Feldolgozottság: 98.94%
TISZA
 
53.07%
FIDESZ-KDNP
 
38.43%
Mi Hazánk
 
5.83%
DK
 
1.16%
MKKP
 
0.82%
TISZA
138
FIDESZ-KDNP
55
MI HAZÁNK
6
Országos részvételi arány: 77.8%
FONTOS Itt a tíz legnagyobb gazdasági kihívás a Tisza-kormány számára!
 
Előfizetői tartalom

Már nyíltan hazugsággal vádolja egymást Kijev és Budapest – egyre fagyosabb a diplomáciai viszony

Portfolio
Szijjártó Péter külügyminiszter azzal vádolta meg Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy hazudott egy magyar küldöttség ukrajnai látogatásával kapcsolatban. A kijevi kormány viszont cáfolja, hogy nem reagáltak volna a hivatalos delegáció érkezésére, amely a Barátság kőolajvezetéket látogatná meg. Az ukrán fél által most nyilvánosságra hozott szöveg szerint jelezték, hogy a mostani időpont nem megfelelő a hivatalos találkozókra, azokról diplomáciai úton egyeztessenek – jelentette a RBC-Ukraine hírügynökség.

Szijjártó Péter egy Facebook-bejegyzésben állította azt, hogy Zelenszkij valótlanságot mondott. Az ukrán elnök ugyanis korábban úgy nyilatkozott, hogy nem tájékoztatták a magyar delegáció érkezéséről, mivel Budapest nem egyeztetett az ukrán külügyminisztériummal. A magyar tárcavezető beszámolója szerint március 10-én diplomáciai jegyzékben értesítették Ukrajnát...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés