Fontos nyilatkozatot fogadott el az ENSZ
Globál

Fontos nyilatkozatot fogadott el az ENSZ

MTI
Az ENSZ-közgyűlés pénteken nagy többséggel fogadta el a "New York-i nyilatkozatot", amely újabb támogatást nyújt a kétállami – Izrael és Palesztina – megoldásnak, most először egyértelműen kizárva a Hamász iszlamista palesztin szervezetet.

Izrael két éve ostorozza, hogy a Közgyűlés – és a Biztonsági Tanács -nem képes elítélni a Hamász 2023. október 7-i Izrael elleni támadásait, a Franciaország és Szaúd-Arábia által megfogalmazott dokumentum, amelyet 142 igen, 10 nem (közöttük Izrael és az Egyesült Államok) és 12 tartózkodás mellett fogadtak el, viszont egyértelműen fogalmaz.

"Elítéljük a Hamász által október 7-én polgári személyek ellen elkövetett támadásokat" - olvasható a nyilatkozatban.

A dokumentum, amelyet júliusban 17 állam, közöttük több arab ország már aláírt, hangsúlyozza: A gázai háború befejezésekor a Hamásznak le kell mondania a Gázai övezet feletti hatalomgyakorlásról, és át kell adnia a fegyvereit a Palesztin Nemzeti Hatóságnak, a nemzetközi közösség támogatásával, a szuverén és független palesztin állam céljának megfelelően.

Jönnek a nyilatkozatok

A szavazás "kifejezi a népünknek kedvező nemzetközi akaratot, és fontos szakasz a megszállás befejezése és egy palesztin állam megvalósulása felé vezető úton" – írta Huszein es-Sejk palesztin alelnök az X közösségi portálon.

"Együttesen egy, a béke felé vezető, visszafordíthatatlan utat jelölünk ki" – reagált a nyilatkozat elfogadására Emmanuel Macron francia elnök.

Oren Marmorstein izraeli külügyi szóvivő bírálta "a valóságtól elszakadt politikai cirkuszt", és elutasította a "szégyenletes" nyilatkozatot. "Nem a békés megoldást részesíti előnyben, hanem éppen ellenkezőleg (…) felbátorítja a Hamászt a háború folytatására" – írta az X-en.

"Ez a nyilatkozat ajándék a Hamásznak és egy újabb propagandafogás, amely aláássa a konfliktus lezárására irányuló komoly erőfeszítéseket" – jelentette ki Morgan Ortagus amerikai diplomata.

A szavazást néhány nappal a Párizs és Rijád társelnökletével szeptember 22-én az ENSZ-ben a palesztin kérdésről tartandó csúcstalálkozó előtt tartották, amelyen Emmanuel Macron ígérete szerint el kívánja ismerni a palesztin államot.

A New York-i nyilatkozat szorgalmazza, hogy vessenek véget a gázai háborúnak, és "igazságos, békés és tartós módon rendezzék az izraeli-palesztin konfliktust, amely a kétállami megoldás tényleges megvalósításán alapszik". A tűzszünetet illetően a dokumentum támogatja egy "ideiglenes, nemzetközi stabilizációs misszió" felvonultatását Gázában, hogy "biztonsági garanciákat" nyújtson Palesztinának és Izraelnek.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

RSM Blog

Két éves a bejelentővédelmi törvény

2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd

Ricardo

Milton Friedman és az MMT

Milton Friedman: From Modern Monetary Theory to Monetarism címmel ma cikkem olvasható a Naked Capitalism oldalon. Innen is köszönöm Yves Smith szerkesztőnek a közlést, aki egy rövid felvezetést i

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod

Sikerklub hazai kkv-nak

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum

2025. szeptember 17.

Portfolio Future of Finance 2025

2025. szeptember 18.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet