Kiderült: teljes csődöt mondott a keleti nagyhatalom szuperfegyvere Iránban, tehetetlenek voltak a támadással szemben

A Donald Trump amerikai elnök és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök irányításával végrehajtott hadművelet célpontjai között katonai létesítmények, rakéta- és drónbázisok, valamint repülőterek szerepeltek. A támadások során életét vesztette Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vezetője, valamint több magas rangú tisztségviselő. Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) közlése szerint negyven vezető parancsnokot, köztük Abdolrahim Muszavi vezérezredest, a vezérkar főnökét is megölték, bár a részleteket nem hozták nyilvánosságra.

Irán légvédelmi rendszere többrétegű felépítésre épül. A nagy hatótávolságú réteget a kínai HQ-9B alkotta, amelyet az orosz Sz-300PMU-2 és az iráni fejlesztésű Bavár-373 egészített ki. A közepes hatótávolságot a Hordád-15 és a Raad rendszerek fedték le, míg az alacsonyan repülő célok ellen Tor-M2, Pancir-SZ1, Zolfagár típusú eszközök és vállról indítható légvédelmi rakéták szolgáltak. A többszintű védelem ellenére a beérkező fegyverzet nagy része áttörte az iráni védelmet. Az IDF szerint

a nyugat- és közép-iráni légvédelmi rendszerek többségét megsemmisítették, és légifölényt szereztek Teherán felett.

A HQ-9B-t a China Aerospace Science and Industry Corporation (CASIC) fejlesztette, tervezésénél az orosz Sz-300PMU és az amerikai Patriot PAC-2 rendszerek megoldásait vették alapul, noha Peking saját fejlesztésként hivatkozik rá. A 2006-ban először tesztelt rendszer hatótávolsága mintegy 260 kilométer, elfogási magassága eléri az 50 kilométert. Alkalmazható repülőgépek, cirkálórakéták, valamint egyes ballisztikus rakétatípusok ellen is. A gyártó szerint a rendszer egyszerre akár száz célt képes követni, és ezek közül hat-nyolcat egyidejűleg megsemmisíteni.

A rendszer teljesítménye már korábban is vitákat váltott ki, miután az indiai Szindúr-hadművelet során Pakisztánban sem nyújtott kielégítő védelmet. Elemzők két fő magyarázatot emelnek ki az iráni kudarcra. Egyrészt technikai korlátokat:

a radarfedettség hiányosságait, a túl hosszú reakcióidőt és az elfogórakéták korlátozott számát.

Másrészt az egyidejű, tömeges csapások okozta rendszertúlterhelést. Az amerikai–izraeli hadművelet lopakodó harci repülőgépeket, elektronikai hadviselési eszközöket, precíziós fegyvereket és kibertámadásokat is bevetett, amelyek már a korai szakaszban megbéníthatták a radarokat és az irányítóközpontokat, ellehetetlenítve a légvédelmi rendszerek hatékony működését.

Címlapkép forrása: Wikimedia Commons