
A szíriai állami Ekhbariya TV egy diplomáciai forrásra hivatkozva számolt be egy szombati párizsi tárgyalásról, amelyen
szíriai és izraeli képviselők vettek részt amerikai közvetítéssel.
A diplomáciai forrás szerint bár a találkozó nem eredményezett végleges megállapodásokat, a felek megegyeztek a tárgyalások folytatásában és a dél-szíriai stabilitás fenntartását célzó lépések értékelésében.
Előzmények
Szíriában továbbra is feszült a helyzet, miután Ahmad el-Saraa, korábbi dzsihádista vezető tavaly megdöntötte Basszár el-Aszad uralmát, ami után egy Amerika által támogatott átmeneti kormány jött létre. A damaszkuszi vezetés az állami irányítás helyreállításán, az újjáépítésen és a fegyveres csoportok leszerelésén dolgozik, miközben belső összecsapások sújtják az országot – legutóbb Dél-Szíriában, ahol több száz halálos áldozatot jelentettek - köztük drúzokat.
Izrael válaszul a drúzok elleni damaszkuszi támadásokra légicsapást mért a szíriai védelmi minisztériumra, és egy demilitarizált övezet létrehozását szorgalmazza a Golán-fennsík térségében. Tom Barrack amerikai különmegbízott hangsúlyozta: „nincs B terv” Szíria egységének biztosítására, és bírálta Izrael katonai beavatkozását, amely újabb instabilitást okoz.
A szíriai átmeneti kormány célja a drúz milíciák által uralt területek konszolidálása és politikai legitimitásának megerősítése, de az erőszakos összecsapások és a nemzetközi feszültségek további konfliktusokat vetítenek előre.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Orosz hajó sértette meg Észtország tengeri határait
Súlyos és elfogadhatatlan incidensről beszél a külügyminiszter.
Kiderült, mekkora ütést kaphat a gyógyszeripar az USA-EU vámalku miatt
Jelentős többletköltséggel kell számolniuk a cégeknek.
Trump újabb bombázással fenyegeti Iránt
Ha megpróbálják újraindítani a nukleáris létesítményeket.
Több mint vámalku: stratégiai szövetség formálódik Kína túlkínálata ellen
Geopolitikai üzenet a háttérben.
Medvegyev durva figyelmeztetést küldött Trumpnak: ez a lépés háborúhoz vezethet az Egyesült Államokkal
Megszólalt a volt orosz elnök.
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Bod Péter Ákos elárulta, miért maradt le a magyar gazdaság
Álom marad az osztrák életszínvonal?
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
