Kínai sárkány
Ingatlan

Őrület, mi zajlik az egyik pesti kerületben - Új kínai negyed épül a szemünk láttára

Nagyobb sebességre kapcsol a Chinatown Budapest beruházója. Több száz lakást, újabb üzleteket és éttermeket akar létrehozni Kőbányán. Idővel akár a fizikailag szomszédos, lerobbant Mázsa tér is a birtokába kerülhet, ha az önkormányzat nem tudja vagy nem akarja végrehajtani az önmaga által beígért uszoda és sportcsarnok építési programot.

Pár napja hatalmas molinón hirdeti legújabb nagyberuházását a Kőbányán már évek óta építkező Monori Center/Chinatown Budapest fejlesztője. Nem kevesebb, mint 360 lakást szeretne építeni, 4200 négyzetméternyi új üzletet és 2500 négyzetméternyi vendéglátó egységet átadni.

Monori Center - 2
Ennek az az ipari épületnek a helyén is lakások lesznek. fotó: Mester Nándor

Kőbányának ez a része hosszú évekig elhagyatott, lepusztult volt, több mint 20 évvel ezelőtt jól jött, hogy egy kínai befektető felvásárolt több telket is és ingatlanfejlesztésbe fogott. Jelenleg legalább 300 nagykereskedelmi bemutatótermet és 70 ezer négyzetméternyi raktárt használhatnak a nagykereskedők. Az ipari és kiskereskedelmi ingatlanok mellett több tucat szolgáltató, egészségügyi központ és iskola is működik ott.

Egyelőre nem tudjuk, hogy lesz-e kereslet a lakásokra, mennyibe kerül majd egy otthon, ki lesz a kivitelező, mekkora beruházási értékről van szó, felvesz-e projekthitelt vagy csak önerőből szeretné elvégezni ezt a fejlesztést, és hogy mikor kezdődhet az építkezés. Telefonon megkerestük a céget október elején, de az ügyvezető egy közvetítő útján azt üzente, hogy egyelőre nem kíván részletekbe bocsátkozni, így a fenti kérdéseinkre még nincs válasz.

Monori Center - 3
A nagykereskedelmi központ bővítményét már felhúzták. fotó: Mester Nándor

A beruházási érték – átlag 50 négyzetméteres lakással és 450 ezer forint/nm kivitelezési összeggel számolva – kb.8-9 milliárd forint lehet a 360 lakás esetében. A telekárat nagyon konzervatívan számoltuk bele a kivitelezésbe (25-30 ezer Ft/nm-re tettük), hiszen egy zömmel ipari hasznosítású övezetről van szó. Kőbánya központi részein ennél biztosan drágábban lehetett telekhez jutni az elmúlt években, igaz, a telket vélhetően már sok évvel ezelőtt megvette a fejlesztő. Ekkora lakásberuházás egyébként nem ritka Budapesten, de Kőbányán a lakásszámot tekintve a legnagyobb.

A Monori Center a lakásokat sem a honlapján, sem a Facebook oldalán nem hirdeti. Nyilván azért, mert nagy valószínűséggel kínaiaknak vagy egyéb ázsiaiaknak szánják, akik között lesz elegendő jelentkező, s hozzájuk közvetlenül eljut a beruházás híre. Kőbánya más területein illetve a VIII. kerület egyes részein több olyan bérház is van, ahol egymáshoz közel sok kínai család él. Itt a Mázsa térhez közel vélhetően magasabb minőségű ingatlanokat alakít ki a beruházó és az üzlethelyiségek is kulturáltabbak lesznek, mint annak idején a Józsefvárosban, ahonnan sok kereskedő már átköltözött a Monori Center körzetének egyes üzleteibe. 

Portfolio Lakás Klub 2019
Az ősz legnagyobb lakáspiaci eseménye kezdődik most pénteken. Ne hagyd ki!

