shutterstock új lakás
Ingatlan

Itt az igazság: ennyibe kerülnek az új lakások Budapest különböző kerületeiben

Portfolio
Idén nyárra elérte a 900 ezer forintot az új építésű lakások átlagos négyzetmézerára Budapesten - derül ki a Budapesti Lakáspiaci Riport legfrissebb elemzéséből. A legdrágábban továbbra is az V. kerületben, míg a legolcsóbban a XXIII. kerületben lehet új lakáshoz jutni. A két kerület közötti különbség több, mint háromszoros. Íme a teljes lista.

A Budapesti Lakáspiaci Riport adatbázisa jelenleg 24 ezer lakást tartalmaz, melyek olyan fejlesztésekben találhatók, ahol 2019 második vagy harmadik negyedévében legalább egy szabad lakás elérhető volt. A rögzített projektek, valamint a lakások számában a gyűjtés kezdete óta először volt visszaesés regisztrálható.

Portfolio Lakás Klub 2019
Ne hagyd ki a legfontosabb lakás fórumot és kiállítást Magyarországon!

A szabad lakások kínálata 5 százalékkal alacsonyabb, mint az előző negyedévben, de 500 darabbal magasabb az év eleji mélypontnál. Az új kínálat drasztikus csökkenést mutat, mindössze 800 lakás értékesítése kezdődött el nyáron, ami 72 százalékkal kevesebb, mint amennyi idén tavasszal indult. Összesen 3 olyan projektet indítottak el a fejlesztők, ahol 100 lakásnál több épül.

Portfolio Ingatlan Újlakás-kereső
Hubay Garden Lakópark

Hubay Garden Lakópark

1153 Budapest, Hubay Jenő tér 8
60 db lakás
38 – 111 m2 alapterület
32.5 – 71 M Ft
Átadás:
2020. máj

Ajánlatot kérek

Átlagméret, átlagár

A fejlesztés alatt álló lakások átlagos alapterülete nem változott érdemben az elmúlt évekhez képest. Az átlagos alapterület 64 négyzetméter, ami beleillik az elmúlt négy év 61-66 négyzetméter közötti átlagába. Az átlagár azonban folyamatosan emelkedik: míg 4 évvel ezelőtt 60 négyzetméter mindössze 32 millió forint volt, addig mostanra több mint duplájára, 66 millió forintra nőtt az átlagár.

Íme a legdrágább és a legolcsóbb kerületek

Mostanra hét olyan kerület van már Budapesten ahol az új lakások átlagos négyzetméterára átlépte az 1 millió forintot, a legdrágább, V. kerületben pedig már alulról súrolja a 2 milliót. Mindez azt jelenti, hogy az említett átlagos, 64 négyzetméteres (jellemzően nappali + 2 hálós) lakásért a belváros közepén 123 millió forintot kell fizetni.

A belváros után a legdrágább budai kerületek következnek. A XII.-ben éppen meghaladja, míg az I. és a II kerületben közelíti a másfélmillió forintot a fajlagos ár. Az egymilliót pedig meghaladja még a V., a VII.és mostanra a VIII. kerület is. A hagyományosan népszerűnek számító XI. kerületben 900 felett, míg a XIII.-ban 850 ezer forit körül alakul az átlag, ami a 64 négyzetméteres, háromszobás új építésű lakásoknál 58 és 55 millió forintos vételárat jelent.

Property Investment Forum 2019
A lakáspiac kiemelt témája lesz a november 21-én megrendezésre kerülő Property Investment Forum 2019 konferenciának, ahol szakértők elemzik az aktuális helyzetet és vitatják meg a jövőben várható folyamatokat.

A sor végén ezúttal is a külső pesti kerületek állnak. A XVII. és a XXIII. kerületekben még egy hajszálnyival 600 ezer forintos négyzetméterár alatt lehet új lakást venni, bár ezekben a kerületekben jelenleg alig zajlik építkezés.

A Budapestgi Lakáspiaci Riport elemzői szerint összességében a kivárás továbbra is jellemző a piaci résztvevőkre, mintegy 10 projektnél az értékesítést bizonytalan ideig szüneteltetik, emellett információik szerint több mint 2000 olyan lakás építése zajlik Budapesten, ahol az értékesítés még nem indult el. Így ezek a lakások nem az egyre inkább fogyó, kedvezményes 5 százalékos áfakulccsal értékesíthető projektekkel versenyeznek, hanem majd a később túlsúlyba kerülő 27 százalékos áfatartalommal értékesíthető fejlesztésekkel. A lakások átárazása és új fizetési konstrukciók bevezetése továbbra is folyamatos.

Hiventures konferencia
közút baleset rendőr mentő
shutterstock_785823109
Donald Trump Orban Viktor vamtarifa1500
maci
Frankfurti tőzsde
GettyImages-915743840
Renault
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Délutáni webinárium MA
Praktikus tanácsok online tőzsdézéshez és kockázatkezeléshez.
Egészségügy másképpen
Amerikai, nyugat-európai kórházi ellátás, havi 7875 Ft-tól
shutterstock_785823109