Hat évvel azután, hogy kampányában a korrupciót és a nepotizmust tette fő ellenségévé, Zelenszkijt most az elnöksége eddigi legnagyobb korrupciós botránya rázta meg, amely ráadásul a saját köreihez köthető - summázza a belpolitikai fejleményeket az ukrán lap.
A Nemzeti Korrupcióellenes Iroda (NABU) szerint
az ügy középpontjában Timur Mindics, Zelenszkij egykori közeli üzlettársa áll.
Zelenszkij ma rendeletet írt alá, amely szankciókat vetett ki Mindics és Olekszandr Cukerman ellen, akikre a dokumentum izraeli állampolgárként hivatkozik.
Mindics és cukerman ugyanakkor még a vádemelés előtt elmenekült az országból,
az MTI szerint Mindics Izraelben tartózkodhat. A Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SAPO) belső vizsgálatot indított a lehetséges szivárogtatás miatt.
A két férfi ellen három évre szólnak a korlátozások, amelyeket a nemzetbiztonsági és védelmi tanács is jóváhagyott. Jaroszlav Zseleznyak parlamenti képviselő azt mondta, hogy a kabinet 10 évre szóló szankciókat javasolt, Zelenszkij mégis rövidebb időtartam mellett döntött.
Zelenszkij úgy döntött, hogy három év is elég a legnagyobb korrupciós ügyletért. És ez nem az egyetlen botrány, ami ott van
- írta a képviselő a Telegramon az MTI alapján.
A Sztrana című, olykor oroszbarátsággal vádolt népszerű ukrán lap arra is felhívta a figyelmet, hogy a Mindics és Cukerman elleni szankciók a megszokottól eltérőek: nem tartalmaznak például vízummegtagadást és -visszavonást, illetve beutazási tilalmat, csupán ideiglenes vagyonbefagyasztást és a kereskedelmi tevékenységek leállítását egyebek mellett. Összesen 18 korlátozó intézkedésről van szó a rendeletben.
Julija Szviridenko ukrán miniszterelnök közölte, a kabinet azután kezdeményezte a szankciós eljárást, hogy
a NABU kedden nyolc személy ellen vádat emelt vesztegetés, hivatali visszaélés és jogtalan gazdagodás miatt.
A hivatal hangfelvételeket is közzétett, amelyeken a csoport kódnyelven egyeztet állítólagos visszaosztásokról és kenőpénzekről az Enerhoatomnál.
A nyomozási iratok alapján a bűnszervezet élén Mindics állt, aki a Zelenszkij által alapított Kvartal 95 produkciós cég társtulajdonosa. A feltételezés szerint Cukerman a pénzmosásra létrehozott háttérirodát igazgatta, amelyen keresztül a NABU szerint mintegy 100 millió dollárt sikkasztottak el. Sajtóértesülések szerint Cukerman ellen az Egyesült Államokban is folyik pénzmosási eljárás.
A hatóságok szerint több más befolyásos szereplő is érintett lehet, köztük Olekszij Csernysov volt miniszterelnök-helyettes, Szvitlana Hrincsuk energiaügyi miniszter, Herman Haluscsenko igazságügyi miniszter (aki az év elején energiaügyi miniszterként is szolgált), valamint Rusztem Umerov volt védelmi miniszter, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács jelenlegi titkára.
Zelenszkij tegnap lemondásra szólította fel Haluscsenkót és Hrincsukot. Szviridenko ugyanezen a napon tudatta, Haluscsenko felfüggesztésre került.
A mostani korrupciós botrány az elmúlt hónapok alatt már a második, az ukrán elnök belföldi megítélésére mért csapás.
Mint emlékezetes, júliusban kudarcba fulladt a kijevi kormányzat kísérlete, hogy korlátozza az ország korrupcióellenes intézményeinek függetlenségét – éppen azokét, amelyek most a Zelenszkijhez köthető személyek állítólagos korrupcióját tárják fel.
A Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet felmérése szerint az ukránok körülbelül 50%-a úgy vélte 2024-ben, hogy Zelenszkij alig vagy egyáltalán nem teljesítette az elnöki kampányban tett ígéreteit. Az így vélekedők fele az elnök stábjában lévő "tisztességtelen, korrupt emberekkel" indokolta az álláspontját, míg 32% a kompetens tisztviselői gárda hiányára mutatott.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Lépett az Európai Bizottság: vizsgálat indul az amerikai technológiai óriás ellen
Jogtalanul járhattak el.
Hatalmas botrány van Ukrajnában – Az oroszok szerint már katonai puccs fenyegeti Zelenszkijt
Moszkva is foglalkozik az üggyel.
Lezárul egy korszak: szakít egymással a koronavírus oltás két fejlesztője a Pfizer és a Biontech
A járvány hősei különválnak.
Ott is toboroz zsoldosokat a Kreml, amire aztán nem sokan számítottak – Színt vallott a fronttól 5000 kilométerre fekvő ország
A megtévesztéstől sem riadnak vissza.
Bedobta a törölközőt a 2008-as válságot megjósoló sztárbefektető
Új, rejtélyes projektbe kezd.
Szlovákiában terjeszkedik Mészáros Lőrinc cége
A Talentis megvette a szlovák Doprastav építőipari vállalatot.
Brüsszel bedarálná a Red Bullt – soha nem látott fegyvert vetettek be
Az Európai Bizottság precedensértékű lépést tett.
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


