A K3 MBT (Main Battle Tank – Általános Harckocsi) a laikusok szemében sci-fibe illő küllemével hívta fel magára a figyelmet – arra, hogy miért ilyen, mindjárt ki is térünk -, az igazán forradalmi újítást viszont a páncélos üzemanyagtankjában kell majd keresni, pontosabban annak hiányában.
Ha a Hyundai Rotemnél minden a tervek szerint alakul, akkor ugyanis
a K3 lehet a világ első teljesen hidrogéncellák által hajtott harcjárműve.
A hidrogénüzemű páncélosnak papíron számtalan előnye van a napjainkan használt folyékony üzemanyagos járművekkel szemben: egy „tankolással” is jóval nagyobb hatótávolságra tehetnek szert, környezetbarátabb (bár ez a gyakorlatban inkább promóciós célt szolgál, mintsem valós harctéri előny), alacsonyabb a karbantartási igénye, ráadásul tényleg lopakodóvá teheti a tankot.
A hidrogénüzemű járművek ugyanis nemcsak jóval halkabbak, de nagyságrendekkel kevesebb hőt is termelnek,
így a modern fegyveres erőknél napjainkban sztenderd felszerelésnek számító infrakamerák nehezebben szúrják ki őket. Ehhez jön még hozzá a fentebb említett „szögletes” kialakítás, aminek a lényege az, hogy megnehezítse a rádiólokátoros bemérést. A látványtervek alapján a K3 összes „kiálló” alkatrésze speciális borítást kap, bár érdemes megjegyezni, hogy a szárazföldi járművek esetében a radaros befogás relatíve ritka.
A dél-koreai tank 130 mm-es sima csövű harckocsiágyúját elméletileg már nyáron letesztelték, a napjainkban elterjedt fegyvereknél nagyobb tűzerővel rendelkező fő löveg mellett a tank tornyán egy távirányítású fegyverállvány is helyet fog kapni. Bár konkrét információk nincsenek arról, hogy ebbe az állványba miket lehet beszerelni, komoly bizonyossággal állítható, hogy automata gránátvetőkhöz, valamint nehézgéppuskákhoz tervezték a rendszert, jó eséllyel inkább az utóbbiakhoz, ugyanis a hasonló rendszerek lényege már sokkal inkább a légi célpontok – elsősorban drónok – megsemmisítése, mintsem a gyalogság, vagy páncélozatlan járművek elleni harc. Erre a célra valószínűleg kapni fog a tank egy lövegcsővel párhuzamosan beépített géppuskát is.
Védettség szempontjából jó eséllyel a világ egyik legkomolyabb MBT-jét alkotja éppen meg a távol-keleti hatalom, ugyanis már a jelenleg szolgálatban álló K2-es harckocsi kompozitpáncélzata is nagyon magas színvonalat képvisel, ráadásul sokkal könnyebb, mint a piacon fellelhető más tankok „irhája”. A K3 természetesen a modern követelményeknek megfelelően egy sor aktív védelmi rendszerrel is el lesz látva: a drónokat „lekapcsoló” elektronikus zavaróberendezés, illetve a jármű felé tartó lövedékeket lelövő védelmi rendszer adottnak tekinthető, de mivel a promóciós anyagok fejlett AI rendszerekről is írnak, valószínűleg veszély-előrejelző rendszereket is kap majd a páncélos, melyek megmondják, hogy honnan és mivel lőttek rá.
A három fős kezelőszemélyzet (vezető, lövész, parancsnok) a páncéltesten belül kialakított, külön páncélzattal ellátott kapszulában fog helyet foglalni, így a túlélési esélyeik akkor is relatíve magasak maradnak, ha a tankot egyébként kilövik. A távirányítású, öntöltő torony lőszerkészlete el van különítve a személyzettől, a lőszertároló minden bizonnyal a napjainkban is használt nyugati tankokhoz hasonlóan úgy van kialakítva, hogy egy találat esetén kifelé robbanjon fel.
A K3 pontos teljesítményéről természetesen még nincsenek információk, hiszen kész prototípus sincs a járműből, de a Hyundai Rotem az elmúlt években kifejezetten magas minőségű fegyvereket dobott piacra,
ha tartani tudják magukat a tervekhez, akkor egy félelmetes páncélossal gazdagodhat Szöül arzenálja.
A dél-koreaiak a tervek szerint először egy hibrid verziót fognak gyártani a páncélosból, a teljesen hidrogénmeghajtású tankok 2040-ben gördülhetnek le a gyártósorról.
Címlapkép: a K3 látványterve. A címlapkép forrása: Defense Acquisition Program Administration via Wikimedia Commons
Komoly emelkedés várható: a Nomura elemzői szerint ez a részvényindex lehet a következő nagy nyertes
Sok izgalmas lehetőség van.
Újabb hét ingatlanberuházást nyilvánít kiemeltté a kormány az Otthon Start miatt
Budaörs, Debrecen és további budapesti kerületek a kiemelt beruházások helyszínei között.
Óriási beruházás indul Lengyelországban - nagy rohamot várnak a német szélerőműpiacon
Megduplázzák a kapacitást.
Új tulajdonostársakat kaphat az Erste a friss leánybankjában
A Santander újabb részvénycsomagtól válik meg a társaságban.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!



