvetlenül támadta Iránt és több stratégiai célt is elért. Gyakorlatilag nagyrészt megsemmisült Irán légvédelme, és jóvátehetetlen károkat szenvedtek rakétahordozó eszközeinek indítóállásai és a felhalmozott eszközök is.

Mi lesz az iráni atomprogrammal?

Minden bizonnyal pozitív eredmény az is, hogy sikeres csapásokat mértek Irán nukleáris létesítményeire.

Az azonban vitatott, hogy ezzel elérte-e Izrael és az Egyesült Államok fő stratégiai célját, Irán nukleáris fegyverek előállításához szükséges képességének megsemmisítését.

Véleményem szerint ebben a tekintetben csak korlátozott, részeredményekről beszélhetünk. Nagy valószínűséggel nem semmisültek meg azok a centrifugák, amelyek az urán fegyverként történő alkalmazásához szükséges mértékre dúsításához szükségesek. És nagy valószínűséggel az irániak kimentették azt a mintegy négy tonnányi kb. 60+%-ra dúsított uránt, amelyet eddig ezek a centrifugák előállítottak.

Ez azt jelenti, hogy az irániak ugyan megszűntek nukleáris küszöbállam lenni, azaz minden bizonnyal jóval több időre lesz szükségünk ahhoz, hogy elérjék a nukleáris fegyverek előállításához szükséges dúsított urán előállítását, mint a támadások előtt. De nem gondolom, hogy arról beszélhetünk, hogy az iráni képességek teljesen megsemmisültek volna, és nulláról kellene kezdeniük a fegyverek előállítását.

Minden bizonnyal lehet egy politikai-pszichológiai hatása is ennek a műveletnek. Irán nyilván világosan látja, mert megtapasztalta, hogy hagyományos erőkkel kilátástalan szembeszállnia Izraellel és az őt segítő Egyesült Államokkal. Ebben az esetben viszont megnövekszik annak szükségessége, hogy nukleáris fegyverrel rendelkezzen, hiszen annak birtokában joggal gondolhatja, hogy egy ilyen jellegű támadást Izrael és az Egyesült Államok kétszer is meggondolna.

Mindebből két súlyos következtetés adódik. Egyrészt, hogy

hiba volt Donald Trump részéről leállítani a hadműveletet még azelőtt, hogy az elérte volna célját, az iráni nukleáris képességek teljes megsemmisítését.

Persze ebben az esetben is fennmaradt volna annak a lehetősége, hogy Irán újrakezdi. De akkor az sokkal hosszabb időt vett volna igénybe, és politikailag talán egyszerűbb lett volna egy olyan megállapodás elérése, hogy Irán ne állítsa elő ismét a nukleáris fegyverekhez szükséges felszerelést.

Ez persze most is lehetséges, de erősen kételkedem abban, hogy erre rá lehetne venni az iráni vezetést. Félő, Donald Trump, akinek a legfontosabb, hogy a „béketeremtő” szerepében tetszeleghessen, egy olyan megállapodásba is belemegy Iránnal, amely az alapvető célnak, a nukleáris képességek és az ezek hordozására alkalmas eszközök teljes megsemmisítésének és újbóli előállításának megakadályozását tartalmazza.

Mindennek az a következménye, hogy

elkerülhetetlennek látszik a háború felújítása, hiszen amint Irán ismét komolyan nekilát a nukleáris fegyverek előállításához szükséges urándúsításnak, Izraelnek nem lesz más választása, mint hogy megsemmisítse ezeket a felszereléseket.

Kérdés, hogy Donald Trump hajlandó lesz-e támogatni Izraelt. Nehéz döntés lesz, de mivel az ő döntése volt a hadművelet leállítása, amely egyenes úton vezetett a harcok felújításának szükségességéhez, nehéz lesz távol maradnia.

Összegezve azt gondoljuk, hogy a helyzet sose volt ilyen kedvező Izrael számára. De a hátralévő feladatok még mindig nyomasztóak. Be kell fejezni, sürgősen, a gázai hadműveletet, a lehető leghamarabb megállapodásra kell jutni Szaúd-Arábiával, és akkor még nem is beszéltünk Izrael belső problémáiról, amelyekkel szintén hamarosan foglalkozni kell.

Címlapkép forrása: Serhii Korovayny/Global Images Ukraine via Getty Images