A Monori Center név jól ismert az ingatlanos körökben, a Mázsa tér melletti Monori utcában és a kapcsolódó utcákban évek óta folyamatos fejlesztés zajlik. Legutóbb, idén tavasszal a szomszédos sokemeletes irodaház felújítása tűnt fel az arra járóknak, no meg az, hogy oda is kikerült a Monori Center felirat és persze a kínai tájékoztató szöveg. A környéken több ipari és kiskereskedelmi ingatlan is kínai fennhatóság alatt van, vagy kínaiak bérlik ezeket. Sok helyütt hirdetik a nagykereskedelmi üzleteket, az egyéb áruházakat, éttermeket és a Milky Way szállodát.

LAKÁS 2019 KIÁLLÍTÁS

Pest? Buda? Vidék? Új vagy használt? Bármelyik érdekel, itt megtalálod. Ne hagyd ki a PORTFOLIO őszi lakáskiállítását!

Növelné a Chinatown értékét, ha a közvetlen környéket, vagyis a fizikailag szomszédos Mázsa teret végre hasznosítaná a tulajdonos önkormányzat vagy egy magánberuházó. Az egykor fontos piacnak is helyet adó tér több mint egy évtizede haldoklik, időnként cirkuszosok foglalják el, máskor amerikai teherautók kiállítására használják, de rendezetlen, bekerítetlen és sok helyütt nagyon szemetes.

Egykor virágzott a Mázsa tér
Kőbányán a XIX. század közepétől a század végéig jelentős volt a sertéskereskedelem. Az első disznószállást Schreyer Antal alapította, aki kapcsolatot teremtett a németországi és bolgár sertéskereskedőkkel. Az 1847-ben megnyitott Pest-Cegléd vasútvonalnak megállója létesült itt. A wikipedia szerint ez hozzájárult mind a sertéskereskedelem fellendüléséhez, mind a terület benépesüléshez. Pest város helytartótanácsa 1856-ban elrendelte az ólak áttelepítését a Ligettelekről a vasút túloldalára, a mai Szállás utca környékére, ahol olcsó telkeket árultak a kereskedőknek. A legnagyobb telepek a Mázsa tér környékén voltak. A virágzó sertéskereskedelemnek végül az 1895-ös országos sertésvész vetett véget.

A Mázsa tér most gazdátlannak tűnik, nem hasznosítják, noha korábban volt jelentkező. Az osztrák Real4You GmbH magyarországi érdekeltsége, a Magnum Hungária cég Origo City névre keresztelt vegyes funkciójú beruházást akart megvalósítani ott, de a projektet elsöpörte a válság. Pedig jól jött volna ennek a kerületrésznek a 48 ezer nm bevásárlóközpont, a 16 ezer nm irodaterület, a 100 lakás és az 1544 férőhelyes garázs. Ezekről a 2008 januárjában megjelent cikkünkben írtunk utoljára.

Monori Center - 4
A nyolcemeletes irodaházat nem régen felújították. fotó: Mester Nándor

Az önkormányzat csaknem 11 évvel később, 2018. novemberben beígért egy 500 férőhelyes uszodát és egy 3000 férőhelyes sportközpontot. Véleményezési eljárást is indított, majd a 2018. december 13-diki testületi ülésen, a polgármester előterjesztésében – legalábbis a meghívó szerint – napirendre vették a két létesítmény fejlesztési feladatainak ellátására kötött vállalkozási szerződés módosítását. Írásban megkérdeztük a polgármestertől, hogy végül is van-e fejlemény a beígért beruházással kapcsolatban, de cikkünk megjelenéséig semmiféle válasz nem érkezett.

donaldtrump
ott_one_2019_1500x844
horvátország
seychelle szigetek strandoló lány
szakács étterem restaurant
cimlap_rossz
budapest lánchíd_getty
20191130_141657
Népszerű
Tematikus PR cikk
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-al elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
új lakások