Elképesztő, de igaz: a világ műanyaghulladékának nagy része alig 20 év alatt keletkezett
Globál

Elképesztő, de igaz: a világ műanyaghulladékának nagy része alig 20 év alatt keletkezett

A világ egyik legsürgetőbb környezeti válságát az egyre súlyosbodó műanyagszennyezés jelenti, és egyre több bizonyíték van arra is, hogy a műanyag komoly kockázatot jelent az emberi egészségre is. Kiterjedtségére tekintettel a problémát csak egy erőteljes globális megállapodás tudná kezelni, amit az országok többsége támogat is, azonban ezt eddig megakadályozta az olaj-, illetve műanyagipari lobbi és bizonyos országok ellenállása. Az országok képviselői hamarosan újra összegyűlnek a műanyagszennyezés megszüntetését célzó, jogilag kötelező érvényű ENSZ-egyezmény tárgyalásainak utolsó fordulójára, amely vélemények szerint generációnként csak egyszer adódó lehetőséget kínál arra, hogy az emberiség újragondolja a műanyagok előállításának és felhasználásának rendszerét.
Nem a jövő, hanem a jelenünk gazdasági folyamatai alakultak át - erről szól a minden iparágat érintő szeptember 4-i Sustainable World konferencia, ahol a hazai fenntartható üzleti világ szereplői találkoznak.

Reális esély van rá, hogy hamarosan megszületik a műanyagszennyezést korlátozó globális egyezmény: az ENSZ kormányközi bizottságának 175 országot képviselő tagjai augusztus 5. és 14. között gyűlnek össze Genfben a műanyagszennyezés megszüntetését célzó, jogilag kötelező érvényű egyezmény tárgyalásainak utolsó fordulójára. Rajtuk kívül nem kormányzati szervezetek, tudósok és ipari lobbisták is jelen lesznek.

A tudományos álláspont szerint

a helyzet súlyosságára tekintettel ambiciózus megállapodásra van szükség,

amely a műanyagok életciklusának minden szakaszát lefedi, a gyártástól az ártalmatlanításig. Ehhez azonban az országoknak át kell hidalniuk megosztottságukat, amely az egyezmény késlekedésének fő oka.

A csúcstalálkozóra a tavaly év végén a dél-koreai Busanban tartott sikertelen megállapodási kísérletet követően kerül sor. A tavaly decemberi busani találkozó és az augusztusban Genfben esedékes tárgyalások között az országok kisebb találkozókat tartottak azzal a céllal, hogy kompromisszumot érjenek el. Egyelőre azonban továbbra is vita tárgyát képezik a szerződés tervezetének például a vegyi anyagokkal és termékekkel, a műanyaggyártással és a finanszírozással kapcsolatos részei.

A határozott klímavédelmi fellépés iránt elkötelezett országok csoportja szigorú szabályokat szeretne bevezetni

  • a műanyaggyártás korlátozására,
  • a mérgező vegyi anyagok fokozatos kivezetésére és
  • a szennyezők felelősségre vonására,

míg más, jellemzően jelentős petrolkémiai iparágakkal rendelkező államok egy gyengébb, önkéntes megközelítés mellett érvelnek, amely főként csak az újrahasznosításra és a hulladékgazdálkodásra összpontosít.

Szakértők szerint ez utóbbi, kevésbé ambiciózus megközelítés nem elegendő a probléma kezeléséhez. A kormányok többsége mindenesetre támogatja egy ambiciózus, hatékony és jogilag kötelező érvényű ENSZ-egyezmény megszületését.

Több mint 100 ország magát a műanyaggyártást is korlátozná,

azonban az olajtermelő országok csak a műanyaghulladék csökkentésére lennének hajlandóak.

Az ENSZ Környezetvédelmi Közgyűlése 2022-ben állapodott meg egy jogilag kötelező érvényű szerződés kidolgozásáról a műanyagszennyezés megszüntetése érdekében. Az azóta tartott számos tárgyaláson azonban csak lassú előrehaladás volt tapasztalható.

A tárgyalások rendre elakadtak olyan kérdéseken, mint hogy

  • az egyezménynek korlátoznia kellene-e a műanyagtermelést vagy szabályoznia kellene-e a vegyi anyagokat, hogy
  • hogyan kellene meghatározni a fogalmakat, illetve
  • hogy hogyan kellene finanszírozni a végrehajtást.

A tárgyalások során az ipari lobbi is nagy szerepet játszott. A legutóbbi fordulóban a petrolkémiai és műanyagipari lobbisták alkották a legnagyobb delegációt, számuk meghaladta az EU, Latin-Amerika, a csendes-óceáni szigetek, a független tudósok és az őslakos közösségek képviselőinek összesített számát is. Ez az egyensúlyhiány pedig gyengítheti a műanyagszennyezés elleni fellépést.

