
A kínai hadsereg kedden jelentette be, hogy a Határvédelmi Együttműködés 2025 elnevezésű gyakorlatot hétfőn és kedden tartották a három ország közös határvidékén, bár a pontos helyszínt nem nevezték meg.
A Népi Felszabadító Hadsereg hivatalos Weibo-fiókján közzétett információ szerint az éles lőgyakorlatok célja
a három fél közötti stratégiai együttműködés erősítése, a határbiztonsági fenyegetések kezelésére való képesség javítása és a stratégiai kölcsönös bizalom további megszilárdítása
volt.
A gyakorlatok során kínai területen közös parancsnoki állást hoztak létre, amely
a kinek a területe, az vezet, többoldalú konzultációval és párhuzamos irányítással
elv alapján működött.
A hadgyakorlatra nem sokkal a három ország vezetőinek szeptember 2-i pekingi háromoldalú találkozója után került sor, egy nappal azt követően, hogy Hszi Csin-ping kínai elnök több mint 20 nem nyugati ország vezetőjét látta vendégül a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) csúcstalálkozóján.
Mongólia, amely csak Kínával és Oroszországgal határos, 2004 óta megfigyelő státuszban van a SCO-ban, és egyelőre nem kíván teljes jogú tagként csatlakozni, habár Peking már egy ideje ösztönzi erre.
Címlapkép forrása: Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csin-ping kínai elnök és Uhnágín Hürelszüh mongol elnök (b-j) háromoldalú megbeszélésük előtt a pekingi Nagy Népi Csarnokban 2025. szeptember 2-án. MTI/EPA/Szputnyik/Kreml pool/Szergej Bobilev
Megrázó felvétel: teljesen leégett Ázsia egyik legnagyobb palotája, történelmi kincsek vesztek el
Lángok martalékává vált a Szinga Durbar.
6 milliárd dollárt és 10 Patriot rakétarendszert kér Ukrajna
Lőszerre és a támogatások átláthatóbb ütemezésére is szükség van.
Állítólag túlélték az izraeli csapást a Hamász vezetői
Egy katari tisztviselő és öt alacsonyabb rangú Hamász-tag viszont meghaltak.
Amerika szövetségesének területén bombázott Izrael - Megtörte a csendet Donald Trump
Itt van az elnök álláspontja.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.