A műanyagok fogyasztása világszerte emelkedik, amit jól illusztrál, hogy

a valaha gyártott műanyagok több mint fele 2000 után készült

- miközben a gyártott műanyagnak csak körülbelül 9%-át hasznosítják újra, a fennmaradó rész hulladéklerakókba kerül, elégetik, vagy szennyezi a környezetet. A műanyag a legmélyebb óceánokban, a legtávolibb hegyekben és az emberi test belsejében is megtalálható.

Ráadásul egyre több bizonyíték van arra, hogy a műanyagszennyezés nem csak környezeti, hanem egészségügyi válságot is okoz. A tudósok csak most kezdik igazán megérteni az emberi egészségre, a biológiai sokféleségre és az éghajlatra gyakorolt hosszú távú következményeket, azonban tanulmányok kimutatták a műanyagok és a bennük lévő vegyi anyagok állatokra és az ökoszisztémákra gyakorolt káros hatásait. Egyre több bizonyíték van arra is, hogy a műanyag komoly kockázatot jelent az emberi egészségre, egyelőre mégis bizonytalan, hogy az egyezményben kaphat-e szerepet az egészségvédelemmel kapcsolatos megközelítés.

Az utolsó tárgyalási fordulóhoz közeledve egy több mint 60 vezető tudósból álló csoport felszólította a kormányokat, hogy ambiciózus és végrehajtható intézkedésekben állapodjanak meg a műanyagszennyezés kezelése érdekében,

az utolsó egyeztetési kört a világ utolsó esélyének nevezve a cselekvésre.

A számos globális intézmény által közzétett nyílt levelekben a tudósok azt követelik, hogy a vezetők állapodjanak meg egy olyan, kötelező érvényű egyezményben, amely a tudományon, az igazságosságon, az emberi egészség előtérbe helyezésén, illetve a merész politikai akaraton alapul.

A szakértők szerint az egyszer használatos műanyagok fokozatos kivezetése kritikus fontosságú, a gazdasági struktúrákat pedig a körforgásos működés felé kell elmozdítani, beleértve az újrafelhasználási politikák bevezetését és az újrahasznosítási infrastruktúra tökéletesítését is. A tudományos közösség egyezménnyel kapcsolatos főbb követelései a következők:

  • Jogilag kötelező érvényű célok meghatározása a műanyaggyártás korlátozására és csökkentésére. A műanyagokban található mérgező adalékanyagok és vegyi anyagok fokozatos kivonása.
  • Globális egészségügyi biztosítékok megalkotása az emberi egészség védelme érdekében. Az érintett közösségek strukturális bevonása a szerződések kidolgozásába és végrehajtásába.
  • Független tudományos felügyelet, amely el van szigetelve a vállalati lobbizástól és a zöldrefestéstől (greenwashingtól).
  • Szilárd finanszírozási és megfelelési mechanizmusok bevezetése a szerződések betartatásának és az alacsony és közepes jövedelmű országok támogatásának biztosítására.

A közelmúltban több 100 globális civil szervezet is közös kiáltványt adott ki a műanyagtermelés jelentős csökkentéséhez vezető globális megállapodással kapcsolatos követeléseikről. A WWF a fentieken túl egyebek mellett javasolja a legkárosabb műanyagtermékek és vegyi anyagok globális tilalmát; globális terméktervezési követelmények bevezetését; valamint a szerződés időbeli megerősítését és kiigazítását szolgáló mechanizmusok megalkotását is.

A globális ellátási láncok és a hulladékexport olyan problémává tették a műanyagszennyezést, amelyet egyetlen ország sem tud egyedül megoldani, ezért elengedhetetlen egy globális szerződés. Az ENSZ-szerződésről szóló tárgyalásokon kívül ugyanakkor az országcsoportok elkezdtek önállóan is cselekedni.

Az Európai Unió például 2019-ben fogadta el azt az uniós szintű jogszabályt, amelynek célja az egyszer használatos műanyagok gyártásának csökkentése. Az irányelv célul tűzte ki, hogy 2029-re az összes műanyag palack 90%-át újrahasznosítás céljából be kell gyűjteni (az idei évre vonatkozó visszagyűjtési célszám 77%). Szintén ettől az évtől kezdve pedig az összes, az EU-ban forgalomba kerülő PET italpalacknak legalább 25%-ban újrahasznosított anyagot kell tartalmaznia. Más országokban, például Kanadában és Ausztráliában pedig betiltottak bizonyos egyszer használatos műanyag tárgyakat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?

Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.

Ez is érdekelhet